Pángyánszky Ágnes

Egész életünkben tanulnunk kellene a hitünkről

„Lényeges kérdés, tudunk-e olyan erős kötődést megszilárdítani a fiatalokban, amely elősegíti a hitről való folyamatos tanulásnak a vágyát és igényét, vagy megmarad az, hogy a konfirmáció a tanulás folyamatának a lezárása” – mondja Pángyánszky Ágnes lelkész, egyetemi adjunktus. Előző lapszámunkban gyülekezeti lelkészek számoltak be a konfirmációval kapcsolatos tapasztalataikról, folytatásként ez alkalommal az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetőjét kérdeztük.

Az elhívás útjai sokfélék

„Aki érzi, hogy elhívást kapott az evangélium hirdetésére, bátran vállalja fel így ezt a küldetést!” – mondja Pángyánszky Ágnes. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetőjét, a teológus mesterszak specializáció felelősét a jövő év februárjától induló esti tagozatos lelkészképzésről kérdeztük.

A reformáció távlatai az egyházak és a világ jövőképében

Celldömölk – Az egyház pozitív jövője az, ha a lutheri tanítást figyelembe véve a személyes megszólításra és a Szentírásra támaszkodik – így foglalható össze az Útközben a reformáció sorozat első fórumbeszélgetésének üzenete.

A lelkészi hivatás – Beszélgetés Pángyánszky Ágnessel és Korányi Andrással

Budapest – „Krisztus nem kíván tőlünk mást, csak azt, hogy megvalljuk őt, és szabadon, meg nem félemlítve beszéljünk róla” – fogalmaz Luther Márton. Kezdeményezés kezdődött arra vonatkozóan, hogy a jó pásztor vasárnapján (április 30.) a gyülekezetek imádságban és énekben is gondoljanak a lelkészi szolgálatra és kérjék a hivatás megerősítését. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettesével, Korányi Andrással és Pángyánszky Ágnessel, a teológia egyetemi lelkészével a lelkészi hivatásról beszélgettünk.

„A jó hittanórán keresztül is vezet út a templomba!” – Megnyitották a 2016/2017-es tanévet az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – Tanévnyitó istentisztelettel vette kezdetét a 126. tanév az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, 2016. szeptember 9-én délután. Az alkalmon Gáncs Péter elnök-püspök hirdette Isten igéjét. Az istentisztelethez kapcsolódó ünnepi ülésen dr. Szabó Lajos rektor mondott beszédet. A tanévnyitón megáldották az egyetem új sportpályáját is.

Teológusnapokat tartottak Bobán és Soltvadkerten

Boba – Soltvadkert – Két teológusokból álló csoport is elindult – dr. Szabó Lajos rektor és dr. Pángyánszky Ágnes egyetemi lelkészek vezetésével – 2016. április 10-én, hogy igehirdetéssel, liturgiai szolgálattal és bizonyságtétellel szolgáljon a bobai és a soltvadkerti gyülekezetekben.

Böjti történet – Rácsperspektíva

Böjt 2016 – Evangélikus lelkészeket kértünk meg, hogy osszanak meg velünk egy-egy olyan történetet, ami számukra kifejezi a böjtöt. A sorozat első részeként dr. Pángyánszky Ágnes, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi lelkészének gondolatait tesszük közzé.

A közösség öröme

Nem mindennapos élmény egy egyetemista számára, ha tanulmányi évei alatt olyan közösségben élhet, ahol otthonosan és biztonságban érezheti magát. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói és kollégistái számára egyetemi gyülekezeti közösségünk ezt a megnyugtató tapasztalatot szeretné nyújtani.

Tanítás és tanulás felnőttkorban – Pángyánszky Ágnes lelkésznő sikeresen megvédte doktori értekezését

Budapest – Az idei évben szinte egymást váltják a doktori védések az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Szabó B. András lelkész júniusi védése után 2015. szeptember 11-én Pángyánszky Ágnes lelkésznő védte meg sikeresen a Tanítás és tanulás a felnőttkorban: szemléletváltás a felnőtkatekézisben című doktori értekezését.

„Miért rendkívüli a keresztény élet?” – 124. tanévzáró az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – 2015. június 19-én a zuglói templomban tartotta tanévzáró istentiszteletét és ünnepi ülését az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Az évzáró istentiszteleten Pángyánszky Ágnes lelkész hirdette Isten igéjét, az ézsaiási ige alapján – „ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem” (Ézs 55,11).

Oldalak

Feliratkozás RSS - Pángyánszky Ágnes csatornájára