levéltár

Levéltárosok szakmai találkozója Győrben

Győr – Immár 21. alkalommal tartottak szakmai találkozót a levéltárosok november 7-én Győrben. Az idei rendezvénynek a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum adott otthont.

Levéltári konferenciát tartottak a reformáció jegyében

Sopron – „Sopron és a reformáció” címmel rendeztek konferenciát a soproni levéltárban 2017. november 29-én.

A protestantizmus története a Kárpát-medencében – Beszélgetés Oláh Tamással

Kassa – Vissza a forrásokhoz – ez a címe a Magyar Nemzeti Levéltár által összeállított vándorkiállításnak, mely a protestantizmus történetét dolgozza fel a Kárpát-medencében. A kiállítást a határon túl elsőként Kassán mutatják be. A tárlat látnivalóit Oláh Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárának osztályvezetője ismertette.

A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2017. évi vándorgyűlése

Miskolc – A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2017. július 10–12. között Miskolcon tartotta vándorgyűlését. Ebben az évben a reformáció ötszázadik évfordulójához kapcsolódva a forrásközlő szekció előadásai a reformáció köré szerveződtek, a szakmai kirándulások pedig Sárospatakra és Sátoraljaújhelyre vezettek.

A Zala megyei levéltárban megtartották az első reformációs foglalkozást

Zalaegerszeg – A Magyar Nemzeti Levéltár Zala megyei levéltárának munkatársai nagy érdeklődés közepette tartották meg az intézmény első reformációs témájú levéltár-pedagógiai foglalkozását. Erős Krisztina és Paksy Zoltán levéltáros kollégák sikeres levéltári órát mutattak be az érdeklődő hallgatóságnak. A levéltár és a helyi református és evangélikus gyülekezet közti jó együttműködés jegyében a felnőtteknek szóló programok is alakulóban vannak.

A jelenbe hozzák a múltat – Beszélgetés Mikó Zsuzsannával

Budapest – A Klebelsberg Kunó által szorgalmazott budavári épületben, Róth Miksa üvegablakai mögött Magyarország múltjával és jelenével ismerkedhetünk meg. A Magyar Nemzeti Levéltár ugyanis nemcsak megőrzi a régi korok dokumentumait, hanem az érdeklődők számára számos formában elérhetővé is teszi. A 21. század levéltárának fogalmáról, a múlt fontosságáról és a levéltári feladatokról Mikó Zsuzsannával, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójával beszélgettünk.

Huszonnyolcmillió forintot ad az Emmi az egyházi levéltáraknak

Budapest – Huszonnyolcmillió forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a nyilvános magánlevéltárként bejegyzett egyházi levéltárak költségvetését – közölte az Emmi kultúráért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.

Közkinccsé váló értékeink – Országos egyházközségi digitalizálási projekt indult

Békéscsaba – Győr – Nyíregyháza – Orosháza – Sopron – Szarvas-Ótemplom – Egyházunkban 2014 februárjában országos digitalizálási projekt indult, amely az egyházközségi iratanyagokra, elsősorban az anyakönyvekre, valamint az egyház hatvidéki levéltásának iratanyagára terjed ki. A gyülekezeteken kívül ugyanis e hat egyházközségi levéltárban – Békéscsaba, Győr, Nyíregyháza, Orosháza, Sopron, Szarvas-Ótemplom – találhatók anyakönyveink. A kezdeményezést az a több éve jelentkező igény hívta életra, amely a családfakutatók részéről az egyházi anyakönyvek kutatása kapcsán volt tapasztalható.
Feliratkozás RSS - levéltár csatornájára