Szügyi Evangélikus Egyházközség

Évszázadokon átívelő kegyesség

„Fontos számunkra, hogy gyülekezetként mindenkit megszólítva, egyre nagyobb testvéri közösséggé épülhessünk” – mondja a Szügyi Evangélikus Egyházközség parókus lelkésze. Torzsa Tamás 2014 óta látja el a lelkészi szolgálatot a Nógrád megyei Szügyön, Csesztvén, Patvarcon és Mohorán. Az Isten tervébe való belesimulásról, a nógrádi kegyességről és a mindig nyitott evangélikus közösség szolgálatáról is beszélgettünk vele.

A növekedést az Isten adja

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Nógrádi missziói nap

Szügy – „Boldog nemzet” mottóval került megrendezésre az idei nógrádi egyházmegyei evangelizáció augusztus 5-én vasárnap délután. A helyszín ezúttal nem a szabad tér volt, hanem egy templom: az egyházmegye legnagyobb evangélikus temploma Szügyön.

Isten megtapasztalt gondoskodó szeretete – Örömünnep Szügyön

Szügy – Az aratás befejezésért, a búzáért és az új kenyérérét szólt a hálaadó ének, imádság és az Ige az ünnepi hálaadó istentiszteleten. „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Gal 6,9) Szügy, Patvarc Csesztve és Mohora evangélikus gyülekezetei 2016. augusztus 21-én, a feldíszített oltárokra tekintve, az Igét a szívekben forgatva és az új kenyeret megízlelve, örömmel adtak hálát Istennek, az ebben az évben is megtapasztalt gondoskodó szeretetéért.

4 + 4 = 1!!! – Életutak, életkérdések és igei válaszok…

Patvarc – Négy gyülekezet, négy presbitérium, egy egyházközség. Közös vágya valósult meg a Szügyi Evangélikus Egyházközséghez tartozó négy gyülekezet (Szügy, Csesztve, Patvarc és Mohora) presbitereinek, amikor április 16-án a patvarci gyülekezeti házban megrendezték az egyházközség első presbiteri napját. Hiánypótló volt az alkalom, mert a presbiterek szükségesnek, sőt fontosnak érezték, hogy ne csak a hétköznapi életben (jó esetben), hanem a szolgálatban is megismerjék egymás örömeit és nehézségeit.
Feliratkozás RSS - Szügyi Evangélikus Egyházközség csatornájára