„Nem a keresztényi szeretet, vagy éppen humanitás problémakörébe tartozik ilyen tömegű ember lényegében ellenőrizetlen befogadása.” Menekült-kérdés hívő politikusként? Összeegyeztethető a kormányzati hivatás és a hit? Mi okozza a legnagyobb fejtörést? – ezekről kérdeztük Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárt, az evangélikus egyház országos felügyelőjét. Politikus-sorozatunk jövő héten folytatódik.
Fabiny Tamás evangélikus püspök prédikációját közöljük, amely elhangzott a Sant’Egidio (Szent Egyed) Közösség ökumenikus imaóráján 2015. november 22-én Budapesten, a józsefvárosi Szent József templomban.
Érzékeny-e még egyházunk a gazdasági igazságosság iránt, jelesül: felemeli-e szavát a gyermekéhezés ellen? Tesz-e valamit azért, hogy konkrét állami megoldások szülessenek azért, hogy valóban ne legyenek éhező gyermekek hazánkban? Milyen teológiai alapjai lehetnek mindennek?
Pápává választásának pillanatában egy bíboros barátja azt súgta Jorge Mario Bergoglio fülébe, hogy „Ne feledkezz meg a szegényekről!” Ferenc pápa azóta is ehhez a felszólításhoz tartja magát, talán pont ezért vádolják őt azzal, hogy „túl sokat beszél a szegényekről”, a „világ végéről jött” mert „latin-amerikai”, „démonizálja a kapitalizmust”, tehát „marxista”.
A németországi Szász-Anhalt tartományban található Wittenberg, ahol a keresztény vallás megújítója, Luther Márton élete túlnyomó részét töltötte, és ahol életének hűséges párja, a kiugrott apácából gazdasszonnyá lett Katharina von Bora – számlatan egyéb, ház körüli teendője mellett – főzte urának és az otthonukban életvitelszerűen tanyázó népes vendég- és tanítványseregnek a sört. A Frau Luther fantázianévre keresztelt ital utolsó néhány literjéből kaptunk kóstolót a Kapucinus Kézműves Sörfőzde Százados úti éttermében.
A nyitott szemmel járó Urbanista blog bő egy héttel ezelőtt elismerő bejegyzést írt a Deák téren zajló átalakulásról. Azóta számos megosztás, kedvelés és kommentelés történt. S nehogy azt higgye bárki is, hogy – jó magyarok – ne találnánk csomót minden kákán: több felületen elszabadultak az indulatok. Ki a házat (hazát), ki az anyanyelvet, ki egyenesen a mindennapjait félti. Ilyen a mi szerencsénk. Ám vigasztaljon a tudat: amiről nem beszélnek, az nincs is.
Kegyelem Istene, kinek jelenléte megtart minket minden helyzetben; erőszak, terror és veszteség közül szólunk most hozzád, hogy megnyugvást találjunk szeretetedben. Hinni akarjuk, hogy bár épp elviselhetetlen a háború és a megosztottság, a te Országod, melyben minden nép együtt, békében kap helyet, el fog jönni.
Alaposan el kell gondolkodnunk azon, hogyan fejezzük ki magunkat hétköznapi nyelven, milyen kérdéseket vessünk fel és milyen válaszokat adjunk. A beszélgetés, a párbeszéd európai kultúránk fő módszere a konfliktusok megelőzésére és kezelésére. Szót érteni egymással soha fontosabb nem volt, mint ma, a 2015. november 13-i támadások után pedig még inkább.
Az egyistenhívő vallások vajon mennyiben képesek a vallási sokféleség eltűrésére? Mit kezd a vallásszabadság jogi kategóriájával a radikális iszlám vagy a fundamentalista kereszténység?
Édes Istenem: a te szent lélegzeted, amiből az életem van, és minden, ami én vagyok, használható dühös üvöltésre?
