Börönte Márta

Röptetés, játék, meglepetés – Gondolatok egy szívbéli konferenciáról

Ha a női létezés lényegét mindössze néhány szóba kellene belesűrítenünk, talán így is fogalmazhatnánk: „A gyengédség ereje, a kedvesség áldása, a szépség varázsa.” Ez a „definíció” megpróbálja a nőiség esszenciáját nyújtani, és ahogyan ízlelgetjük a szókapcsolatokat, képek, arcok jelennek meg, találkozások élményei… A nő szíve a családban és a társadalomban… nem csak nőknek címmel rendezett szakmai napot október 18-án segítő hivatásúak számára Börönte Márta evangélikus lelkész, a Csillaggyertyafény Alapítvány kuratóriumának elnöke. A Budapest XVI. Kerületi Önkormányzat házasságkötő termében gyűlt össze ötvennyolc résztvevő és tizenöt előadó, akik a családok évének jegyében gondolkodtak a női létről és a nők hivatásáról.

Varázslatos istentisztelet – Közösségépítés a rákosszentmihály–sashalmi gyülekezetben

A Rákosszentmihály–Sashalmi Evangélikus Egyházközség a közelmúltban hálaadó istentiszteleten emlékezett meg Isten egész évben megtapasztalt kegyelméről. A gyülekezet gyarapodott, egyre többen járnak istentiszteletre és más alkalmakra. A felügyelők országos konferenciáján is örömmel számoltak be arról, hogy mindezt miként sikerült elérniük.

Veled vagyok, fogom a kezed! – Gyászolók számára írt könyv jelent meg

Budapest – Börönte Márta evangélikus lelkésznő Veled vagyok, fogom a kezed – Csendes percek gyászolóknak címmel jelentetett meg könyvet (és egy hozzá tartozó CD-t), amelyben az Isten átöltelő szeretetéről és Isten gyógyító csendjéről ír. A könyv bemutatóján készült videófilmünk.

Megélt érzelmek – „Szeretetkör” – negyedszer – VIDEÓ!

Budapest – A Csillaggyertyafény Alapítvány és a Rákosszentmihályi Evangélikus Egyházközség negyedik országos szakmai konferenciáját tartotta október 15. késő délutánjától a Corvin Művelődési Ház – Erzsébetligeti Színház nagytermében. Az alkalomra pedagógusok, mentálhigiénés szakemberek érkeztek, ám kevesen gondolnák, hogy még a főváros XVI. kerületének természetjáró csoportjában is érdeklődést keltett az esemény. „Pál Feri nevét láttuk a kultúrház plakátján, hát eljöttünk” – árulta el izgatottan egy sportos, középkorú hölgy.
Feliratkozás RSS - Börönte Márta csatornájára