Emmaus Evangélikus Szeretetotthon

Hálafrissítés 25.0

Nyíregyháza – Hálafrissítés 25.0 – Ez a címe Győri János Sámuel riportfilmjének, melyet az Emmaus Evangélikus Szeretetotthon negyedszázados évfordulójára készített. Az intézményt 25 évvel ezelőtt D. Szebik Imre püspök szentelte fel, de a tervezés még a rendszerváltozás előtt elkezdődött. Az akkori tanácselnök, Csabai Lászlóné, aki később,1994-től 2010-ig polgármesterként vezette a várost, eljött a szeptember 22-ei hálaadó ünnepségre.

Még mindig itt vagyok, ezen magam is csudálkozom

Nyíregyháza – Tanúja volt a világháborúnak, a forradalomnak, láthatta az első televíziós adásokat, és nem felejti el azt sem, amikor megjelentek a városokban az első pékségek. Hogyan lehet szép kort megélni és mi egyáltalán a hosszú élet titka? Az Emmaus Evangélikus Szeretetotthon lakója, a százéves Péter Mihályné, Annuska néni volt a beszélgetőtársunk.

A gyülekezet növekedése Isten ajándéka – Beszélgetés Bozorády Andrással

Piliscsaba – „Arra törekszünk, hogy gyülekezetünk egymást terhét hordozó tanítványok családjává váljon” – fogalmaz Bozorády András az Északi Evangélikus Egyházkerület missziói lelkésze, aki 2007-től a Nyíregyházi Emmaus Evangélikus Egyházközség és az Emmaus Evangélikus Szeretetotthon lelkésze. Beszélgetésünkben örömmel számol be a gyülekezet növekedéséről, a közösségszervezésről és a krisztusi lelkületű aktív cselekvés felelősségéről.

EMMAUS 20: Egy közösség ünnepelt

Nyíregyháza – 2013. október 5-én és 6-án ünnepelték az EMMAUS Evangélikus Szeretetotthon 20. születésnapját valamint a templom szentelésének 8. évfordulóját. A gazdag program szombaton egy visszaemlékezéssel kezdődött. Vasárnap pedig D. Szebik Imre nyugalmazott püspök igehirdetésével ért véget, egy ünnepi istentisztelet keretében. Videó: Győri András Timótheus, Papp László, Sándor József

Húszéves az EMMAUS Evangélikus Szeretetotthon – Videó!

Nyíregyháza – A nyíregyházi evangélikus egyház intézményes szociális tevékenysége közel 100 évre nyúlik vissza. Az EMMAUS Evangélikus Szeretetotthon a Korányi F. u. 160/a. szám alatt 1993. szeptember 23-án kezdte el tevékenységét. Ennek huszadik évfordulóját ünnepli a közösség 2013. október 6-án. Videó: Zákeus Média Centrum, Győri András Timótheus, Győri János Sámuel
Feliratkozás RSS - Emmaus Evangélikus Szeretetotthon csatornájára