megtérés

Megtérni = embernek lenni

A megtérés – értékrendcsere. Az önzés énközpontúságából a szeretet Krisztus-központúságára való visszatalálás. Azért van a megtérés körül annyi zűrzavar a fejünkben, mert nem értjük a szeretet és a hit összefüggését. Hinni akarunk szeretet nélkül, és szeretni akarunk hit nélkül. Szentek akarunk lenni úgy, hogy mindenáron hisszük, hogy különbek vagyunk, mint a másik, és sokszor úgy akarunk szeretni, hogy az Istenbe vetett hitet tagadjuk.

Luther a megtérésről

Luther nem egyik napról a másikra vált a rendi regulát kínosan betartó szerzetesből reformátorrá. Lelki fejlődését tekintve a 95 tétel megírása nem jelentett mérföldkövet. A Szentírás doktorának teológiai látását reformátorivá érlelő toronyszobaélmény a 95 tétel kiszögezésekor már a múlté. A világtörténelem és az egyháztörténet lapjain azonban mégis 1517. október 31. és a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezett 95 tétel jelenti a fordulópontot.

Egy zsidó hippilány megtérése

Facebookos bemutatkozása szerint Nathalie Zrihen Benmirjam egy „zsidó nő, akinek mindene a Messiása, Jézus, és aki odavan a férjéért és a családjáért”. Nathalie fiatal lány kora óta Angliában él. Magyarországon találkoztunk, ahol utcamissziós kampányban vett részt a Zsidók Jézusért szervezet önkénteseként. Megtérése nem zsidóságának megtagadása, hanem annak teljes megértése, kiteljesedése a Krisztusba vetett hit által.

Megjelent a Híd magazin: fókuszban a megtérés

Budapest – Szeretettel ajánljuk honlapunkon a most megjelent Híd magazin témáit.

Új hullám: muszlim bevándorlók ezrei keresztelkednek meg Európában – Bátor döntés vagy eszköz a menekültstátus megszerzésére?

Több száz ember, pakisztániak és afgánok állnak sorban és várják, hogy megkereszteljék őket Hamburgban. Rengetegen térnek át Hollandiában és Dániában is a muszlim hitről keresztény hitre, és a trend úgy tűnik, hogy csak erősödik. Az áttéréseknek köszönhetően sok korábban elnéptelenedett európai templom újra megtelik. A hatóságok ugyanakkor óvatosak, mert attól tartanak, hogy a hirtelen megtérési hullámnak a hiten kívül más motívumai is lehetnek. A Daily Beast hírportál cikke.

Bob Dylan: „Jézus rám tette a kezét”

A rocktörténelem leghíresebb újjászületése jó egy évtizeddel a Jézus-mozgalomzászlóbontása után történt, a most 75 éves Bob Dylan története mégis az irányzat egyik jelképévé vált. A közel 30 évvel ezelőtti fordulat három albumot is meghatározott, de utána a zenész nem vitte tovább a gospel-blues irányt. Bob Dylan útja, saját szavaival.

Metanoia – Irányváltás: Kerekasztal-beszélgetés

Három egyetemi tanár vallott a megtéréséről, és a hivatásukra gyakorolt hatásairól a Metanoia – Irányváltás című fórumon. A negyedik alkalommal, egy kerekasztal-beszélgetésen, egymással is kicserélték ezzel kapcsolatos gondolataikat. A Zákeus Média Centrum archív felvétele. Sorozat az evangelikus.hu oldalán.

Metanoia – Irányváltás: Békési Sándor története

Három egyetemi tanár vallott a megtéréséről, és a hivatásukra gyakorolt hatásairól a Metanoia – Irányváltás című fórumon. A negyedik alkalommal, egy kerekasztal-beszélgetésen, egymással is kicserélték ezzel kapcsolatos gondolataikat. A Zákeus Média Centrum archív felvétele. Sorozat az evangelikus.hu oldalán.

Metanoia – Irányváltás: Kocziszky Éva története

Három egyetemi tanár vallott a megtéréséről, és a hivatásukra gyakorolt hatásairól a Metanoia – Irányváltás című fórumon. A negyedik alkalommal, egy kerekasztal-beszélgetésen, egymással is kicserélték ezzel kapcsolatos gondolataikat. A Zákeus Média Centrum archív felvétele. Sorozat az evangelikus.hu oldalán.

Metanoia – Irányváltás: Dér Katalin története

Budapest – Három egyetemi tanár vallott a megtéréséről, és a hivatásukra gyakorolt hatásairól a Metanoia – Irányváltás című fórumon. A negyedik alkalommal, egy kerekasztal-beszélgetésen, egymással is kicserélték ezzel kapcsolatos gondolataikat. A Zákeus Média Centrum archív felvétele. Sorozat az evangelikus.hu oldalán.

Oldalak

Feliratkozás RSS - megtérés csatornájára