25 év alatt még nem született egységes narratíva 20. századi egyháztörténetünkről, mégha a részeredmények igen jelentősek is. De kétségbeesésre nincs okunk, mert az „alulról” induló kezdeményezések pezsgése révén sok-sok értékes publikáció született. Püspöki, lelkészi önéletírások, naplók, visszaemlékezések, életrajzi kötetek, interjúsorozatok, dokumentumgyűjtemények – szóval van mit levenni az „evangélikus” feliratú polcról is.
Egy kutatás eredményei szerint az ateista gyerekek nagylelkűbbek és jószívűbbek vallásos társaiknál, egy másik szerint pedig az ateisták az agyuk kisebb részét használják. Mit mutatnak meg és mit nem ezek az eredmények?
A történet főszereplői a vasutasok. A túlterhelt és alulfizetett magyar vasúti dolgozók. Egy mese két csomagról, két tanulsággal.
lső lett a Deák Téri Evangélikus Gimnázium az egyházi iskolák közül a HVG által összeállított rangsorban. A 100 legjobb magyarországi gimnázium és szakközépiskola összesített rangsorában pedig a 12. helyen végzett. Néhány napig vezető hír volt az elektronikus sajtóban a HVG rangsor megjelenése. Mint a gimnázium igazgatója, azóta fogadom a gratulációkat – és szabadkozom.
Sokszor kiüresedett és rosszul használt a kereszt és csak díszítőelemként funkcionál? Annyi baj legyen. A hívő nem a keresztben hisz, hanem Krisztusban, nem tárgyat isteníti, hanem a személyt dicsőíti. A rosszul használt kereszt legyen a legnagyobb bajunk. Bárcsak mindenütt ott heverne, fityegne, lógna, elterülne, díszítene a kereszt, hogy rámutatva beszélhetnénk arról, aki már nincsen rajta.
Az elmúlt hónapban keresztény körökben nagy felháborodást keltett a hír, hogy Stockholm leszbikus püspöke, Eva Brunne le szeretné szedetni a kereszteket a város Tengerésztemplomának belsejéből. Jelen írás gondolatkísérlet arra, hogy a kereszt éppúgy, mint a heteroszexualitás, valójában nem szerves része a keresztény üzenet lényegének.
Apám nagy bűnös volt. Én magam azért nem mentem haza arra a hétvégére, amikor meghalt, mert nagyon haragudtam rá, egy olyan bűn miatt, amiért soha nem kért bocsánatot. Hiszem viszont, hogy Isten nagyobb az én szívemnél. Ezért nem kell görcsösen kapaszkodnom az elhunytak emlékébe, még akkor sem, ha maradtak elrendezetlen ügyek. Rábízhatom őket Istenre, a halott és az élő – bár halandó – szeretteimet egyaránt. Mert Ő sokkal jobban szereti őket, mint amennyire én szeretem.
Bóra Katalinon (Luther feleségén) kívül is van még néhány olyan nő a reformáció történetében, akik a középkor végi félhomályban rekedtek, de talán itt az idő, hogy kiemeljük őket onnan. Ismerjenek meg egy ötszáz évvel ezelőtt élt, lenyűgöző teológust és írónőt, valamint egy született reformátorfeleséget, aki sorjában három hitújító hitvese volt.
2015 sok tekintetben viharos, vészjósló őszén az önmagával, gyökereivel, értékeivel meghasonlott, frusztrált „keresztény” Európának is égető szüksége lenne újra a reformációban fellobbanó egyháztisztító tűzre.
A mostani, közel-kelet keresztényeit is érintő üldöztetés olyan fenyegetés, amely az emberi történelem egyik legalapvetőbb tanulságát próbálja elhazudni. Mégpedig azt, hogy eltérő hitű és meggyőződésű népek és emberek sokszor voltak képesek együtt építeni és felvirágoztatni azokat a kultúrákat, amelyekben együtt éltek.
