Buda Annamária

Nigériai útinapló 4.

A Lutheránus Világszövetség Kölcsönös tanulás a vezetők cseréjén keresztül (Mutual Learning through Exchange of Leaders) elnevezésű projektjének a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintő első lépéseként Fabiny Tamás elnök-püspök és Buda Annamária, az országos iroda diakóniai osztályának vezetője Nigériába látogatott. Útinaplójából – amelynek most a befejező részét közöljük – képet kaphatunk a nyugat-afrikai országról és evangélikusainak mindennapjairól.

Lutheránusok között Nyugat-Afrikában – Kapcsolatfelvétel Nigéria evangélikus egyházával

Musa Panti Filibus evangélikus érsek hivatalának ablaka a Benue folyóra néz. A Lutheran Church of Christ in Nigeria (Krisztus Nigériai Evangélikus Egyháza) első embere a Lutheránus Világszövetség elnöke is. Mindkét minőségében találkozunk vele, hiszen Buda Annamáriával, egyházunk országos irodája diakóniai osztályának vezetőjével azért érkeztünk június 12-én Nigériába, hogy az itteni evangélikusok diakóniai munkáját tanulmányozzuk; a cserekapcsolatot a világszövetség támogatja.

Nigériai rázkódásaink közepette

A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) Kölcsönös tanulás a vezetők cseréjén keresztül (Mutual Learning through Exchange of Leaders) elnevezésű projektjének a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintő első lépésként dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök és Buda Annamária diakóniai osztályvezető ellátogatott Nigériába. A nigériai vezetők magyarországi utazására szeptemberben kerül sor. Az LVSZ célja a projekttel a kapcsolatok és az egyházak világközösségének építése. Egyházi képviselőink kiutazásáról Buda Annamária útinaplójából a személyes gondolatokon keresztül jobban megismerhetjük a nyugat-afrikai országot és az ott élő evangélikusok mindennapjait.

Egyházunk küldöttsége nigériai evangélikusok között szolgált – VIDEÓ!

Abuja – A Lutheránus Világszövetség diakóniai csereprogramjának keretében dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök és Buda Annamária diakóniai osztályvezető Nigériába látogattak, hogy megismerjék az ottani egyház életét. A püspök és az osztályvezető vasárnap a Nigériai Krisztus Evangélikus Egyháza (Lutheran Church of Christ in Nigeria / LCCN) istentiszteletén szolgáltak.

Úszunk a boldogságban

Piliscsaba – Hosszú idő után újra látogatható lesz az uszoda Piliscsabán. Ünnepélyes megnyitót tartott 2018. június 6-án a Fébé Evangélikus Szeretetszolgálat – érthető az öröm.

Feloldható a félelem – Integrációs házat nyitnak az evangélikusok Nyíregyházán – Interjú Fabiny Tamás püspökkel

Nyíregyháza – Az elmúlt héten dr. Fabiny Tamás püspök és Buda Annamária diakóniai osztályvezető sajtótájékoztatón jelentette be az Evangélikus Diakónia és az Oltalom Szeretetszolgálat együttműködésében létrejövő nyíregyházi Integrációs ház megnyitását. A sajtótájékoztatónak a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség adott otthont.

Megérteni a felebarát szeretetét – Sokakat tüntettek ki a diakónia napján

Budapest – A diakónia napja a Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai szolgálatának ünnepe. Sztehlo Gábor születésnapjához közeli napon a diakóniában dolgozó munkatársakkal, önkéntesekkel és a ránk bízottakkal adunk hálát az elvégzett munkáért és a kapott lehetőségekért.

Az egyházak és a szociálpolitika: tudunk-e eleget?

Budapest – Jó-e, ha a szociális ellátásban egyre több az egyházi intézmény? Mi a különbség az egyházi és az önkormányzati ellátás között? A Hilscher Egyesület és az ELTE – TáTK, Szociálpolitikai Tanszék szervezésében az Eötvös Lóránt Tudományegyetem tartottak beszélgetést az egyházak szociális ellátásban való szerepvállalásával kapcsolatban. Buda Annamária, dr, Egervári Ágnes és Kozák Kökény voltak a Hilscher Szalon vendégei.

A hajléktalan is ember? – Interjú Buda Annamáriával

Budapest – Buda Annamáriát, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda Diakóniai Osztályának vezetőjét szolgáltatási rendszerünkről, az evangélikus egyház segítségnyújtásáról, a hatályos szociálpolitikai intézkedésekről valamint a mélyszegénységben élők és hajléktalanok társadalmi és egyházi megítéléséről kérdeztük. A téma illeszkedik az evangelikus.hu-n indított mélyszegénységről szóló sorozathoz. Szöveg: Galambos Ádám, fotó: archív felvétel
Feliratkozás RSS - Buda Annamária csatornájára