meleg

Az azonosnemű párok megáldásáról szavaztak az osztrák evangélikusok

Bécs – Az Ausztriai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház megszavazta, hogy a jövőben az azonos nemű párokat is megáldhassák a templomi szertartásokon, amennyiben korábban polgári esküvőt tartottak. Az egyház szerint a szinódus döntése a Biblián alapul, hozzátéve, hogy ez fontos lépés az egyenlő jogok irányába. Az osztrák evangélikusok szerint az azonos neműek polgári házassága megfelel a férfi és nő között kötött, életre szóló partneri kapcsolatnak.

Meleg és keresztény? – Református-evangélikus vita a homoszexualitásról

Budapest – Hazánkban először vitázhattak nyilvánosan a kérdésben ellentétes álláspontot képviselő teológusok. „Lehet, hogy egyesek ezt a vitát ellenségeskedést szítónak, szeretetlennek, sőt, keresztényietlennek akarják vagy fogják titulálni, valójában az ellenkezője igaz” – köszöntötte Nagy Gergely református lelkipásztor a Meleg és keresztény elnevezésű teológiai vitaest résztvevőit, 2017. december 4-én. Cikkünk a valasz.hu beszámolója.

Lelkészek és a gender

Lelkészek beszélgetése a gender-jelenségről – Nashville-i nyilatkozat címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést múlt héten az Adna kávézóban. A Pesti Református Egyetemi Misszió és a Károli Egyetemi Lelkészség által szervezett alkalmon három lelkész és egy mentálhigiénés szakember vizsgálta pro és kontra a Nashville-i nyilatkozat egyes pontjait, különös tekintettel a szexualitás, a nemi szerepek és a házasság témakörére.

Evangélikus imaházban beszélgettek a Melegség és megismerés programról

Balassagyarmat – 2016. november 22-én este a balassagyarmati evangélikus bibliaórán szokatlan téma került terítékre. Bartha István lelkész a Melegség és megismerés program képviselőit hívta el vendégségbe, hogy az evangélikus hívők első kézből hallják egy leszbikus és egy meleg férfi élettörténetét. Utána másfél órás beszélgetésen tették fel kérdéseiket a melegek családi kapcsolatairól, az elfogadásuk korlátairól, az őszinte életről, a felvonulás miértjeiről – írták a melegvagyok.hu blogon.

A finn püspöki kar nem támogatja a melegek megáldását az egyházban

Helsinki – A Finn Evangélikus Egyház püspöki tanácsa a zsinat kérésére nemrégiben állásfoglalást adott ki, amelyben kifejtették, hogy kitartanak a házasság biblikus és hagyományos értelmezése mellett és a házasságot férfi és nő közötti szövetségként látják.

A meleg keresztények itt vannak közöttünk és itt voltak mindig is

Hetero keresztényként állnak ki a meleg testvéreik mellett, mert azt vallják: ők is Isten képmásai, Jézus nekik is megnyerte az örök életet és a megigazulás számukra is épp úgy adott, hisz az a hit kegyelmi ajándékán múlik egyedül, nem pedig a hiten és a szexuális orientáción, a hiten és a konzervatív értékrenden vagy a hiten és bármi máson. Céljuk, hogy a magyarországi gyülekezetben is elfogadott legyen az, hogy valaki melegként jár istentiszteletre.

A melegházasság kritikájáról

Ugyan még nincs könyv arról, miért álljunk ki a melegházasság mellett, de máris megszületett az ellenvéleményt összefoglaló 464 oldalas írás Szilvay Gergelytől. A Mandiner.hu újságírójának az volt a célja, hogy egy olyan kötetet írjon, melyben objektív érvek találhatóak az azonos neműek házassága ellen. Mindezt úgy, hogy ne személyeskedés vagy sárdobálás legyen belőle, hanem építő diskurzus.

Mozgalmas év, nem szűnő kihívások – Kerületi közgyűlés Északon

Fót – Az Északi Evangélikus Egyházkerület közgyűlése 2016. április 22-i, fóti tanácskozásán megismerhette a tisztségviselők éves jelentéseit és tájékozódhatott a 2016-os év kiemelt eseményeiről (Föld sója találkozó – 2016. július 9., szombat, egyben két egyházkerület missziói napja, Szélrózsa, országos evangélizáció és virtuális Kirchentag.)

Meleg esküvő a templom előtt. Provokáció, vagy jelzés?

2016. március 24-én, nagycsütörtökön, az úrvacsorás istentisztelet idején a Budapest Pride meleg esküvőt szervezett közvetlenül a Deák téri evangélikus templom elé, amit nem csak a gyülekezet tagjai, de az általános egyházi közvélemény is provokációnak minősített.

Provokáció a Deák téri evangélikus templom előtt

Budapest – 2016. március 24-én, nagycsütörtökön, az úrvacsorás istentisztelet idején a Budapest Pride meleg esküvőt szervezett közvetlenül a Deák téri evangélikus templom elé. Ezzel kapcsolatban gyülekezeteink tagjai tiltakozásokat juttattak szerkesztőségünkbe, amelyeket az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.

Oldalak

Feliratkozás RSS - meleg csatornájára