Csővár

Ahol a gyülekezet megegyezik a községgel

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Csővári kitekintés – avagy: Mit láttak a pestújhelyiek Pest megye határán?

Csővár – Sokáig emlegetni fogják Szentháromság vasárnapját a pestújhelyi evangélikusok. A Czöndör István vezette csővári gyülekezet szeretetteljes meghívását fogadva majdnem ötven fő indult útnak 2019. június 16-án a XV. kerületből, hogy a Pest megye északkeleti csücskében fekvő településre látogasson, ahol a 11 órakor kezdődő tanévzáró istentiszteleten Szabó B. András hirdette az igét.

Bakancsos istentiszteletet tartottak Csőváron

Csővár – A Csővári Evangélikus Egyházközség és a 32. Dévai Bíró Mátyás Cserkészcsapat 2018. július 15-én, vasárnap délután együtt tartotta táborzáró istentiszteletét Csőváron, a Kilián-forrásnál, mely egyben a helyi gyülekezet első „bakancsos istentisztelete” is volt.

Beiktatták Csővár 32. parókus lelkészét

Csővár – 2018. július 1-jén, vasárnap beiktatták Csőváron parókusi szolgálatába Czöndör István lelkészt. Az ünnepi istentiszteleten dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, az iktatás szolgálatát Mekis Ádám, az Észak-Pest megyei Evangélikus Egyházmegye esperese végezte. Énekkel szolgált a penci és csővári énekkar Lestyánné Babinszki Zsuzsanna és Dianné Mangó Ildikó kántorok dirigálásával, valamint a gyermekekből és az ifjúságból álló gitárcsoport Jansik Tamás vezetésével.

Harangot szenteltek Csőváron

Csővár – Nagy ünnepségre hívta a Csővári Evangélikus Gyülekezet – felekezeti hovatartozástól függetlenül – 2017. október 15-én a helyi lakosokat. Új harang került a közel kétszáz éve fennálló evangélikus templom tornyába.

Együtt – Beszámoló a csővári és a penci evangélikus gyülekezetek fiataljainak táboráról

Csővár – A csővári és a penci evangélikus gyülekezetek fiataljai több mint tíz év után először tartottak ifjúsági hetet július 10–14. között a nagybörzsönyi Reménység házban. Zérczi Zsanett idén konfirmált fiatalunk személyes beszámolóját olvashatják.

Szlovák istentiszteletet tartottak Csőváron

Csővár – Pünkösdhétfőn rendezték meg a hagyományosnak mondható szlovák istentiszteletet. A programot közösen a Csővári Evangélikus Egyházközség, a Csővári Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és Csővár Község Önkormányzata szervezte.

Családi istentiszteletet tartottak Csőváron

Csővár – A hónap utolsó vasárnapján, május 28-án, a gyermeknapon családi istentiszteletet tartott a Csővári evangélikus közösség. A gyülekezetben nagy lelkesedéssel folytak az előkészületek, hiszen az istentiszteleten bemutatkozott a gyülekezet gitár és énekkara is.

Adjunk hálát mindenért az Úrnak!

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. A reformáció 500. évében ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Aki újraéleszti és továbbadja a hagyományt

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. A reformáció 500. évében ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Csővár csatornájára