Az édességmennyiség csökkentése az egészséges táplálkozás miatt fontos, a kevesebb tárgyi ajándék pedig azért, hogy tanuljuk és tanítsuk meg értékelni mindazt, amink van. Ezért az ajándékok hierarchiájában idén nálunk az élményajándékok kerültek az első helyre – a megvásárolható tárgyak rovására. Nem csak gyerekeknek, de felnőtteknek is jár az élmény, fontos azonban, hogy mindez a megajándékozott fél vagy a kapcsolat épülését szolgálja. Ehhez adunk ötleteket!
Éneklő kalendáriumot indított advent alkalmából a Lutheránus Világszövetség. Honlapjukon és Facebook oldalukon különböző nemzetségek adventi-karácsonyi énekei csendülnek fel. A Magyarországi Evangélikus Egyház is részt vett a kezdeményezésben az Evangélikus Hittudományi Egyetem énekkarának szereplésével. A kórusvezetők – Fekete Anikó és Finta Gergely – az Ó jöjj, ó jöjj Üdvőzítő kezdetű korált választották, hogy bemutassák a magyarországi evangélikusok adventi énekei közül az egyik legszebbet.
Az a reményem, hogy a gyülekezeti közösségben Istenre találó emberek is megerősödnek, és lesz terük, idejük, lehetőségük arra, hogy megismerhessék Jézus történetét. Megismerhessék ezen keresztül, hogy honnan jönnek, és hová tartanak. Megláthatják, hogy a szárnyaszegett embereknek is van lehetőségük az új kezdetre, új célokra.
Tömérdek édesség, hamar megunt játékok és szeméthalom-növelő csomagolások. Nem szükségszerű, hogy így teljenek az ünnepek! Adunk néhány tippet, hogyan teheted meghittebbé és nem utolsósorban környezetbarátabbá az ünnepi készülődést.
Muntag Vince, a kerekesszékes Molnár Ferenc-kutató a Kötőszón megjelent riportnak köszönhetően jutott ki az angliai Canterburybe, a Kenti Egyetem European Theatre & Dramaturgy elnevezésű mesterszakára. A cikk nyomán pénzgyűjtési akció indult, hogy elvégezhesse álmai képzését, ráadásul megtalálta azt a gondozót is, aki külföldi tartózkodására elkísérte, és a kinttartózkodása alatt az ügyes-bajos dolgait intézte. Vince egy év után rengeteg tapasztalattal és tudással felvértezve jött haza, hogy itthon ott folytassa, ahol abbahagyta: doktori képzéssel és akadozó hétköznapokkal.
Budapest – November 15-én, csütörtökön Gordon Whitmannek, az amerikai Faith in Action szervezet alelnökének budapesti találkozóján jártunk. A szűk körű beszélgetésen, melyet a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség szervezett, elsősorban az állt a középpontban, hogy a problémák felismerése és megbeszélése után hogyan válhatnánk cselekvő szereplőkké annak érdekében, hogy barátságosabb és szolidárisabb egyházat és társadalmat építhessünk?
„A Biblián és Szent Ágostonon kívül nem találkoztam még könyvvel, amelyből jobban megtanultam volna, és jobban tanulnám a jövőben, micsoda Isten, Krisztus és minden dolgok." – Írja Luther Márton a Frankfurti Névtelen Német Teológiájáról, 1518-ban. Ebből a könyvből idézünk egy rövid részletet, amely a valódi belső békéről szól.
„Azok a muszlim nők válnak láthatóvá, akik kendőt hordanak. A kendő pedig kicsit olyan, mint egy elektrosztatikus tárgy, ami magába gyűjti az összes feszültséget, ami a muszlimok kapcsán jelen van egy társadalomban" – mondja Barna Orsolya képzőművész és kulturális antropológus, iszlámkutató, aki rendszeresen részt vesz egy kisebb budapesti muszlim női közösség alkalmain. Találkozásunk során a magyar muszlimok helyzetéről, társadalmi előítéletekről, iszlám és kereszténység viszonyáról beszélgettünk.
