Tényfeltáró Bizottság

„Rendszeresen egyházellenes hangot üt meg” – Beszélgetés Mirák Katalin történésszel

„Közismert reakciós" – írta 1960 táján egy lelkészről a belső elhárítás ügynöke. A saját püspöke. „Nyugati útjain túlzottan barátkozó, puha, titkokat fecseg ki" – ezt viszont róla írta egy másik III/III-as besúgó. Szintén püspök. Ilyen döbbenetes dokumentumokon kívül sok emberi drámát is bemutat a Magyarországi Evangélikus Egyház Tényfeltáró Bizottságának Háló főcímű könyvsorozata, amelynek a harmadik kötete jelent meg nemrég. A könyvsorozatot Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról 1945–1990 alcímmel a Luther Kiadó adja ki, a Bevezetés című első kötet 2010-ben, az Egyházvezetők 1. és 2. kötete 2014-ben és 2020-ban jelent meg.

Hálóba kerítve: evangélikus püspökök és az állambiztonság kapcsolata

A Magyarországi Evangélikus Egyház tényfeltáró munkája, benne a Háló kötetek megjelentetésével azért folyik, hogy a magyar állambiztonság és az evangélikus egyház kapcsolatát dokumentálja. A legújabb, harmadik kiadvány két korábbi evangélikus püspök – dr. Nagy Gyula és dr. Harmati Béla – pályaképének tükrében igyekszik feltárni a pártállami évtizedek egyházunkra gyakorolt hatását.

Podcast: Beszélgetés a Háló 3. kötetéről

Budapest – A Luther Kiadó gondozásában jelent meg a napokban a Háló 3. kötete. Az újabb fejezetek a magyar állambiztonság és az evangélikus egyház kapcsolatából címmel megtartott könyvbemutatóra 2020. április 28-án 18 órakor került sor. Podcast adásunkban Fabiny Tamás elnök-püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő, Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke és Mirák Katalin, a kötet szerkesztője, az MEE Tényfeltáró Bizottságának elnöke beszélgettek a könyvről és annak hátteréről.

Befejezetlen múlt? – Disputa a pártállam és az egyházak viszonyáról

Budapest – Az egyház és pártállam kapcsolata, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) működése és a most is zajló egyházi tényfeltárás voltak az Asztali beszélgetések sorozat fő kérdései a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett dispután, ahol Mirák Katalin történész, az evangélikus egyház tényfeltáró bizottságának tagja és Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) tagja válaszoltak a kérdésekre, 2018. október 25-én.

Kompromisszum vagy kollaboráció?

Budapest – Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) elnöke, H. David Baer, a Texasi Evangélikus Egyetem professzora, Fabiny Tibor teológus, irodalomtörténész, a Károli-egyetem professzora és Korányi András egyháztörténész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) professzora Isó Gergely Phd-hallgató moderálásával a magyar evangélikus egyház kommunista időszak alatti stratégiáiról beszélgetett az EHE-n, 2018. október 15-én.

Itt a szembenézés ideje? – Keresztény társadalmi mártírium 1944-1956 címmel rendeztek konferenciát

Budapest – Elszenvedői, áldozatai, megalkuvói vagy mártírjai voltak a felekezetek az egypártrendszeri diktatúrának? A válasz korántsem olyan egyszerű, hogy a fenti jelző valamelyikét is kiemelhetnénk – ez is kiderült a Mika Sándor Egyesület által szervezett nemzetközi konferencián.

A Lengyelországi Evangélikus Egyház tényfeltáró bizottsága Magyarországon tájékozódott

Budapest – 2014. április 3-án az Északi Püspöki Hivatalba látogatott a Lengyelországi Evangélikus Egyház tényfeltáró bizottsága. A hattagú bizottság vezetője Dawid Binemann-Zdanowicz, tagjai lelkészek, jogászok és történész–levéltárosok . A bizottságot elkísérte a lengyel egyház szóvivője is. A kétórás, személyes hangú beszélgetés során Fabiny Tamás püspök röviden bemutatta egyházunkat, majd élénk párbeszéd alakult ki a tényfeltáró munkáról és az ennek során felvetődő kérdések társadalmi és lelki feldolgozásának módjairól. Szöveg: Pap Kinga Marjatta, fotó: Kecskés Anita

Háló 2. – Prőhle Gergely: „Megpróbáljuk megismerni a tényeket, mert ez hitelesíti azt, amit ma mondunk”

Budapest – 2014. február 24-én került sor a „Háló – Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról (1945–1990)” sorozat második, „Egyházvezetők 1.: Káldy Zoltán, Ottlyk Ernő” című kötetének bemutatójára a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében. Köszöntőt mondott Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője. Videó: Győri András Timótheus, riporter: Kőháti Dorottya
Feliratkozás RSS - Tényfeltáró Bizottság csatornájára