Koczor György

Tudom, hogy az én Megváltóm él! (Jób 19,25)

Ha ismerjük Jób történetét, akkor tudjuk, hogy mennyi csapás érte csak azért, hogy a Sátán bebizonyítsa Istennek, hogy ő csak a jólét miatt szereti az Urat. A csapások között és után mégsem a kísértő által várva várt tagadás következett. Jöttek a kérdések Jób szájából, hiszen Jób annyi mindent nem tudott. Kérdéseivel ostromolja Istent. Nem szégyellte tudatlanságát, de azt sem szégyellte, amit tudott. Tudom – mondja –, hogy az én Megváltóm él!

Kincsek a mennyben

„Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben." (Lk 12,33)

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? (Mt 16,26a)

Jézus ebben a kérdésben nemcsak az ember lelkéről, hanem az ember életéről, egész valójáról beszél. A haszon és nyereség szavak pedig az üzleti életből vett kifejezések. Ezzel a mondattal tulajdonképpen azt állítja, hogy a legnagyobb nyereség is kevesebb, mint maga az élet, mert ha az életet elveszíti valaki, a nyereséget sem élvezheti. Különben is, ha arról van szó, hogy az életét mentse az ember, minden árat képes megfizetni azért. A mennyei életet, az Istennel való közösséget viszont nem lehet megvenni semmilyen áron, ugyanakkor érdemes kockára tenni érte mindent.

Isten országa Jézusban közelített el és érkezett meg hozzánk

„Az Isten országának, Krisztusának hirdetésére szóló küldetés valóban egy teljesen új, váratlan helyzet.” Koczor György evangélikus lelkész áhítata elhangzott 2019. augusztus 5-én a Kossuth Rádió Erős vár a mi Istenünk! című műsorában.

Olvasótábort tartanak a zalaszentgróti általános iskolásoknak

Zalaszentgrót – Az iskolai vakáció az édes semmittevés mellett számos értékes elfoglaltságot is tartogat a gyerekek számára, főleg, ha a felnőttek nem sajnálják az időt az életre szóló élményekkel kecsegtető programok megszervezésére.

Szó, beszéd, nyelv

Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek. (Péld 16,24)

Megjelent a Dunántúli Harangszó 2019. nyári száma

Győr – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület lapja, a Dunántúli Harangszó negyedévente jelenik meg. Ezúttal a nyári számot tarthatja kezében az olvasó. Az alábbiakban a szerkesztői ajánlót olvashatják.

Ragaszkodjatok szívből az ÚRhoz, egyedül neki szolgáljatok! (1Sám 7,3)

Drágám! – hangzott a telefonban – Tudom, hogy nem egyszerű, de én végképp nem tudom megoldani. Hozd el a gyerek születésnapi tortáját a cukrászdából. Csókollak! – De… – kezdett bele a mentegetőzésbe a férj, de már csak a süket telefonba beszélt. Lenézett. Az egyik kezében az aktatáskája mellett egy szatyrot szorított, amit bevásárláskor jócskán megtömött. A másik kezében pedig még mindig a telefont szorította, ezért csak a lába között fért el az a méretes papírzacskó, amelyet irodai munkájából hozott haza. Hogyan vigyem haza a tortát? – bosszankodott magában. Tudta, hogy ha az megsérül, mindennek vége.

Isten „új szövetsége”

Isten ezt mondta: „szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök.” (1Móz 9,13)

Amikor Isten magyaráz

„Isten szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig, amelyeket megalkotott.” (Préd 3,11)

Oldalak

Feliratkozás RSS - Koczor György csatornájára