Németországi Protestáns Egyház

Bírálta Seehoferéket a német protestánsok vezetője

München – A német protestánsok vezetője egy interjúban kritizálta a bajor politikusokat migrációval kapcsolatos kemény megszólalásaik miatt.

Az EKD a menekültek védelmére hív

Berlin – A menekültek világnapja alkalmából nyilatkozatot adott ki Manfred Rekowski, a Rajna-vidéki Protestáns Egyház elnöke, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) zsinata menekültügyi bizottságának vezetője.

Pont egy év múlva kezdődik majd a következő Kirchentag Dortmundban

Dortmund – Egy év múlva, éppen 2019. június 18-án veszi majd kezdetét a Német Protestáns Egyházi Napok Dortmundban egy istentisztelettel, amelyen a német nemzetiszocializmus borzalmairól is megemlékeznek.

Holokauszt-túlélőkkel találkoztak Berlinben

Holokauszt-túlélőknek rendeztek találkozót Berlinben. Lebovits Imre és családja is részt vett ezen a találkozón. Élményeit az alábbi beszámolóban osztotta meg szerkesztőségünkkel.

Prédikációk a politikai viták tükrében

Berlin – Thies Grundlach, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) Országos Irodája Egyházi Munkaterületek és Képzés II. főosztályának helyettes elnöke szerint: „Olykor talán túl keveset beszélünk Istenről a prédikációinkban.”

Bírálja a német katolikus püspöki konferencia elnöke a kereszt kifüggesztését elrendelő bajor kormánydöntést

Berlin – Megosztottságot és nyugtalanságot okozott a bajor tartományi kormány azzal a döntésével, hogy kötelező kifüggeszteni a keresztet a németországi tartományban működő állami hivatalokban – mondta a német katolikus püspöki konferencia elnöke egy hétfői lapinterjúban. A Németországi Protestáns Egyház (EKD) tanácsának elnöke is bírálta a müncheni vezetés döntését, amelyet az ország lakosságának többsége is elutasít.

Digitálisabb egyházat

Erfurt – Ralph Charbonnier egyházfőtanácsos a Németországi Protestáns Egyház (EKD) képviseletében a Gemeinschaftswerk Evangelischer Publizistik (GEP – Evangélikus Média Közösségi Munkacsoportja) 52. Erfurtban tartott éves gyűlésén mintegy száz egyházi és diakóniai szakember előtt arról beszélt, hogy a németországi protestáns egyházaknak digitálisan is láthatóbbá kell válniuk, mindenekelőtt a közösségi (Facebook, Twitter stb.) médián keresztül, reagálva az egyre digitálisabbá váló társadalom jelentette kihívásokra.

Nemzetközi összefogást sürgetnek a keresztények védelmében

Berlin – A Németországi Protestáns Egyház evangélikus segélyszolgálata, az Open Doors átfogó felmérést készített a keresztények helyzetéről a világban, és megállapította, hogy egyre jobban terjed a keresztények üldözése. Az Open Doors 50 országot sorol fel, ahol a keresztények kíméletlen hatósági megtorlásnak vannak kitéve, ezért a segélyszervezet nemzetközi összefogást sürget védelmükben.

„Merni egy új közösséget” – Anzelm Grün és Nicolaus Schneider párbeszéde

Bonn – Anselm Grün atya és a Németországi Protestáns Egyház korábbi vezetője, Nikolaus Schneider különösen is szívén viseli a keresztények megbékélését. A katholisch.de honlap interjújában az ökumené jövőjéről is beszéltek.

A német egyházak bizalma Európában töretlen

Berlin – A Németországi Protestáns Egyház (EKD) és a Német Katolikus Püspökkari Konferencia ökumenikus nyilatkozatban kötelezte el magát az európai projekt mellett a Római Szerződések aláírásának hatvanadik évfordulója alkalmából.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Németországi Protestáns Egyház csatornájára