Ha arra keressük a választ, hogy a szegények és a gazdagok mit tudnak kezdeni egymással, hogyan közelítsenek egymás felé, az evangéliumban elég egyértelmű üzenettel találkozunk.
Mától újra kapható a Sztehlo-gyerekek voltunk című kötet a Luther Kiadó forgalmazásában. A könyv 27 portrét tartalmaz olyan emberekről, akiket Sztehlo Gábor evangelikus lelkész mentett meg a második világháború idején. A kötetből Bán Éva, egy egykori Sztehlo-gyerek portréját közöljük.
A homoszexuális párok megáldását illetően a lelkészek egyéni belátására bízta a döntést a Bajor Evangélikus Egyház. A muszlimokkal kapcsolatban pedig azt szeretnék hangsúlyozni, hogy még nálunk, keresztényeknél is sokszínűbbek, ezért meg kell tanulnunk különbséget tenni. Ezeket a kérdéseket érintettük a Michael Martin bajor egyházfőtanácsossal készített interjúban, akit a Magyarországi Evangélikus Egyház november 9–11. között Révfülöpön megrendezett felügyelői konferenciáján értünk el.
Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét nem jó megnézni. Nem azért, mintha maga a film nem lenne jó. Hanem azért, mert egy olyan konfliktust mutat be, amelytől még nézőként is gyomorgörcsöt kapunk, és amelynek nincs feloldása. Nincs benne katartikus megoldás, nem teszi helyre senki a rosszat, nincs a bűnnek következménye – egyedül a főhősnő magába zárkózott őrlődése van. A napi mókuskeréken áthatolni képtelen drámát viszont teljesen jól átadja a film, nyilván ez az egyik ok, amiért a szakma óriási elismeréssel, a cannes-i filmfesztiválon a filmkritikusok Fipresci-díjával jutalmazta. A filmet november 8-től játsszák a hazai mozik.
Kedves ismerős, jóbarát, akihez bármikor fordulhatok? Betérő vendég, akivel csak nagy ünnepeken találkozom? Családtag, aki nélkül nehezen képzelhető el egy átlagos munkanap? Vajon milyen szerepet tölt be az én életemben az alkohol?
Lars Kraume német rendezőnek az idei müncheni filmfesztiválon Békedíjjal és rendezői díjjal méltatott, A néma forradalom című filmje egészen új látószögből mutatja be az 1956-os magyarországi események hatásait. Egy keletnémet középiskolai osztályról szól, amely kiállt a magyar forradalmárok mellett.
Mi történik egy karizmatikus közösséggel és a vezetőivel, ha a püspökük hirtelen elkezdi megkérdőjelezni, amiben addig szilárdan hittek?
„Bármerre vetem tekintetem, a jó helyett a gonoszt lelem. És üvöltve könyörgök ahhoz a Krisztushoz, aki ostorral verte ki a kufárokat a templomból” – mondja Márton testvér rendfőnökének még az erfurti kolostorban a reformáció 500. évfordulójára megjelent animációs sorozat harmadik részében.
A ma százéves évfordulója okán is érdekes őszirózsás forradalom legfontosabb vívmánya a polgári egyenlőség, hiszen ez biztosítja minden állampolgár egyenlő jogát a közügyek alakításában való részvételre, és ez adja a köztársaság lényegét – hangzott el az Éljen a köztársaság? című kerekasztal-beszélgetésen, melyet az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, a Magyar Pax Romana és az Egyház és Társadalom online folyóirat szervezett október 15-én a Deák téri evangélikus egyházközség termében. A beszélgetésből az is kiderült, miért őszirózsás a forradalom elnevezése, és hogy valóban irreális volt-e a háborús vereség ellenére a határok megvédését ígérni 1918 őszén.
1956 szeptemberében lelkészkonferenciák résztvevői támadták nyíltan az egyházvezetés diktatórikus és az államot korlátlanul kiszolgáló politikáját. Ezek után nem meglepő, hogy október 22-én este a műegyetemistákhoz hasonlóan a teológus hallgatók is megfogalmazták követeléseiket, többen pedig részt vettek a másnapi tüntetésen.
