országos evangélizáció

Jó, hogy újra látlak! – Az országos evangelizáción a KÖSZI-vel

Budapest – 2018. október 6-án a korábbi évekhez hasonlóan ismét a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) gondoskodott az országos evangelizáción a gyermekek foglalkozásáról. A nap folyamán délelőtt és délután is családias környezetben, a Kisdeák Evangélikus Óvodában vártuk az érdeklődő gyerekeket.

Úton az örök forrás felé – Országos evangelizáció a Deák téren

Budapest – „Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen” mottóval a Magyarországi Evangélikus Egyház Missziói Bizottságának szervezésében rendezték meg 2018. október 6-án az országos evangelizációt, melyen közel ezren vettek részt.

Országos evangelizáció 2018.

„Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen” mottóval rendezik meg 2018. október 6-án az országos evangelizációt a Deák téren.

KÖSZI-ovi az Országos Evangelizáción

Budapest – Idén ősszel is a Deák téri evangélikus templomban rendezték meg az Országos Evangelizációt, melyre az ország több pontjáról gyűltek össze az érdeklődők 2017. október 14-én, hogy különböző előadásokat hallgassanak meg és közösségben beszélgessenek az élet fontos kérdéseiről. Természetesen mi, a KÖSZI önkéntesei most is részt vettünk a rendezvényen és érdekes programokkal kedveskedtünk a gyerekeknek.

Új szívet adok nektek, új lelket adok belétek – Országos evangélizációt tartottak a Deák téren

Budapest – Ismét telt ház volt a Magyarországi Evangélikus Egyház Missziói Bizottsága által rendezett országos evangelizáción a Deák téri evangélikus templomban 2017. október 14-én. Az alkalom vendég igehirdetője a német Ulrich Parzany volt, aki egyedi megvilágításba helyezte a találkozó mottójául szolgáló 2017-es év igéjét, Ezékiel 36,26a versét.

Új szívet adok nektek! – Ismét lesz országos evangélizáció a Deák téren

Budapest – 2017. október 14-én országos evangélizáció lesz a Deák téren, Új szívet adok nekek, új szívet adok belétek mottóval.

Megkérdeztük Ulrich Parzanyt – a 2017. októberi országos evangelizáció igehirdetőjét

Budapest – Ulrich Parzany lesz a 2017. októberben a Deák téren tartandó országos evangélizáció igehirdetője. A Híd magazin készített vele interjút.

Állj a lábadra! – Ismét az országos evangelizáción szolgált a KÖSZI

Budapest – Idén ősszel a Deák téri evangélikus templomban rendezték meg az országos evangelizációt. A hideg idő ellenére is sokan gyűltek össze az ország minden részéből 2016. október 8-án, hogy különböző előadásokat hallhassanak meg és közösségben beszéljenek az élet fontos kérdéseiről. A KÖSZI is részt vett a rendezvényen, az egyesület képviselői érdekes programokkal kedveskedtek a gyerekeknek.

Állj a lábadra! – Országos evangelizációt tartottak a Deák téren

Budapest – Rengetegen jöttek el szerte az országból, sőt határon túlról is a Deák téri evangélikus templomban 2016. október 8-án tartott országos evangelizációra, amelyet egyházunk missziói bizottsága szervezett idén is.

Állj a lábadra – reformáció ma – Hívás az országos evangelizációra

A reformáció 500. évfordulójára készülve nem csupán hátratekintünk, értékelünk és hálát adunk, hanem imádkozni és tenni szeretnénk az egyház megújulásáért. A 95 tétel publikálásával Luther, illetve Luther Istene a kétezer éves egyház legnagyobb ébredését, megújulását indította el. Hisszük, hogy ez a folyamat azóta sem állt le. Néhol lelassult, illetve deformálódott az, aminek reformálódnia kellett volna.

Oldalak

Feliratkozás RSS - országos evangélizáció csatornájára