Székács József Evangélikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium

Iskolai és óvodai beiratkozások – Közeleg a határidő

Orosháza – A járványhelyzettől függetlenül vannak határidők, amiket idén is ugyanúgy szem előtt kell tartaniuk a szülőknek! Ilyen a három évesek óvodai, és a napcsoportosok iskolai beiratkozása. A Székács evangélikus és az Eötvös katolikus intézményben járt az Oroscafe.hu.

Rajta vannak az imádságtérképen – ACSI imanapot tartottak Orosházán

Orosháza – A Székács-iskola megalapítása óta tagja az ACSI közösségnek. Az ACSI a Keresztyén Iskolák Nemzetközi Szövetségének a rövidítése. Rendszeresen szervez konferenciákat, továbbképzéseket és mindenféle programot, amivel támogatja a tagiskolák működését. Minden évben szervez Prayer Day-t, azaz imádság napot, melynek során a keresztény iskolák imádságban gondolnak egymásra, másokra. Idén mi is csatlakoztunk a kezdeményezéshez 2020. február 18-án, kedden.

A keresztény értékrendet közvetítve tanítják a gyerekeket

Orosháza – A 2020/2021-es tanévben is két új általános iskolai osztályt indítanak a Székács József evangélikus iskolában, ahol számos lehetőség, szakkörök, valamint sportfoglalkozások várják az érdeklődő gyerekeket.

Kölcsey verseny Szózattal és Trianon emlékével

Orosháza – A Székács evangélikus iskolában rendezett Kölcsey versenyre a határon túlról, Nagykárolyból is érkeztek diákok, mellettük pedig aszódi, bonyhádi és szarvasi intézmények tanulói mutatták meg, hogyan tudnak szavalni, énekelni, rajzolni.

Ha egy kis bátorításra van szükség – Lelki töltőállomás a Székács-iskolában

Orosháza – Gyorsan hozzáláttak a néhány héttel ezelőtti keresztény konferencián összeállított akciótervük megvalósításához a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákjai. Többek közt lelki töltőállomást alakítottak ki az épületben, amely bátorításról és támogatásról szóló üzeneteket tartalmaz.

A jótékonyság kapta a főszerepet – Márton-bált rendeztek a Székács-iskolában

Orosháza – Kétszáznál is több vendég gyűlt össze a Székács József Evangélikus Iskola idei, már tizennegyedik alkalommal megrendezett Márton Bálján, az intézmény dísztermében. A rendezvény bevételét az elmúlt évekhez hasonlóan idén is jótékony célra fordították.

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem zenekara lépett fel Orosházán

Orosháza – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem diákzenekara érkezett 2019. november 8-án a Székács József Evangélikus Iskolába, koncerttel szórakoztatva az intézmény 11-12 osztályos tanulóit és tanáraikat. A vendégek célja a szórakoztatás mellett a teológiai képzések iránti érdeklődés felkeltése volt.

Nem egy ember érdeme, hanem a közösségé – Díjat nyert az orosházi evangélikus iskola

Orosháza – Sikeres pályázatának köszönhetően különleges elismeréssel gazdagodott a Székács József Evangélikus Iskola. Az intézmény képviselői október 18-án, Budapesten vehették át az Örökös Ökoiskola címet tartalmazó oklevelet.

Diákvezető konferencián jártak az orosházi evangélikus iskola tanulói

Orosháza – Vajta – Már évek óta visszatérő vendége a Székács József Evangélikus Iskola az Association of Christian Schools International – Europe (közismertebb nevén: ACSI) által szervezett diákvezető konferenciának. Ez idén sem volt másként, az október 2-5. között tartott rendezvénynek a vajtai Zichy-kastély adott otthont.

Több vagy, ha adsz! – 72 óra kompromisszum nélkül Orosházán

Orosháza – A Székács evangélikus iskola évek óta csatlakozik a három történelmi keresztény egyház szervezésében megvalósuló akcióhoz. A program keretében fiatalok csoportjai országszerte arra szánják három napjukat, hogy másoknak segítsenek.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Székács József Evangélikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium csatornájára