Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség

Szórványszolgálat festői tájon – Látogatóban Tokaj és környéke evangélikusainál

Ha a Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség istentiszteleti helyeit végig szeretnénk járni, akkor közel kétszázötven kilométert kellene megtennünk, hogy mindegyiket érintsük; de olyan községekben is élnek evangélikusok, ahol helyben nincs istentisztelet. „Ennél szórványabb területet nem láttam” – fogalmaz az aszódi származású, 2016 augusztusa óta Tokajban és környékén szolgáló lelkész, Gerlai Pál, aki már régóta ismeri a Zempléni-hegység vidékét.

„Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Örömmel járok az istentiszteletre

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét!

Ha a hit irányít

Tokaj – A Tokaj-hegyaljai borvidéken talán Prácser Miklós az egyetlen, aki tevékenyen részt vett egy nagy állami, egy nagy magántulajdonú és egy családi pincészet irányításában is. A kicsiny Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség tagját nemrégiben a gyülekezet gondnokává választották. Szüret idején látogattuk meg őt, és igencsak mozgalmas napjának lehettünk részesei.

Vizsolyban találkoztak a gömöri és tokaj-hegyaljai hittanosok

Vizsoly – A Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség három településéről (Abaújszántó, Tállya, Tokaj) érkező hittanosok és kísérőik találkoztak a felvidéki evangélikusokkal, akik szintén három településről érkeztek (Lőkös [Levkuška], Sajógömör és Tornalja) Bálintné Varsányi Vilma lelkésznő vezetésével.

Felvidéki hittantábor zajlott Sátoraljaújhelyen

Sátoraljaújhely – Négy felvidéki településről érkeztek evangélikus hittanosok a Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség sátoraljaújhelyi vendégházba július közepén: Sajógömörről, Tornaljáról, Gömörhosszúszóról és Lőkösházáról (Levkuška), a diákokat kísérő szülőkkel, presbiterekkel, és felnőtt ifi tagokkal. Az utóbbi években bővülő és erősödő kapcsolat folytatása ez, hiszen az elmúlt években is szerveztek az ottani gyülekezetek ifjúsági tábort magyarországi és szlovákiai lelkészekkel és munkatársakkal közösen.

Kettős ünnep Tokaj Hegyalján – Imaházat szenteltek és lelkészt iktattak Monokon

Monok– A pünkösdi hétvégére a szokásosnál is jobban készültek a hegyaljai evangélikus gyülekezetek, ugyanis Pünkösd valóságát és üzenetét kettős ünnepen élhette meg mindaz, ki evangélikusnak vallja magát ezen a vidéken.
Feliratkozás RSS - Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség csatornájára