Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium

1920. június 4. de. 10 órakor – Megemlékezés a trianoni békéről főgimnáziumunkban

Kedves Ifjúság! Ma pénteki nap van, a Magyar Nemzet nagypéntekje. Szomorú nap szomorú óráját éljük most, melyre meghatottsággal fognak gondolni késő utódaink évszázadok múlva is. De ahogy kétezer év előtt elkövetkezett nagypéntekre a dicső feltámadás húsvét vasárnapja, oly szilárd a meggyőződésünk, hogy nemzetünk e szomorú napját ezeréves hazánk feltámadása fogja követni.

Ballagók arcképcsarnoka

Négy évvel ezelőtt úgy próbáltam a Fasorban ballagó három osztály számára emlékezetessé tenni ezt a napot – az egyikbe történetesen a fiam járt –, hogy a végzősök képeit színes kartonra ragasztva kifüggesztettem az aulában. A két évvel korábban érettségizett nagylányom iskolájából lestem el az ötletet. Azt próbáltam így kifejezni, hogy ballagnak ugyan, de nem mennek el. Itt maradnak, mert ide tartoznak.

Amikor hiányoznak a diákok... – Virtuális ültetés a Fasorban

Budapest – Ittzés Szilvia a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanára, egyben egy nyolcadikos osztály osztályfőnöke is. Hiányoznak neki a diákok és hogy elterelje a gyerekek és a saját figyelmét is a jelenlegi helyzetről, ahogyan egy jó osztályfőnök az osztályteremben szokta, ültetési rendet tervezett el. Nemrégiben elkészültek a diákokat ábrázoló hűtőmágnesek, amelyek nemsokára felkerülnek majd a hűtője ajtajára. Erről készült kedves videóját adjuk most közre.

Történelmi példák is mutatják a hit erejét

Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. „Nálunk a pedagógusok nemcsak a tárgyukat oktatják, hanem saját hitükből, reménységükből kiindulva az evangéliumot is képviselik” – fogalmaz Koren Pálné. A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium történelem–olasz szakos tanárát, hitoktatót az iskola lelkiségéről és az elmúlt harminc évről is kérdeztük.

Hű a Fasorhoz – Vitális György 90 éves

Budapest – Vitális György geológus, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium öregdiákja és tanára a Fasor újraindításában – Gyapay Gábor mellett – aktívan részt vett. Vitális Györgyöt 2019. október 7-én, a Magyarhoni Földtani Társulat tudományos ülésén köszöntötték pályatársai és tisztelői kilencvenedik születésnapja alkalmából. Alábbiakban dr. Palágyi Györgyné, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanárának ünnepi beszédét tesszük közzé.

„Ordass püspök boldog ember volt a jézusi értelemben...”

Budapest – Ordass Lajos mártír sorsú evangélikus püspök életét bemutató vándorkiállítás nyílt február 27-én este – csupán néhány nappal a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja után –, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében. A 15 nagy tablóból álló tárlat szövegét Isó Gergely történész, a tárlat szakmai referense jegyzi, grafikai tervezője Kelemen Gábor, a képeket az Evangélikus Országos Gyűjtemény és a Fortepan bocsátotta rendelkezésre. A kiállítás végigkíséri a püspök életútját, illetve kiemelten foglalkozik püspöki szolgálatával és börtönéveivel. Az emlékezés aktualitását az adja, hogy 2020 szeptemberében lesz 75 éves évfordulója Ordass Lajost püspökké avatásának (1945). A vándorkiállítás – amelyet kérésre a készítők eljuttatnak egyházunk gyülekezeteibe és intézményeibe – a Magyarországi Evangélikus Egyház és az Igazságügyi Minisztérium támogatásával valósult meg.

Minden pillanatban nevelünk

Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Sztrókay Edit, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium történelem és hittan szakos tanára arról is szól, a hittanórákon milyen kérdések foglalkoztatják a mai gimnazistákat, és az is kiderül, mi a rejtett tanterv.

Szépre, jóra inspirálni a diákokat

Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végző munkatársakat szólaltatjuk meg indíttatásukról, feladataikról, céljaikról. Ez alkalommal dr. Érfalvy Líviával, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatóhelyettesével, magyar–német szakos tanárral, az evangélikus kutató tanári mozgalom életre hívójával beszélgettünk tudomány és tanítás, közösség és hivatás kérdéseiről.

Tanárnő, kérem! – Beszámoló egy könyvbemutatóról szülői szemmel

Budapest – Annyira jó délutánt töltöttem a Fasorban! Zsibongó díszterem, pogácsával kínáló diákok, sűrűn érkező vendégek, elöl pedig szépen elrendezett asztalok a pódiumbeszélgetés résztvevőinek, no meg a szerzőnek. Ittzés Szilvia fasori osztályfőnök és angoltanárnő második könyvének bemutatójára gyülekeztünk a tett helyszínén, 2019. október 24-én, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban.

Az evangélikus nevelés a teljes emberre irányul

„Számunkra, mint minden keresztény iskola számára, a keresztény értékrend jelenti az egyetemes értékek alapját” – vallja a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatója. Hajdó Ákos az intézmény újraindulásának harmincadik évfordulója kapcsán beszélt lapunknak tervekről, keresztény értékrendről és Luther Márton „irányelvéről”.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium csatornájára