Rázga Pál

Megkoszorúzták Pozsonyban báró Jeszenák János és Rázga Pál sírhelyét

Pozsony – Megsajdul a szív és könnybe lábad a szem, ha arra gondolunk, hogy a történelem során hány jó magyar hazafi áldozta életét a hazáért, a szabadságért, az eszméért, hányat küldtek bitófára, taszítottak a halálba, sokszor ártatlanul, ok nélkül. Az aradi vértanúk mindig a nemzet legnagyobb hőseiként élnek emlékezetünkben. Százhetven éve ez az ő emléknapjuk. De az Aradon kivégzettek mellett a haza számos pontján végeztek ki szabadságharcosokat és civileket egyaránt.

Összefogással újulhat meg Rázga Pál özvegyének sírja

Pozsony – Aki ellátogat a pozsonyi Kecske-kapui evangélikus temetőbe, művészi kivitelezésű síremlékeket talál, sajnálatos módon azonban néhányon az idő, a viharok és a vandálok keze nyoma is meglátszik. Bár ma már nem temetkeznek ide, sokan látogatják a sírkertet, amelyben a fák árnyéka alatt jó kicsit megpihenni. A temető a kulturális örökség része.

Rázga Pál hitvesének sírja is megérdemelné az odafigyelést

Pozsony – Minden évben, immár hosszú évek óta október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján egy csoportnyi pozsonyi, illetve környékbeli elzarándokol a pozsonyi Kecske-kapui evangélikus temetőbe és bensőséges ünnepség keretében megemlékezik az aradi mártírokról, az 1848–49-es magyar szabadságharc hőseiről, különös tekintettel a felvidéki, kiemelten a pozsonyi áldozatokról.

Aradi vértanúk: Báró Jeszenák János és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál is megelékezést tartottak

Pozsony – Pozsonyban az aradi vértanúk tiszteletére tartott megemlékezések hagyományos helyszínén a kecskekapui evangélikus temetőben, a vértanúhalált halt báró Jeszenák János és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál idézték fel az aradi vértanúk és a szabadságharc emlékét vasárnap. Forrás: MTI
Feliratkozás RSS - Rázga Pál csatornájára