Kondoros

Aki rátalált az Úrra

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Aki hisz a kegyelem erejében

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Tuska Tibor lelkész volt a Kultúrpercek vendége

Tuska Tibor lelkész gyermekkoráról, elhívásáról, a kondorosi gyülekezetről és a lelkészi hivatásról is beszélt.

Valami, ami itt elkezdődik – Séta a kondorosi evangélikus öreg temetőben

Kosztolányi Dezső írja: „Szeretem a temetőket. Egyszerűen és közönségesen szeretem a színeit, az őszi okkersárgáját, a haragoszöld árnyalatait, a csendjét, mely úgy veszi körül, mint néma zivatar.” Ebben az okkersárgában indultunk el egy temetői sétára Kondoroson, az öreg evangélikus sírkertben egy idős asszonnyal, Kalhammer Mátyásné Látkóczki Gyöngyivel, a helyi könyvtár egykori vezetőjével, a temető kutatójával, hogy visszacsöppenjünk a múltba, amely holtában is megérint, és égeti a lelket.

Báloztak a békési evangélikusok – A bevételeket jótékonysági célra fordítják

Szarvas – Békéscsaba – Kondoros – Mezőberény – A böjt közelgő beköszöntére való tekintetel összesűrűsödtek a bálok az evangélikus egyházban. A Békés megyeiek például ezen a hétvégén négy helyszínen is bálokat tartottak.

Soli Deo Gloria – Békés megyei evangélikus kórustalálkozót tartottak

Békéscsaba – 2014. május 17-én került sor a Békés megyei evangélikus kórusok találkozójára. A találkozón a békéscsaba, kondorosi, orosházi, mezőberényi és vendégként a pécsi gyülekezetek énekkarai vettek részt. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: Bankó Pál

Márványtáblát kapott Balczó, aki ma is példakép

Kondoros – Márványtáblát kapott szülővárosában Balczó András háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok öttusázó. A 75 éves sportoló ma is példaképnek számít Kondoroson. Forrás: mno.h, szöveg: RÁ
Feliratkozás RSS - Kondoros csatornájára