Brüsszel

Együtt a reménységben és tanúságban

Brüsszel – Először ülésezett az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) nyáron megválasztott vezetőtestülete. Az ülésen a grémium Generális Konvent által delegált magyar tagja, Répás Zsuzsanna is részt vett.

Van lehetőség a visszatérésre Szíriába

Brüsszel – „A keresztény híveknek haza kell térniük Szíriába!” – hangsúlyozta Jean-Clément Jeanbart aleppói melkita görögkatolikus érsek, aki Hölvényi György EP-képviselő (Fidesz-KDNP) meghívására látogatott az Európai Parlamentbe. A szíriai egyházi vezető az európai néppárti frakció vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának meghallgatásán vett részt, amelyen a közel-keleti térség háborús konfliktusaitól szenvedő keresztény közösségek helyzetét vitatták meg a résztvevők.

A Hungary Helps programról tárgyaltak a CEC brüsszeli irodájában

Brüsszel – 2018. január 23-án Heltai Péter, a Hungary Helps program nemzetközi kommunikációval és koordinációval megbízott nagykövete és Nádasi György, Hölvényi György európai parlamenti képviselő tanácsadója látogatást tett az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) irodájában.

Egyházak az értékalapú és hatékony Unió mellett

Brüsszel – Az Európa jövőjéről folytatott nagyszabású ökumenikus eszmecsere részeként vallási vezetők találkoztak európai intézmények képviselőivel Brüsszelben 2017. november 7-én az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) szervezésében.

Prőhle: A reformáció előhozta az emberi felelősség fontosságát is

Brüsszel – Soli Deo Gloria címmel nyílt a Reformáció 500 éves történetét bemutató kiállítás a brüsszeli Balassi Intézetben. A Magyar Hullám Társaság és Magyarország Brüsszeli Nagykövetsége által rendezett est vendége Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, református lelkész voltak.

Magyarország együttérez a közel-keleti keresztényekkel – Rövidhír

Brüsszel – Megbeszélést folytatott Brüsszelben, az Európai Parlamentben Török Tamás, üldözött keresztényekért felelős helyettes államtitkár, Heikki Huttunen, az Európai Egyházak Konferenciája (EEK-CEC) főtitkára, Hölvényi György európai parlamenti képviselő és dr. Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára.

„Ez népirtás” – A keresztényüldözésről Brüsszelben

Brüsszel – Jan Figel személyében először nevezett ki az Európai Unió az Európán kívüli vallásszabadság képviseletére rendkívüli küldöttet.

Láttál már koreai vagy afrikai betlehemet? Megmutatjuk! – Fotók

Brüsszelben a Grand Place-on, ahol egykor még arról is vita folyt, hogy vajon sérti-e mások jogait, és érzéseit, ha karácsonyfát állítanak, most egy hatalmas betlehem áll a Szlovákiából érkezett feldíszített fenyőfa mellett. Ám ennél sokkal izgalmasabbak a Szent Mihály és Szent Gudula-székesegyházban a különböző nemzetiségű katolikus hívek által készített betlehemeket. Megmutatjuk, hogyan látják a koreaiak, vagy épp afrikaiak Jézus születését.

Brüsszel üzent nekem

Simon Attila evangélikus lelkész Brüsszelről, közösségről, sokszínűségről és az elfogadás kérdéséről szóló jegyzetét adjuk közre.

Méltóság és mentőöv

Nyíregyháza – „A teológián engem még arra tanítottak, hogy a teljes embert kell figyelni. A jézusi látásmód az ember teljes valójára vonatkozik. Nálam nem kipipálandó feladat, hogy valakit elláttunk, enni adtunk és kész. Látni szeretném az út folytatását is.” – Laborczi Géza evangélikus lelkésszel, az Oltalom Szeretetszolgálat igazgatójával Nagy Miklós beszélgetett egy hajléktalanokkal foglalkozó brüsszeli konferencia után.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Brüsszel csatornájára