Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület

„Maradj életben!”

Budapest – Talán emlékeznek még néhányan arra, hogy mintegy 17 évvel ezelőtt némileg viharos körülmények között alakult meg, az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE). A vihar aztán lecsendesedett, s az alapítók hamarosan tudatossá tették, hogy ez a szervezetté alakult megújulási mozgalom nem bomlasztani, hanem építeni, segíteni akarja egyházunkat.

EBBE-konferencia

Budapest – Konferencianapot tartanak az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) szervezésében a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség templomában (Budapest, Szentkirályi utca 51.) 2018. november 17-én. A program itt olvasható.

Megjelent az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület legújabb kiadványa

Budapest – Megjelent Garádi Péter Jézus és a samáriai asszony – Megtéréstől a megtérítésig című könyve, amelyet felekezetektől függetlenül bibliakör-vezetőknek, biblia- és imakörök tagjainak, házi csoportoknak, lelkészeknek és nem lelkészeknek egyaránt ajánlanak. Mindenkinek, aki tudja – és annak is, aki nem tudja –, hogy Jézus találkozni akar vele. Továbbá azoknak, akik már találkoztak a Feltámadottal, és elfogadják, hogy a Szentlélek erre újra emlékeztesse őket.

Beszámoló az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) munkájáról

Budapest – Dr. Garádi Péter, az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) elnöke elkészítette jelentését a szervezet 2016. évi tevékenységéről, amelyet az alábbiakban olvashatnak el.

Életutak tanúságtétele: Bálintné Varsányi Vilma tartott előadást az EBBE alkalmán

Budapest – Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) rendezésében májusban is folytatódott az Életutak tanúságtétele című sorozat, amelynek a Zuglói Evangélikus Egyházközség adott otthont. 2015. május 21-én Göllner Pál gyülekezeti tag tartott áhítatot, majd Bálintné Varsányi Vilma nyugalmazott evangélikus lelkésznő beszélt életútjáról. Videós beszámoló!

EBBE: Ittzés István lelkész vallott életútjáról

Budapest – Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) és a Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség által rendezett tavaszi előadássorozat címe: Életutak tanúságtétele. A legutóbbi alkalmat 2015. április 9-én, csütörtökön tartották a Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében. Itt újra megtekinthető az áhítat és az előadás.

EBBE: Széll Bulcsú előadása életéről

Budapest – Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) rendezésében márciusban is folytatódott az Életutak tanúságtétele című sorozat, amelynek a Zuglói Evangélikus Egyházközség adott otthont. 2015. március 12-én Tamásy Tamásné lelkész tartott áhítatot, életéről pedig Széll Bulcsú nyugalmazott lelkész tartott előadást. Videós beszámoló!

Életutak tanúságtétele: D. Szebik Imre tartott előadást az EBBE alkalmán

Budapest – Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) rendezésében februárban is folytatódott az Életutak tanúságtétele című sorozat, amelynek ezúttal a Zuglói Evangélikus Egyházközség adott otthont. 2015. február 12-én Tamásy Tamás lelkész hirdette az igét, életéről pedig D. Szebik Imre nyugalmazott püspök tartott előadást. Videós beszámoló!

2015-ben is folytatódik az EBBE Életutak tanúságtétele című sorozata

Budapest – Februártól folytatódik az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) Életutak tanúságtétele című sorozata, amelynek ezúttal a Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség ad majd otthont. Az alábbiakban ennek pontos programját, valamint Garádi Péter EBBE elnök újévi levelét olvashatják el.

Cseri Kálmán tartott előadást az EBBE alkalmán

Budapest – Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) és a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség által rendezett őszi előadássorozat címe: Életutak tanúságtétele. A legutóbbi alkalmat 2014. október 9-én, csütörtökön tartották a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület csatornájára