Változó világunkban a kommunikációs tér is átalakul, és ez az igehirdetőktől is újításokat követel. Ezt felismerve Balicza Iván nyugalmazott budavári evangélikus lelkész a műfajnak és a különböző korosztályoknak is megfelelően igyekezett lefordítani Isten üzenetét, hogy maradandó élmény legyen az adott hallgatóság számára. Frissen megjelent, Isten mémjei – Újszerű igehirdetések című, különleges, kreatív prédikációit tartalmazó kötetéről, a lelkészeket érő kihívásokról és a családi háttér fontosságáról is beszélgettünk.
„…de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbi cselekedeteidet…” (Jel 2,4–5a)
Mintha lenne hierarchikus sorrend az egyházi ünnepek között… Persze nem kell hibáztatni azokat, akik egyáltalán nem járnak templomba, és évük csúcspontja mégis a karácsony – ez szinte természetesnek mondható a hangosan dübörgő reklámok korában. De mintha mi, keresztények is kisebb lelkesedéssel készülnénk a kevésbé nagy hírveréssel járó ünnepekre, mint a mennybemenetelre vagy a pünkösdre. Pedig Jézus küldetése nem ott ért véget, amikor megszületett. Szívünkben és gondolatainkban sokkal nagyobb hangsúlyt kellene kapnia ennek a kissé „elfeledett” ünnepnek.
Becsapós kép. Akár még azt is hihetnénk, hogy a készítője kifigurázza Istent. Bár az alkotóját nem ismerem, a képet azonban igen. Minden apró vonalkája és alig sejthető kis árnyéka belém ivódott. Éppen ezért tudom azt, hogy Isten szeretetéről szól. Még akkor is, ha első látásra nem így tűnik.
Jól láthatja utaimat Isten, és számontarthatja minden lépésemet. (Jób 31,4)
Jótékonysági koncert volt május 19-én, vasárnap este 6 órakor a Deák téri evangélikus templomban. Az orgonaest bevételével a Budakeszi Evangélikus Egyházközség templomépítését támogatják a jelenlévők. Egy különleges hangszerről és egy régi időket idéző istentiszteleti hangversenyről is beszélgettem Fassang László orgonaművésszel, a vasárnapi koncert előadójával.
Míg az összes magazin és véleményvezér a női kiteljesedésre koncentrált, elfeledkeztünk a férfiakról. Magukra hagytuk őket a problémáikban, a leterheltségben, a különféle függőségek kísértéseiben és az apahiányban, melyben egyre többen szenvednek, és amely alapjaiban szedi szét társadalmunkat. Szükségünk van a maszkulinitás erejére, arra az erőre, mely nem agresszív, hanem alkotó, cselekvő energia, és egyre inkább hiányzik a családokból és a társadalomból.
Azt szokták mondani, hogy utoljára a pénztárcánk tér meg. Kemény mondat, de ha magunkba nézünk, nem mindig jön szívből az a pénzbeli segítség. Egyáltalán, miért és kinek jó, ha adakozom? – kérdezhetjük. Mit mond erről a Biblia? A választ Pál apostoltól tudjuk meg.
Évekkel ezelőtt egyházunkban kellemetlen hírek szivárogtak ki valakinek a múltjáról. Érdekes módon egy hozzászóló megpróbálta mentegetni a múltjának erről a részletéről hallgató embert az interneten. Ezt a sommás gondolatot olvashattuk a nevét is vállaló „védő” írásában: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” (Jn 8,7) – Ha valaki most azt várja, hogy bármit is feltárok az ügyről és a személyekről, csalódni fog. Más irányt választottam. Furcsa érzésem volt ugyanis a kijelentés miatt. Úgy éreztem, valami nincs rendben az idézéssel. Keresni kezdtem a jézusi szó igazi értelmét. Azóta évek teltek el. Az említett esemény ezalatt elmerült a múlt iszapjában.
Nézzünk szembe a ténnyel: szexszel átitatott kultúrában élünk. A filmeket, zenéket, regényeket, a politikát és a reklámokat is a szex uralja. Kultúránkban a szexről formált, ünnepelt nézet lényegében ez: ha jólesik, csináld!
„Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” (Jn 20,21) Nemrégiben e „nagy missziói parancsnak” is nevezett ige magyarázata olvasása közben két levelet találtam az interneten, melyek – úgy gondolom – nekünk is szólnak. Az egyik levelet Jézus Krisztus írja a keresztényekhez, a másik pedig a keresztények válasza Jézus Krisztusnak.
A kereszténység hosszú évek óta vezeti a legüldözöttebb vallások ranglistáját, egy-egy év akár milliós eltéréseket is jelenthet, melynek a nacionalista törekvésektől kezdve az állami szintű üldöztetésig számos oka van. A keresztény nőket több országban duplán érik atrocitások nemük és hitük miatt is – derül ki az az Open Doors civil szervezet jelentéséből.
Majdnem tíz évvel ezelőtt történt. Frissen ordinált lelkészként életem első lelkészkonferenciáján vettem részt férjemmel. Ismerkedtünk a többi lelkésszel, különböző szolgálati helyzetekkel. Az egyik sokat látott, tapasztalt lelkész mondta el szégyenkezve a kis csoportos beszélgetés közben, hogy hét éve nem keresztelt. Sem gyermeket, sem felnőttet. Belém égett ez a vallomás. A szégyen és a tehetetlenség szava. Megjelent előttem az elnéptelenedő települések, gyülekezetek mindennapi küzdelme. A krízisek azóta sem fogynak. A terméketlen évek száma még mindig sokkoló.
Egyre többen vannak, akik érintettként bepillantást engednek az autizmussal élők mindennapjaiba, megmutatják, mivel és hogyan gazdagítja világunkat az autizmus. Kutyifa Anikót a Felhők – ahogyan ő nevezte el tanítványait – folyamatosan arra ösztönzik, hogy a megszokott keretekből kilépve gondolkozzon. Napi felhők című, a Facebookon megjelent kis anekdotáit egybegyűjtő kötete nemrégiben jelent meg a Luther Kiadó gondozásában. A gyógypedagógus szerzőt kérdeztük.
Ebben a korai órában talán még álmosak vagyunk, talán már a kávé jó illatát élvezzük. Álljunk meg a reggeli készülődésben egy pillanatra, és hallgassunk meg a Bibliából egy mondatot, útravalóként a mai napra. János evangéliumában olvassuk: Jézus azt mondta tanítványainak: „…ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34)
„Tudod, én egy racionális ember vagyok. Úgy vagyok mindennel, hogy hiszem, ha látom. De elmentem a párommal a templomba, és ott olyasmiről beszéltek, ami még engem is megragadott...” – mondta egyszer egy felnőtt konfirmandusom. Bárki lehetett volna, hiszen annyiszor hallottam ezt már más „racionális” emberek szájából: „Hiszem, ha látom.” Tamás mondatát úgy ismételjük, mintha szólás lenne, pedig évszázadokig a hit negatív példája volt, ma azonban mintha újra felemelkedne Tamás apostol, és rég elfeledett ismerősként ölelnénk magunkhoz kétkedő alakját. „Hiszem, ha látom.” Tényleg csak akkor hiszünk mindent, ha előbb látjuk?
Megrázó hír kavarta fel a nagyvilágot. A párizsi Notre-Dame-székesegyház április 15-én este 7 óra körül lángokba borult, és órákon keresztül égett. Harmati Béla Lászlónak, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatójának gondolatait osztjuk meg a szörnyű katasztrófával kapcsolatban.
A világ egyik vezető tudományos folyóirata, a Nature 2014-ben publikálta összehasonlítását arról, hogy a legfontosabb európai tudományos pályázati rendszer (ERC) eredményeinek tanúsága szerint a tudományos életben fennmaradni látszik a vasfüggöny: a volt szovjet érdekszféra országainak tudósai drasztikusan kevesebbet nyertek nyugati kollégáiknál.
Varga Gyöngyi áldásokat tartalmazó kötetei sosem látott népszerűségnek örvendenek. A hetedik kiadásánál tartó Áldáskönyv és a három kiadást megélt Remény s ég után a sorozat egy újabb taggal bővült. Az Élők földje című kötet a sikeres sorozat legújabb példánya. Az alábbiakban a kötet egy olyan áldását tesszük közzé, melynek sorai kilépnek a megszokottá vált esti imák monotonitásából, így köszönhetően valódi elcsendesedést és békességet nyújtanak.
