jegyzet

Úrvacsoráim

Életem első gyülekezetében minden szempontból a „pengősmalac-módszert” alkalmazta a lelkész egész lelki nevelésünkkel kapcsolatban. A prédikáció csaknem végig arról szólt, milyen mocskos, bűnös, utolsó, szennyes semmirekellők vagyunk, aztán, mintegy könnyed záróakkordként, megszólalt a nagy „de”. „De Jézus az életét adta értetek.” „De Isten megkönyörült rajtatok.” „De drága vére árán mégis van reménységetek.”

Viharos tanévnyitó Názáretben

Nem tudom kinek, milyen emlékei vannak a tanévnyitó beszédekről. Közel hat évtized távolából is még előttem van, amint szeptember elseje táján ott kókadoztunk a nyíregyházi négyes számú állami általános iskola napsütötte udvarán, és egyre lankadó figyelemmel hallgattuk az igazgató bácsi lelkesítőnek szánt beszédét. Ő minden év elején ugyanis arra szólított fel minket, hogy az idén végre „hódítsuk meg a tudomány fellegvárát…” S ha nem csal az emlékezetem, bennünk bizony egy csöppnyi harci tűz sem lobbant föl, hogy megostromoljuk a tudomány fellegvárát a többé kevésbé még nyárias, vakációs hangulatban.

Amit nem kell, nem szabad elhalasztani…

Szinte már-már közhely a nyarat az év vasárnapjaként emlegetni arra utalva, hogy ezek a hónapok lelki töltekezésre, rekreációra, Istennel együtt töltött időre is szolgálhatnak. Csak hát úgy tűnik, az idén ezt a lehetőséget is felülírja a járványveszély. Többségükben elmaradnak a konferenciák, csendes hetek, táborok, keresztény fesztiválok. Online térbe kényszerült a gyulai „Szélrózsa” és a Puskás Arénába tervezett „Ez az a nap” találkozó is. Természetesen ezek online változata is kínál némi kárpótlást, de lelkileg igazán feltöltődni éppúgy nem lehet velük, mint egy tévés főzőműsor megtekintésével jóllakni. A virtuális térben csak töredékesen lehet megélni a valódi keresztény közösség személyesen megérintő élményét, áldását.

Egy repülőtéri orvos naplójából

Dr. Grynaeus Tamás (1931–2008) pszichiáter-neurológus a budavári evangélikus gyülekezetben nőtt fel, és a haláláig hűséges tagja maradt. Orvosi hivatásából 2001-ben ment nyugdíjba, ezután repülőtéri ügyeletet vállalt az utazók gyógyítása érdekében. Az olvasó ebbéli munkájába nyerhet most betekintést. „Esettanulmányaiból” sugárzik keresztény derűje, orvosi leleményessége és mélyről fakadó krisztusi humanizmusa.

A tehercipeléstől a szabadságig

Életünk egyik legnagyobb kihívása, hogy a vélt és valós terheinket ne csak meg tudjuk különböztetni egymástól, hanem a „válogatást követően” kezdeni is tudjunk velük valamit. Ezek közül is talán a legnehezebben kezelhetők a titkaink és a magunk által másoknak vagy a mások által nekünk okozott sebek. Mindezek idővel a mindennapjainkat befolyásoló terhekké válhatnak. A Szentírás arra tanít minket, hogy ne csak letenni tudjuk ezeket, hanem helyettük vegyünk fel valami egészen mást.

Kell-e valami a templomból?

Előző adásunkban a reformációi ábécé sorozat keretében az istentiszteletről beszélgettünk. Többek között arról is szó esett, hogy mi történik akkor, ha valaki csak úgy véletlenül téved be egy templomba. Ezzel kapcsolatban szellemes karikatúrára bukkantam az interneten. A képen egy férfi látható bevásárló szatyorral a kézben, aki valahogy betévedt egy nyitott templomba, ahol éppen nincsen istentisztelet. Minden bizonnyal katolikus helyen vagyunk, hiszen mi, protestánsok, többnyire gondosan bezárjuk templomainkat, ha éppen nem tartunk istentiszteletet. Úgy véljük, nincs mit keresni egy üres templomban, ahol nem történik semmi, ahol éppen nem hangzik prédikáció, nem szól az ének…

Csapatjáték, szerelemmel – Fabiny Tamás gondolatai a házasság hete kapcsán

A házasság hete utolsó napján az ószövetségi Rúth könyvében olvashatjuk a következő átszellemült mondatokat: „Ahova te mégy, odamegyek én is. Ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem.” (Rúth 1,16-17)

Hogy terhüket te segítsd hordani

„Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut. Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11,24–25)

Online vagy?

Világszerte, így hazánkban is ezen a héten tartjuk az ökumenikus imahetet a kereszténység egységéért. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az esztendő többi 51 hetében kevésbé lenne fontos az imádság, illetve az egység ügye, amiért már Krisztus Urunk is oly hangsúlyosan könyörgött főpapi imájában.

És utána?

A kis Zselyke nem a saját gyerekem, csak tanítom. Pontosabban próbálom tanítani. Most, amikor leírom ezeket a sorokat, szeptember második hete van, és pillanatnyilag még úgy tűnik, ő fog tanítani engem. Sétálunk a templomhoz ketten. Mindössze három-négy percnyi időt vesz igénybe az út.

Oldalak

Feliratkozás RSS - jegyzet csatornájára