Fűke Szabolcs

Tanévnyitó hangosnapot tartottak Pesterzsébeten

Budapest – Pesterzsébet – „Tanévnyitó hangosnap” – már a nap elnevezése is bár szokatlan, de beszédes. A hétvégén ugyanis tanévnyitó családi istentiszteletet és zenés evangelizációs napot tartottak a Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség szervezésében.

Füke Szabolcs: Adventi oratórium

Budapest – Füke Szabolcs evangélikus lelkész még teológus korában írt egy Adventi oratóriumot, amelynek bemutatója 1992-ben volt. A Zákeus Média Centrumából előkerült filmünk ezt a különleges alkalmat mutatja be.

Templomszentelés Galgagután

Galgaguta – Örömteli esemény zajlott 2015. november 15-én, vasárnapa galgagutai evangélikus gyülekezetben. Templomszentelési hálaadó istentiszteletre gyűlt össze a falu népe, és sokan érkeztek a környező településekről is. A Reformációi emlékutak és zarándokutak című pályázat keretében teljesen megújult templomot D. Szebik Imre nyugalmazott püspök Szabó András nógrádi esperessel és Füke Szabolcs helyi lelkésszel közös szolgálatban szentelte újra.

A Szentlélek kitöltése – EBBE alkalom márciusban

Budapest – Vedd és olvasd! ― Interaktív bibliatanulmányok címmel folytatódott 2014 tavaszán az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) programja Budapesten az Üllői út 24. szám alatti iroda utcáról nyíló földszinti termében. Március 13-án a Szentlélek kitöltése (Csel 2,1-13.) címmel Füke Szabolcs tartott előadást. Forrás: EBBE
Feliratkozás RSS - Fűke Szabolcs csatornájára