cigánytábor

Úton – Az Úton

Budapest – 15 éve indította útjára – ha tetszik, vándorútjára – Szeverényi János egyházunkban a Közös asztal cigánytábort. Kiváló alkalom ez a cigány-magyar közösség szépségeinek megtapasztalására, egymás kultúrájának, gondolkodásának megismerésére, a Krisztusban növekedés megélésére. A tábor idén augusztus 5-én Budapestre érkezett, és lelt nyitott ajtóra, készséges befogadásra, elfogadásra az Evangélikus Középiskolai Kollégiumban.

Találkozás és búcsúzás – Közös asztal cigánytábort rendeztek Orosházán

Orosháza – „Az idei Közös asztal cigánytábor alapkoncepciója megfelelt az eddigi táborok alapkoncepciójának: cigányok és magyarok olyan hitébresztő, hiterősítő napokat töltsenek együtt, amelyeken a lelki töltődés mellett kikapcsolódásra is alkalom nyílik” – fogalmaz Bakay Péter lelkész. Az idei Közös asztal cigánytábort július 2–5. között Orosházán, azon belül Szentetornyán és Gyopárosfürdőn rendezték meg.

Újra Közös asztal cigánytábort rendeztek Sárszentlőrincen

Sárszentlőrinc – 2014. augusztus 14-17. között tartották meg az idei evangélikus országos cigány tábort (nem csak cigányoknak).
Feliratkozás RSS - cigánytábor csatornájára