Istennek képzelve magunkat megszabjuk, ki mehet be az Isten országába, ki szolgálhat – mintha erről mi dönthetnénk. Pedig ezzel csak megtagadjuk a szolgálatot egyesektől, és megkérdőjelezzük elhívásukat. Jézus közössége testvérközösség, bázisközösség, olyan biztos alap, mint sokunknak a család. Válasz Zaymus Eszter Genderdilemmák című cikkére.
Dietrich Bonhoeffer a 20. század egyik legismertebb evangélikusa. Lelkészként, teológusként próbált prófétai hang lenni a náci németországban. 1945-ben végezték ki egy koncentrációs táborban, mivel részt vett egy Hitler elleni merényletben. Rendkívül gazdag irodalmat hagyott maga mögött, életének egyik fő műve Etika című könyve. Ebben arról is ír, hogy a keresztény embernek Krisztus tanújaként kell élni a világban, ám a nemzeti szocializmus rendszerében a keresztény egyházak ezt a feladatot nem teljesítették. Ahhoz, hogy gyökeres változáson mehessen keresztül, az egyháznak - és benne minden kereszténynek - bűnvallást kellene gyakorolnia. Részlet Bonhoeffer Etika című könyvéből.
A hajléktalanság rendezése hosszú ideje megoldandó feladat hazánkban, nem mindegy azonban, honnan közelítjük meg a kérdést. A magyar közéletben nagy port kavart a legújabb alkotmánymódosítás, amely többek között tiltja az életvitelszerű közterületen tartózkodást. De megoldást nyújtana a problémára, ha a szállók kötelezően befogadnák ezeket az embereket? Továbbá alapvető kérdés számunkra az is, hogy keresztényként mi mit tudunk tenni értük.
A világ egyik legfontosabb klímakutató szervezete, az IPCC friss jelentése – közvetlenül a teremtés hete után – azzal az eredménnyel állt elő, hogy bő egy évtizedünk maradt arra, hogy megállítsuk az éghajlatváltozást, és a beláthatatlan következményekkel járó folyamatokat visszafordítsuk. Mit tehetek én kisemberként? Mit tehet egy kis gyülekezet, egy kis egyház és egy kis ország?
A Kötőszó blogon szeptember 12-én megjelent, Társadalmi nemek és a hit című cikkben azt próbáltuk körüljárni, hogy „a jézusi utat kereső keresztényekként hogyan kell viszonyulnunk” a gendertanulmányok kérdéséhez. Ehhez kapcsolódóan, a párbeszéd jegyében szeretném személyes tapasztalataimat megosztani a blog olvasóival, illetve a cikk vitatható állításaira is reagálnék.
A Wesley János Lelkészképző Főiskola (WJLF) adott otthont szeptember 21–22-én az Óscar Romero és felszabadítás teológiája című konferenciának. Az alkalom szinte végig telt házzal futott, és szép találkozásoknak adott teret – már csak azért is, mert a nyolcvanas évek óta nem rendeztek a témában konferenciát Magyarországon. Csepregi András, a WJLF teológia szakának vezetője, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium lelkésze Luther és a felszabadítás teológiája címmel tartott itt előadást. Őt kérdeztük a felszabadítás teológiájának történetéről, illetve az irányzat evangélikus vonatkozásairól. Az interjú végén Verebics Petra, a konferencia egyik szervezője Romero jelenkori hatását elemzi.
„Nem pap leszek, hanem lelkész” – hallhatjuk nagyon sok teológushallgatótól, amikor megkérdezik, hogy mégis mihez kezd majd a teológusdiplomájával. Az ember identitását meghatározza a szerep, melyet betölteni készül. Egyházunkban a ma elterjedt felfogás szerint a lelkész nem szeretné önmagát piedesztálra emelni, ami helyes és üdvözlendő, meglátásom szerint ugyanakkor sokszor átesünk a ló túloldalára. Ha azt mondjuk, hogy „csak” lelkésznek készülünk, akkor egyrészt elhatárolódunk a római katolikusoktól, ami abból a – tapasztalatom szerint – negatív identitásból alakult ki, mellyel nem valami mellett, sokkal inkább valamivel szemben fogalmazza meg önmagát a hívő. Másrészt a lelkészi szolgálat tartalmi kiüresedését is magával hozza: lehántjuk róla azt a funkciót, mellyel a lelkész a csoda, a szentség és az igehirdetés őrállója.
