Vető István

Jótékonysági koncert volt a mátyásföldi templomért

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház, a Pesti Egyházmegye és Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat támogatásával templom épül Mátyásföldön. 2019. április 19-én jótékonysági koncert keretében szerveztek gyűjtést a templom javára.

Püspökjelöltek fóruma: Építő beszélgetés a Tolna-Baranyai Egyházmegye presbitereivel

Paks – A Paksi Evangélikus Egyházközség adott otthont a püspökjelöltek egyik bemutatkozófórumának 2018. február 7-én este. Az Aradi András tolna-baranyai esperes vezette beszélgetésen az előzetesen beadott kérdések közül alapvetően négy kérdéskörre kellett válaszolni.

A püspökjelöltek négy egyházmegye lelkészei előtt vallottak elképzeléseikről

Kiskőrös – 2018. február 7-én négy egyházmegye, így a Bács-Kiskun, a Tolna-Baranyai, valamint a Nyugat- és Kelet-Békési lelkészei várták fórumbeszélgetésre a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökjelöltjeit. Az alkalom úrvacsorás istentisztelettel kezdődött, amelyen Lupták György esperes, püspökhelyettes hirdette Isten igéjét.

Deák tér: Újabb bemutatkozó körön vannak túl a püspökjelöltek – VIDEÓ!

Budapest – A Pesti Evangélikus Egyházmegye szervezésében a négy püspökjelölttel fórumbeszélgetésre került sor a Deák téri evangélikus templomban 2018. január 31-én. A jelölteket előzetesen írásban beadott kérdések alapján, különböző témakörök szerint kérdezte a moderátor, Győri Gábor esperes.

Püspökválasztásra készülünk: Interjú Vető Istvánnal

Budapest – A Déli Evangélikus Egyházkerület idén püspökválasztásra készül. A püspökjelölteknek, Aradi Györgynek, Kondor Péternek, Szeverényi Jánosnak és Vető Istvánnak ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. A lelkészek párhuzamos interjúi közül a Vető Istvánnal készítettet az alábbiakban olvashatják.

Bemutatkoztak a Déli Egyházkerület püspökjelöltjei

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszéke által szervezett konferencia keretében, 2018. január 19-én mutatkoztak be első körben egy nyilvános fórumon a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökjelöltjei. Aradi György, Kondor Péter, Szeverényi János és Vető István lelkészeket Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke kérdezte.

Luther a leláncolt Bibliát is felnyitotta – Egyházi humánerőforrás képző a pápai látogatóközpontban

Pápa – Az elmúlt hétvégén a Veszprémi Evangélikus Egyházmegyéből érkeztek érdeklődők a gyülekezeti munkatársképző napra. A 2015. évben háromszor terveznek ilyen alkalmakat. A folytatás 2015. április 11-én és június 13-án szombati napokon lesz 9 órától.

A laikus munkatársképzés perspektívái az erdélyi evangélikus egyházban

Apáca – Rendhagyó találkozóra került sor 2014 november 15-én Apácán, amikor magyarországi vendégek és a brassói egyházmegye lelkészei, felügyelői és munkatársai gyűltek össze munkatársképzésre. Egyedül nem megy – fogalmazta meg nyitó áhítatában Szebik Imre nyugalmazott püspök, a Magyarországon már jól működő laikus munkatársképzés vezetője a nap alapgondolatát és a képzés kiindulópontját.

Hálaadó istentiszteletet tartottak kettős jubileumért Cinkotán

Budapest – Mennybemenetel ünnepén, 2014. május 29-én kettős hálaadó ünnep volt Cinkotán. Egyrészről a gyülekezet megalakulásának 315., másrészről pedig a gyülekezeti ház felépítésének ötödik évfordulóját tartották.
Feliratkozás RSS - Vető István csatornájára