Fekete Károly

70 éves jubileum, konferencia és hálaadás Stuttgartban

Stuttgart – November második hétvégéjén grandiózus programsorozat keretében ünnepelt a Württembergi Magyar Protestáns Gyülekezet. A konferencia témája az Ora et labora volt.

Beiktatták hivatalába Kondor Péter püspököt

Szarvas – 2018. június 30-án a szarvasi Ótemplomban tartott ünnepi istentiszteleten iktatták hivatalába Kondor Pétert, a Déli Evangélikus Egyházkerület megválasztott, új püspökét, a Kelet-békési Egyházmegye korábbi, békéscsabai, esperesét.

Három püspök szolgált együtt Szegeden az imahéten – KÉPRIPORT!

Szeged – Immáron több évtized óta hagyomány, hogy az ökumenikus imahét keretében három püspök szolgál együtt Szegeden. 2018. január 23-án Gáncs Péter evangélikus, Kiss-Rigó László római katolikus és Fekete Károly református püspök osztották meg gondolataikat, és imádkoztak együtt a hívekkel.

Az egyház valósága

Budapest – „A hivatali lelkipásztorkodás ideje egészen biztosan lejárt, különben azokat is elveszítjük, akik jelenleg gyülekezetbe járnak” – adott hangot véleményének Fekete Károly református püspök a reformációi emlékév alkalmából szervezett dispután, melyen Fabiny Tamás evangélikus püspökkel beszélgetett.

A Magyar Református Egyház zsinata megerősítette a II. Helvét Hitvallást

Debrecen – Megerősítette a II. Helvét Hitvallást, és elfogadta új fordítását a Magyar Református Egyház közös zsinata szombaton a debreceni református Nagytemplomban – írta az MTI. Az evangelikus.hu információi szerint a Magyarországi Evangélikus Egyház képviseletében Abaffy Zoltán a zsinat nemlelkészi elnöke, valamit Zsarnai Kirsztián esperes és Márföldi István egyházmegyei felügyelő vett részt az alkalmon.

„Ne önmagunknak éljünk, hanem annak éljünk, aki meghalt értünk és feltámadott” – Imahétnyitó Szegeden

Szeged – A szegedi Dómban nyílt meg 2017. január 16-án az egyetemes imahét Fekete Károly református, Gáncs Péter evangélikus és Kiss-Rigó László katolikus püspökök részvételével.

Fekete Károly református püspök szolgált a Deák téri evangélikus templomban

Budapest – Az ökumenikus imahét zárónapján Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke szolgált a Deák téri evangélikus templomban. Az alkalmon a református püspök együtt osztott úrvacsorát Gáncs Péter evangélikus elnök-püspökkel. KÉPGALÉRIA!

Egyházi vezetőkkel találkozott Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete

Debrecen – Colleen Bell, az Egyesült Államok nemrégiben hazánkba érkezett nagykövete 2015. február 18-án, Debrecenben helyi egyházi vezetőkkel találkozott. Katolikus részről Bosák Nándor püspök, református részről Fekete Károly püspök, az evangélikus egyház képviseletében Molnár Lilla lelkipásztor és a helyi zsidó hitközség elnöke, Horovitz Tamás vett részt a találkozón.

Adj innom! – Debreceni imahét zárás

Debrecen – A Nagytemplom adott otthont az ökumenikus imahét záró alkalmának január 25-én, vasárnap. A gyülekezetet Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület 2015. január 24-én beiktatott püspöke köszöntötte.
Feliratkozás RSS - Fekete Károly csatornájára