Október elsején elindult a KötőSzó evangélikus közéleti blog. Ezen a felületen aktuális társadalmi kérdésekben igyekszünk állást foglalni, kortárs kihívásokkal fogalkozni az evangélikus teológiai gondolkodás mentén. Azt is szeretnénk megmutatni, hogy a kereszténység, benne az evangélikus egyház sokszínű, érdekes és értékes emberek közössége.
Saját hazájukban laknak, de mégis jövevényekként; mindenben részt vesznek polgárokként, de mindent elviselnek, mint idegenek; bárhol, idegenben is otthon vannak, de minden haza idegen számukra. Találtunk egy elgondolkodtató írást (a szerzője sajnos nem ismert) arról, milyenek voltak külső megítélő számára az első keresztények.
1956 szeptemberében lelkészkonferenciák résztvevői támadták nyíltan az egyházvezetés diktatórikus és az államot korlátlanul kiszolgáló politikáját. Ezek után nem meglepő, hogy október 22-én este a műegyetemistákhoz hasonlóan a teológus hallgatók is megfogalmazták követeléseiket, többen pedig részt vettek a másnapi tüntetésen.
Budapest – A plakátkampány nem tett jót az országnak, a magyarországi protestantizmus sokat köszönhet az iszlámnak és a keresztények számára a menekülők új lehetőséget jelentenek – többek között ezek a gondolatok kerültek elő Fabiny Tamás és a Menedék Egyesület menekültekről szóló beszélgetésén 2015. október 20-án kedden este a Gólyában.
Ha a kereszténységet elfordulással, bezárkózással, erőszakkal akarjuk megvédeni, akkor ugyanezzel a gesztussal meg is tagadjuk, és már nem lesz mit megvédeni. Illetve, amit védeni igyekszünk, már nem nevezhető kereszténynek. A kereszténység egyedül azzal tehet a megmaradásáért, ami életre hívta: az irgalom gyakorlásával.
Oda kellene figyelni arra, amit Luther a kettős kormányzásról tanított, mert a menekültproblémát hiba lenne az evangéliummal és nem a világi kormányzással kezelni. Magyarország kormányán ezért naivitás, de ennél több, komoly veszélyeztetés a szeretet evangéliumi parancsának általunk értett és ránk vonatkozó vetületét számon kérni.
A magyar oktatási rendszer szélsőségesen szelektív. Már az általános iskolában, sőt, akár az óvodában eldől, kinek milyen iskolai karrier néz ki. Ez a rendszer - rengeteg itt dolgozó óvópedagógus, tanító és tanár egyéni erőfeszítései ellenére - jellemzően felerősíti az otthonról hozott hátrányokat ahelyett, hogy ezeket mérsékelné.
Nem csak a reformáció évfordulója közelít, de a Halloween is. Ebből az amerikai ünnepből a tökfaragáson kívül Magyarországra körül-belül annyi jött át, hogy ilyenkor rendezik meg azt a rengeteg tematikus házibulit, ahol valaki mindig kitalálja, hogy valamelyik vallás képviselőjére utaló jelmezt kifigurázva felvenni mekkora poén. Keresztény körökben pedig kialakult az a nézet, hogy hívő ember ne vegyen részt ilyesmiben, jobb, ha még tökfaragástól is távol tartja magát és gyermekeit. Mit tehetsz, ha elhívnak ilyen buliba és történetesen keresztény vagy?
A menekültüggyel kapcsolatban az egyházak vezetőit sorra pellengére állították a világi sajtóban: mit tesznek, mit nem a migránsokért? A tapasztalat azt mutatja, hogy ha az egyházvezetés próbálkozik is a békesség hangján szólni, a gyülekezeti tagok meghatározó részét elérte és behálózta a gyűlöletkeltő kampány. Mit mutat mindez rólunk, keresztényekről? Szembe merünk-e nézni saját, gyűlölködő tükörképünkkel?
Új lakói vannak a grazi püspöki hivatalnak: Wilhelm Krautwaschl püspök 9 szíriai menekültet fogadott be a püspöki hajlékba.
Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+
Instagram