lelkészképzés

Félévkezdő áhítatot tartottak a másoddiplomás lelkészképzésre jelentkezett hallgatók számára

Budapest – 2019. február 8-án reggel vette kezdetét a másoddiplomás lelkész specializáció félévkezdő áhítata. Az imádságot dr. Fabiny Tamás püspök vezette, és adott áldást a tanulmányaikat most megkezdő hallgatókra.

Éljünk jézusi életet!

Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Garai Szilvia negyedik évfolyamos teológus-lelkész szakos hallgatóval elhívásáról és a pszichológia és a teológia kapcsolatáról is beszélgettünk.

127. tanévét zárta az Evangélikus Hittudományi Egyetem

Budapest – 135 hallgatóval zárta tanévét az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE). Az ünnepi ülésen Szabó Lajos leköszönő rektor tartott ünnepi beszédet, Korányi András Isten igéjét hirdette, továbbá átadták a diplomákat, doktori okleveleket és kitüntetéseket.

Mozgalmas év, nem szűnő kihívások – Kerületi közgyűlés Északon

Fót – Az Északi Evangélikus Egyházkerület közgyűlése 2016. április 22-i, fóti tanácskozásán megismerhette a tisztségviselők éves jelentéseit és tájékozódhatott a 2016-os év kiemelt eseményeiről (Föld sója találkozó – 2016. július 9., szombat, egyben két egyházkerület missziói napja, Szélrózsa, országos evangélizáció és virtuális Kirchentag.)

Tolerancia és nyitottság – Együttműködési szerződést kötött az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet

Budapest – Közös reggeli istentiszteleten és reformációi megemlékezésen látta vendégül az Evangélikus Hittudományi Egyetem a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet négyfős küldöttségét. A két teológiai felsőoktatási intézmény közötti korábbi jó viszonyt hivatalosan, együttműködési szerződés aláírásával szilárdították meg.
Feliratkozás RSS - lelkészképzés csatornájára