Dr. Marcelo Gleiser, a Dartmouth Főiskola elméleti fizikusa nyerte idén az 1972-ben John Templeton (1912–2008) presbiteriánus üzletember által alapított Templeton-díjat, melyet kiemelkedő vallási és spirituális eredményekért ítél oda a jogutód alapítvány Londonban. (Két magyar származású neves személyiség is részesült korábban a megtisztelő elismerésben: Jáki Szaniszló és Sternberg Zsigmond.) Glesier az első latin-amerikai díjazott. A jeles alkalomból a Scientific American portálnak adott hosszabb interjújában vallott a tudománnyal kapcsolatos nézeteiről is, melyek közül néhány megállapítását mindenképpen érdemes fontolóra vennünk.
Túrmezei Erzsébet magyar-német szakos tanár, költő, műfordító, diakonissza főnökasszony. Versei és műfordításai egyházi újságokban jelentek meg, de önálló kötetei is megörvendeztették az olvasókat. A magyar költészet napját ünnepeljük Csak alagút című versével.
Ültem a Deák téri evangélikus templomban, és odaszögezett a padhoz Káldy Zoltán igehirdetése. Igazán fogékony korban voltam: kerestem önmagamat, célomat, hivatásomat. Telibe talált az a megfogalmazása, ahogy a kisfiúról beszélt, aki ahelyett, hogy elhajítaná, forró kezében szorongatja a hógolyót, amely így elolvad. A hit továbbadásának szükségességét illusztrálta így, és én tudtam: nem tarthatom meg magamban, amit felismertem, hanem azt meg kell osztanom másokkal. Nehogy elolvadjon az a hógolyó…
A post-it cédulák mögötti Istenről gondolkodunk ma. A címkéink által eltakart Istenről. Nézzük először a bibliai alapigét, melyből fakad ez a gondolat!
Életvédelem? címmel rendezett filmvetítéssel egybekötött beszélgetést a 777 blog, a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ), a CitizenGO és a Titkos Küldetés® március 18-án este a Rézkígyó kávézóban. Mikortól ember az ember? Hogyan kellene a társadalomnak az abortuszt fontoló anyákhoz fordulnia? Mi számít valódi segítségnek? A rendezvényről írt beszámolónkat olvashatják.
„Aki szereti a pénzt, nem elégszik meg a pénzzel, sem a jövedelemmel az, aki szereti a vagyont.” (Préd 5,9a) „…szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, el nem fogyó kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg. Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.” (Lk 12,33–34)
Hét éve élem az életem generalizált szorongással,* pánikbetegséggel és szociális fóbiával. Mindez teljesen megváltoztatta az életemet. Már írtam és rajzoltam erről korábban is, és a reakciók, melyek érkeztek rájuk, azt mutatják, hogy rengeteg keresztény van, aki hasonló dolgokat él meg. Valószínűleg te is ismersz ilyeneket. Azt is tudom, hogy sokan közülük félnek beszélni másoknak a problémájukról. Ezért most – a saját helyzetemből kiindulva – összeállítottam egy kis listát arról, amit nem árt tudnod szorongással küszködő keresztény barátodról, családtagodról vagy ismerősödről.
Sokszor teszik fel nekem a kérdést, hogy miért nem beszélnek úgy az egyházban, hogy bárki megérthesse. Bevallom, eleinte nem nagyon tudtam, miért ne lehetne érteni azt, ahogyan mi, lelkészek beszélünk. Aztán megértettem.
„Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet! Ő így válaszolt: Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, akár a halálba is! Jézus azonban ezt felelte: Mondom neked, Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem.” (Lk 22, 31–34)
Milyen gondolatai támadnak egy evangélikus lelkésznek, ha eljuthat a Biblia egy híresebb helyszínére? Izgalom, meghatottság, az események megelevenedése? Wilhelm Busch így írt arról a helyről, ahol Pál apostol híres beszéde hangzott el.
Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+
Instagram