EKD

Első zsinatára emlékezett az EKD

Bielefeld – A Vesztfáliai Protestáns Egyház minden ősszel Bielefeld-Bethelben rendezi meg éves tartományi zsinatát. Idén a Németországi Protestáns Egyház (EKD) hetven évvel ezelőtt tartott első zsinati ülésére is emlékeztek.

A németek többsége szerint az iszlám nem tartozik Németországhoz

Berlin – A németek több mint fele szerint az iszlám vallás összeférhetetlen a német társadalommal – derült ki a Németországi Protestáns Egyház (EKD) felméréséből.

Bírálta Seehoferéket a német protestánsok vezetője

München – A német protestánsok vezetője egy interjúban kritizálta a bajor politikusokat migrációval kapcsolatos kemény megszólalásaik miatt.

Az EKD a menekültek védelmére hív

Berlin – A menekültek világnapja alkalmából nyilatkozatot adott ki Manfred Rekowski, a Rajna-vidéki Protestáns Egyház elnöke, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) zsinata menekültügyi bizottságának vezetője.

Prédikációk a politikai viták tükrében

Berlin – Thies Grundlach, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) Országos Irodája Egyházi Munkaterületek és Képzés II. főosztályának helyettes elnöke szerint: „Olykor talán túl keveset beszélünk Istenről a prédikációinkban.”

A német egyházak bizalma Európában töretlen

Berlin – A Németországi Protestáns Egyház (EKD) és a Német Katolikus Püspökkari Konferencia ökumenikus nyilatkozatban kötelezte el magát az európai projekt mellett a Római Szerződések aláírásának hatvanadik évfordulója alkalmából.

A Németországi Protestáns Egyház tervezi, hogy állást foglal a zsidómisszió témájában

Magdeburg – A reformáció 500. emlékévének kezdetével a Németországi Protestáns Egyház (EKD) igyekszik egyértelműen állást foglalni a zsidómissziót illetően. Miután az EKD egy évvel ezelőtt elhatárolódott Luther Márton zsidóellenes kijelentéseitől, idén november elején a zsidómisszióval hangsúlyosabban fog foglalkozni, aminek eredményeképp egy teológiai magyarázatot és állásfoglalást kíván majd megfogalmazni.

A német AfD szerint a német keresztény egyházak csak érdekből segítik a menekülteket

Berlin – A nagy német keresztény egyházak csak érdekből segítik a menekülteket – mondta a legnagyobb parlamenten kívüli német párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke egy vasárnapi interjúban.

A német protestánsok vezetője az iszlám vallásoktatás kiterjesztését sürgeti

Berlin – A radikalizálódás elkerülése érdekében általánossá kell tenni az iszlám vallásoktatást a német közoktatásban – vallja a Németországi Protestáns Egyház (EKD) elnöke.

Ingyen wifi lesz a protestáns templomokban Németországban

Berlin – A berlini és brandenbergi régió 220 templomában lesz majd ingyenes wifi Hotspot, vagy ahogy a programban nevezik, Godspot. A távlati tervekben pedig az szerepel, hogy a régió mind a háromezer templomát ellássák majd vezeték nélküli internettel.

Oldalak

Feliratkozás RSS - EKD csatornájára