sajtótájékoztató

A XIV. Ars Sacra Fesztivál elé – Sajtótájékoztatót tartottak Budapesten

Budapest – A budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom 2000 éves alapokon nyugvó alsó szentélye 2020. szeptember 2-án másodjára adott otthont az Ars Sacra Fesztivál sajtótájékoztatójának.

„Csapatjáték szerelemmel” – Vasárnap kezdődik a házasság hete

Budapest – Hazánkban tizenharmadik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A már húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A február 9. és 16. között zajló országos rendezvénysorozat házaspár arca Semsei Rudolf üzletember és felesége, Dobay Eszter. A központilag szervezett programok fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

Sajtótájékoztatót tartottak az Úrvacsora évéről

Budapest – 2020. január 7-én az Úrvacsora évének programjairól, társadalmi jelentőségéről dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és dr. Hafenscher Károly, a zsinat lelkészi elnöke tartott sajtótájékoztatót.

Úrvacsora éve 2020 – Meghívó sajtótájékoztatóra

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház 2020-at az úrvacsora évének nyilvánítja. Az úrvacsora évének programjairól, társadalmi jelentőségéről dr. Fabiny Tamás, a MEE elnök-püspöke és dr. Hafenscher Károly, a zsinat lelkészi elnöke tartanak sajtótájékoztatót. Vendég: Gryllus Dániel előadóművész, aki az úrvacsora évének himnuszát – Lackfi János versére – szerezte. Az időpont: 2020. január 7-én (kedden) 14 óra az evangélikus egyház székházának kápolnájában. (1085 Budapest, Üllői út 24., bejárat a Szentkirályi utcai oldalon).

Vasárnap kezdődik a házasság hete – Sajtótájékoztatót tartottak a programokról

Budapest – A hazánkban tizenkettedik alkalommal megrendezendő házasság hetének programjait sajtótájékoztatón ismertették február 7-én a Benczúr Házban. Több mint húsz országban tartják már meg a hetet évről évre, keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A február 10–17. között zajló országos rendezvénysorozat arcai idén dr. Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta tanár. A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

Sajtótájékoztatót tartottak a Szélrózsáról

Bük – 2018. július 10-én 10 órakor a Facebookon élő közvetítés indult arról a sajtótájékoztatóról, amelyben a Szélrózsa szervezői mondták el a tudnivalókat a találkozóról.

Az ótemplomiak felkészültek az esetleges krízishelyzetre

Szarvas – Közös sajtótájékoztatót tartott Lázár Zsolt evangélikus esperes, dr. Czinkóczky Mihály, az ótemplomi evangélikus egyházközség felügyelője, a Re-Formáló Egyesület részéről Aszódi Zsófia, valamint Galó Tamás, az Ótemplomi Szeretetszolgálat – Második Esély – Napraforgó Klubjának vezetője 2018. január 2-án kedden a Tessedik u. 24. alatt található klubban.

Közösen emlékeztek a reformációra a reformátusok és az evangélikusok

Budapest – „Jó lenne, ha úgy tudnánk ma délután elbúcsúzni, hogy nem ötszáz év múlva találkozunk újra." Hálaadó istentiszetelettel, úrvacsorai közösséggel és közös zsinati üléssel emlékezik a reformáció 500. jubileumán a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház. Az október 13-i ünnepségek előtt a két egyház vezetői tartottak sajtótájékoztatót.

„Gyere át a hídon!”

Budapest – Nem „elszigetel”, hanem összehoz, s nem a Sziget Fesztivál „ellen-szigete”, hanem ökumenikus nyitottságú és tartalmas programok egész sorát nyújtó családi nap a Keresztény Sziget elnevezésű rendezvény, amelyet – immár harmadszor -, idén május 27-én, a gyermeknap előtti szombaton tartanak a Margitszigeten. A családi, közösségi napot beharangozó sajtóbeszélgetésre április 10-én délután várták a média képviselőit a szervezésben együttműködő szervezetek egy budapesti kávézóban.

Magyarországra érkezett Gary Chapman – Az 5 szeretetnyelv „atyja” a héten számos előadást tart országszerte

Budapest – Több éves előkészítő munka eredményeként Magyarországra érkezett Gary Chapman baptista lelkész, párkapcsolati szakértő, az „5 szeretetnyelv” pszichológiai fogalom és könyvsorozat megalkotója. A szerző a New York Times bestsellers-listája élvonalában lévő kötete megjelenésének 25 éves évfordulóján a héten Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Budapesten is minden bizonnyal telt házas előadásokat tart majd.

Oldalak

Feliratkozás RSS - sajtótájékoztató csatornájára