esperes

A málna

Úgy éreztem Nényei Pál „Az irodalom visszavág” című könyvének olvasása után, ideje újra egy klasszikust elővenni. Mikszáth Kálmán realista stílusát régen is szerettem, most egy novelláskötetéhez nyúltam. Álomba ringató, könnyed esti olvasmánynak kitűnő választás – gondoltam. Amikor „A málna” című elbeszéléshez értem, mégsem tudtam oly könnyen elszenderedni.

Mindig Isten adja a távlatot

Bakonycsernye – Szarka Istvánt, a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegye esperesét, a Bakonycsernyei Evangélikus Egyházközség lelkészét és Szarka Évát, az egyházközség másodlelkészét húszéves közösségépítő munkájuk elismeréséül a település díszpolgáraivá választották. Számos közösségi életet javító projekt fűződik nevükhöz, amelyek önmagukban is elismerésre méltók lehetnének, de opus propriumuk – elsődleges munkájuk – mégis az, hogy a Dunántúl legnagyobb vidéki evangélikus gyülekezetét lelkipásztori bölcsességgel vezessék, a híveket hitükben erősítsék, életük örömeiben kísérjék őket, és bánatukban lelki segítséget nyújtsanak nekik. A kitüntetés átadásakor Turi Balázs, a nagyközség polgármestere úgy fogalmazott: „Amióta az esperes is tagja az önkormányzati képviselő-testületnek, megváltozott az ülések légköre.”

Mindennek alapja a hálaadás

Sok szál köt Beledhez. Ott él és dolgozik gyerekkorom óta barátom, Antal tanár úr; huszonöt éven át ott szolgált évfolyamtársam, Béres Laci; Beledről került Tatára katolikus kollégám, Bálint atya, sőt a tatai gyülekezetünkben is van beledi származású. Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy majd két évtizeden át kolléganőm, Ihász Beatrix evangélikus lelkész is Beledre került, s nem sokkal később esperesnek is megválasztották.

Révfülöpön tanácskozott az esperesi kar

Révfülöp – 2018. szeptember 9. és 11. között Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban tanácskoztak egyházunk esperesei. A tisztújítás után megújult kar hétfőn Keczkó Pál esperes áhítatával indította a tanácskozást.

Beiktatták a vasi egyházmegye elnökségét és tisztségviselőit

Boba – 2018. június 24-én úrvacsorai istentisztelet keretében zajlott le a harmadik ciklusát kezdő Rostáné Piri Magda esperes és a másodszor hivatalba lépő Mórotz Zsolt egyházmegyei felügyelő ünnepélyes beiktatása a bobai evangélikus templomban.

Beiktatták Polgárdi Sándor esperest és Bálintné Sári Judit egyházmegyei felügyelőt

Pápa – Az idei év a tisztújítás jegyében telik a Magyarországi Evangélikus Egyházban. Tavasszal gyülekezeti szinten zajlott ez, júniusban az egyházmegyei és egyházkerületi tisztségviselőket iktatják be, ősszel pedig a zsinat tagjait választják meg. Mind a hat egyházmegyében esperes- és felügyelőválasztás volt a közelmúltban, többen újra bizalmat kaptak, néhányan helyen pedig váltás történt. A Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese ismét Polgárdi Sándor lett, aki így már harmadik ciklusát kezdi meg, a felügyelői pozícióban Henn Lászlót Bálintné Sári Judit váltotta.

Esperesek–felügyelők az Északi Evangélikus Egyházkerületben

Budapest – Az Északi Evangélikus Egyházkerületben megvannak az esperesi, illetve egyházmegyei felügyelőválasztás eredményei. Íme a lista.

Folytatja szolgálatát a Győr-Mosoni Egyházmegye elnöksége

Győrújbarát – Kiss Miklós esperes harmadik, Rátz András egyházmegyei felügyelő pedig második ciklusát kezdte meg a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye élén. Beiktatásukra 2018. június 2-án a győrújbaráti evangélikus templomban került sor. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. Az esperesiktatás feladatát Karsay Lajos helyi és Koháry Ferenc lébényi lelkészek végezték. Énekkel közreműködött Dinnyés József előadóművész.

Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz

Acsa – Ünnepi istentisztelet keretében került sor Mekis Ádámnak, az Észak-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye esperesének, és dr. Roncz Béla egyházmegyei felügyelőnek a beiktatására 2018. május 27-én Acsán.

Beiktatták a soproni egyházmegyei vezetőséget

Beled – 2018. május 19-én, szombaton Szemerei János püspök szolgálatával beiktatták a Soproni Evangélikus Egyházmegye új esperesét, Ihász Beatrixot és új felügyelőjét, Sümeghy Pétert. KÉPRIPORT!

Oldalak

Feliratkozás RSS - esperes csatornájára