„Ha az egyház megrendül, akkor a társadalom elveszti a reményt. Ha van egy krízis – nálunk ilyen a Boko Haram-helyzet –, melynek során embereket ölnek, akkor Istennek szolgálatba kell állítania olyan embereket, akik másokat megmentenek. Azokat, akik kiállnak másokért, bátorítanak másokat, hogy a többiek ne veszítsék el a reményt. Ha az egyház nem ilyen, akkor az emberek még akár Isten létét is megkérdőjelezik. Fel kell mutatni, hogy az üldöztetések alatt is Isten igenis létezik, és gondjukat viseli. És azt is, hogy az egyház segít: otthont ad, betegséget gyógyít, megerősít, és vigasztal” – vallja Amos Elisha Gaya nigériai evangélikus püspök, aki elsőként ment be a Boko Haram által felgyújtott faluba, hogy mentse, ami menthető. A Nigériából érkezett delegációt múlt héten látta vendégül a Magyarországi Evangélikus Egyház. Amos Elisha Gaya püspökkel és Nuwayina Sekenwa Briska egészségügyi szakértő, diakóniai koordinátorral beszélgettünk az országukat sújtó nehézségekről, az egyház szerepéről és magyarországi tapasztalataikról.
A világon élő felnőttek két százalékának kezében összpontosul az anyagi javak több mint fele, míg az emberiség ötven százaléka az anyagi javaknak csupán egy százalékán osztozik. Vajon akik ma a javak nyolcvan százalékát birtokolják, kiben bíznak, s kikkel szemben bizalmatlanok? Vajon a felnőtt népesség két százaléka, akik az anyagi javak több mint felével rendelkeznek, mire mernek szabadok lenni?
„Ha az identitásomat kellene meghatároznom, egészen elöl áll a protestantizmus. Azt mondhatom, hogy meghatározóbb ez, mint a nyelvhez való kötődés" – mondja Fabricius Gábor mediadesigner, filmrendező és író, akinek felmenői között tizenegy evangelikus lelkész szerepel. A protestantizmus ma szerinte az ügyekért való hiteles kiállásban, a munkához valóhozzállásban és abban képviselhet erőt, ahogyan fontos ügyekben diskurzust formál.
Mennyi külső anyagi támogatás járjon az egyházaknak? Szolgálniuk vagy szolgáltatniuk kellene? Elvárható-e, hogy csak a hívek tartsák el közösségeiket, és milyen feltételek mellett fogadható el az állami támogatás? Vajon összeegyeztethető-e a keresztény teológiával az egyre növekvő iskolai szegregáció? Ezekhez hasonló kérdéseket járt körül az az ökumenikus kerekasztal-beszélgetés, amelyet az egyház-finanszírozás témájában rendeztek az elmúlt héten.
Távolról úgy tűnhet, hogy az evangélikus lelkészek Luther-kabátban, Mózes-táblával nyakukban formálódnak az anyaméhben, pedig aki ma a Magyarországi Evangélikus Egyházban lelkész akar lenni, annak hosszú és rögös utat kell végigjárnia: első körben egy tizenkét féléves egyetemi képzést. Legalábbis így volt ez egészen 2018. szeptember 7-ig, amikor Csepregi Zoltán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) rektora bejelentette, hogy esti tagozatos, másoddiplomás lelkészképzést indítanak, ahová bármilyen alapszakos diplomával jelentkezhetnek a „teológiára”, és akár hét félév után lelkésszé szentelhetik az illetőt. Úgy gondoltuk, hogy az átalakuló képzési rendszer remek alkalmat ad arra, hogy megvizsgáljuk a magyar evangélikus lelkészképzés jelenlegi helyzetét, és összegezzük, hogy az új képzés elindulásának milyen hatásai lehetnek.
Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+
Instagram