Fót

„Házi hangverseny” a Kántorképzőben a fóti gyülekezetnek

Fót – A fóti evangélikus gyülekezet 2020. szeptember 19-én tartotta a „Templomok éjszakája” programsorozatát. Cserhátiné Szabó Izabella püspökhelyettes, a gyülekezet lelkésze kérte fel a Kántorképző tanárait arra, hogy alkossanak egy alkalmi énekkart, amellyel szolgálnak e rendezvényen.

Irgalma megmarad… – Beszámoló az augusztusi tanfolyamról

Fót – A nyár végérvényesen lezárult, a Kántorképző falai is elcsendesedtek, nyári diákjaink saját iskoláikban tanulnak immár, mégis jó felidézni az augusztus 3-tól 15-ig tartott harmadik tanfolyam eseményeit. A járványveszély miatt nem tarthattak nyilvános ünnepi istentiszteletet, helyette kisfilm készült, amit most elérhetővé teszünk. A tanfolyamról Simon Attila lelkész írt összefoglaló sorokat, s személyes hangú írásával ő köszönti dr. Kertész Botond tanfolyamvezetőt is, aki több évtized után idén fejezte be ezt a szolgálatát. A teljes fóti közösség nevében köszönjük helytállását, és kívánjuk, hogy – ha más szerepben is – még sokáig segítse a kántorképzés ügyét! – írta szerkesztőségünknek Bence Gábor.

Tanártalálkozóra hívnak az Evangélikus Kántorképző Intézetbe

Fót – „A meghirdetett továbbképző tanfolyam nyitányaként szívesen találkoznánk azokkal, akik ebben az évben – vagy az elmúlt években – Fóton a nyári tanfolyamokon tanítottak. Ezért szeretettel várunk téged is a Kántorképző Intézetben augusztus 23-án, vasárnap délután!” – írták a szerkesztőségünkhöz eljuttatott meghívóban.

„Uram, jó nekünk itt lenni!” – Lezárult a 163. nyári kántorképző tanfolyam Fóton

Fót – Vannak dolgok, amelyek örökké meghatározóak az ember életében, identitást adnak és kísérnek bennünket az úton. Azt hiszem, mindazok nevében mondhatom, akik már jártak ott, hogy a fóti Kántorképző Intézet egy ilyen hely. Örök bástya, biztos tájékozódási pont, az orgona- és énekszó hazája ez a csoda-hely.

Kerítés üzenetek Fóton

Fót – A Fóti Evangélikus Egyházközség tagjai, németországi példán felbuzdulva, köremailt küldtek testvéreiknek, hogy küldjenek kedves-, vagy megszólító igeszakaszt, imádságot, verset és gondolatot, amiből a járvány, kijárási korlátozások idején maguk, de mások is erőt meríthetnek. Sokan megörültek az ötletnek és szép számmal érkeztek válaszok. Innentől kezdve nem is volt más teendő, mint az üzenetek kinyomtatása és a templomkerítésre való kicsipeszelése, hogy az üzenet sokakhoz eljuthasson.

Az egységes zengésért, a valódi kórushangzásért – Egy egyházzenész feljegyzéseiből

Az augusztus és a szeptember már jó ideje az év különleges időszaka számomra. Munkában kiemelten gazdag, mert az egyházunk kántorképző intézetének tudományos munkatársaként rám bízott feladatok közül két jelentős esemény ekkor zajlik. Ez eddig persze még nem volna különösebben megörökítésre érdemes. Annak megtapasztalása viszont, hogy az általam szervezett programok engem is építenek, és megsokszorozva kapom vissza a befektetett energiát, mindenképpen arra indít, hogy másokkal is megosszam a jó híreket.

„Az Ablakok csodája” – Kiállításmegnyitó Fóton

Fót – Dr. Cserhátiné Szabó Izabella evangélikus lelkész köszöntő szavait követően tekinthették meg 2019. szeptember 15-én a szép számban megjelent érdeklődők az „Ablakok csodája” című tematikus kiállítást Fóton.

Énekes bizonyságtevők évtizedei

„Régóta tervezzük, talán most valóra válik. Szeretnénk megszervezni az állandó Mandák kórust, azaz a fóti kántorképzősök kórusát. Ebbe szeretnénk meghívni Téged is! Az állandóság azt jelentené, hogy egy évben 3-4 hétvégét együtt töltenénk, akkor próbálnánk, s alkalomadtán szolgálnánk is.” Ezzel a meghívólevéllel kezdődött harminc éve a Mandák kórus története. Az önkéntes szolgálatot végző énekegyüttesről Kertész Péter és dr. Kretz István karvezetővel, valamint Bence Gábor egyházzenésszel, a fóti Evangélikus Kántorképző Intézet igazgatójával beszélgettünk a kerek évforduló alkalmából.

Meghívó ökumenikus karvezetőkurzusra és kántortovábbképző tanfolyamra

Fót – Ökumenikus karvezetőkurzus és kántortovábbképző tanfolyamot tartanak 2019. augusztus 25–28. között az Evangélikus Kántorképző Intézetben (2151 Fót, Berda József utca 3.). Az alábbiakban a részleteket olvashatják.

Fóti Tesók Találkozója

Fót – Szívmelengető ötlet valósult meg szeptember 21-e estétől 22-e estéig Fóton, a Mandák-otthonban, az evangélikus kántorképző épületében. Lassú Tamásné indítványát Győri János Sámuel karolta fel, és végül minden ütközés ellenére meg is valósult a találkozó.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Fót csatornájára