pásztorlevél

Indokolt a komoly elővigyázatosság – Püspöki útmutatás az egyházi szolgálatról

Budapest – Győr – A Püspöki Tanács a jelenlegi járványügyi helyzetben ismételten javaslatokkal és ajánlásokkal fordul a gyülekezetekhez. Pásztorlevelüket az alábbiakban olvashatják.

Az egyház a koronavírus idején – LVSZ pásztorlevél

Genf – „Ma újra pásztorlevelet írunk, mivel továbbra is figyelemmel követjük az LVSZ tagegyházainak visszajelzéseit és tanúságtételét a COVID-19 járvánnyal kapcsolatosan. Ismételten szeretnénk perspektívát mutatni, bátorságot nyújtani és reméljük, hogy ezzel támogatni tudjuk mind tagegyházaink helyi szolgálatát, mind egyházközösségünk közös tanúságtételét. „Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet” (1Péter 3,15)” – írták a Lutheránus Világszövetség vezetői, dr. Panti Filibus Musa érsek, LVSZ elnök és dr. Martin Junge LVSZ főtitkár a tagegyházaknak küldött levelükben.

„A szívünk templommá legyen” – Püspöki pásztorlevél a Magyarországi Evangélikus Egyház népéhez

Budapest – A templomi közösséget egyelőre nem gyakorolhatjuk. Hitünket viszont sokféleképpen megélhetjük. – A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa pásztorlevélben fordult az egyház tagjaihoz. A levelet az alábbiakban olvashatják.

Pásztorlevél a jó pásztor és a hivatás vasárnapjára

Budapest – Győr – Egyházunk püspökei, Gáncs Péter elnök-püspök, Fabiny Tamás püspök és Szemerei János püspök meghirdették a hivatás vasárnapját, és arra kérték a gyülekezeteket, hogy könyörögjenek azért, hogy minél többen meghallják és elfogadják a hívó szót, különösen a lelkészi szolgálatra. Pásztorlevelüket az alábbiakban közöljük.

Első közösen kiadott katolikus–evangélikus pásztorlevél Ausztriában

Bécs – Ökumenikus premier: első alkalommal adott ki katolikus püspök és evangélikus esperes közösen pásztorlevelet Felső-Ausztriában, amelyet 2017. január 22-én istentisztelet keretében olvastak fel gyülekezeteikben.

Pásztorlevél a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezeteinek az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának ünnepén

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa pásztorlevelet adott ki az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján. A püspökök azt kérik, hogy a levelet olvassák fel a lelkészek a 2016. október 23-i istentiszteleteken.

Húsvéti pásztorlevél – 2016

„Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó, és az élő; halott voltam, de íme, élek örökkön örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai:” (Jel 1,18)

Északi Evangélikus Egyházkerület: Húsvéti pásztorlevél

Budapest – „Ki hengeríti el a követ a sírbolt bejáratáról?” – hangzik az asszonyok kérdése az evangéliumban (Mk 16,3). Emberileg teljesen jogos ez az aggodalom. Nem elég, hogy a szívükön mérhetetlen gyász ül, még az irgalmasság cselekedeteit sem tudják elvégezni Jézus holttestén – írta az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, dr. Fabiny Tamás a gyülekezeteknek szóló húsvéti pásztorlevelében. Az alábbiakban ezt adjuk közre.

Szlovákiai evangélikus püspökök: nem helyettesíthető a család és a házasság

Pozsony – Pásztorlevelet írtak az evangélikus egyház püspökei, melyet szerdán olvasnak fel a szlovákiai evangélikus templomokban. A levél nem olyan durva, mint a katolikus püspökök nemrégiben publikált hasonló levele, de az abortuszt és a válást elítéli. Forrás: bumm.sk, SITA
Feliratkozás RSS - pásztorlevél csatornájára