gondolat

Nagy Tamás építészre emlékezve – Roncz Béla gondolatai

Aszód – Az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános iskola és Kollégium címzetes igazgatója, dr. Roncz Béla osztotta meg gondolatait a nemrégiben elhunyt Nagy Tamás építészről.

Az örömből sosincs készlethiány – Varga Gyöngyi gondolatai

Ezekben a „szürreális” napokban az öröm maradt az a korlátlanul, korlátozás nélkül elérhető javunk, amiből soha nincs készlethiány. Nem kell lesétálni érte maszkban a sarki ABC-be, nem szökik föl az ára a csillagos egekbe, és nem tesszük ki magunkat semmiféle veszélynek, ha találkozni szeretnénk vele.

Nekünk pedagógusoknak hiányoznak a gyerekek – Felrobbantotta a netet az evangélikus aranyanyu

Budapest – Az Evangélikus Középiskolai Kollégium igazgatója, Kecskemétiné Szilvási Zsuzsa saját Facebook profilján tett közzé egy bejegyzést arról, hogyan érzik magukat a tanárok az üres iskolában. A bejegyzés több mint 2000 megosztásnál és 3000 reakciónál tart, az olvasók száma folyamatosan nő. Alig két nap alatt internetes portálok lehozták, rádióinterjúban kérdezték róla. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy még angol nyelvre is lefordították, hogy Ausztráliában is meg tudják osztani.

Nyári gondolatok

Fenn, a kereszten túl. Szeretek a temetők csendjében sétálni. Nem a halottak napi „zarándoklat” idején, amikor mindig motoszkál ott valaki, inkább egy hétköznap délelőtt, amikor csak úgy süt a nap, és a sírok kis virágoskerteknek tűnnek az előrementek emlékére.

Harmati Béla böjti gondolatai

Budapest – A nagyhéten evangélikus püspököket kérdeztünk, hogy mit jelent számukra és hogyan értelmezik nagypéntek üzenetét. Alábbiakban dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök gondolatait adjuk közre. Szöveg: Harmati Béla, kísérőszöveg: Galambos Ádám, kép: Polgár Rózsa: Christus victor quia victima (a rákoshegyi evangélikus templom oltárképe).
Feliratkozás RSS - gondolat csatornájára