továbbképzés

Hitoktatói továbbképzés volt a teológián

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) Valláspedagógia Tanszéke továbbképzést szervezett a hitoktatók és lelkészek számára. A félévente megrendezésre kerülő továbbképzési nap témája minden alkalommal egy hitoktatásban előforduló, olykor nehézséget okozó gondolatkör, ezúttal a teremtett világ és az ember volt. Most is több nézőpontból világították meg a témát, segítséget nyújtva az iskolai feldolgozáshoz.

Jövőre is lesz gyülekezeti munkatársak továbbképző konzultációja

Piliscsaba – Krámer György a november 16-án Piliscsabán tartott őszi gyülekezeti munkatársi konzultáció első perceiben örömmel jelentette be, hogy folytatódni fognak az alkalmak. Az országos irodaigazgató egyben méltatta és megköszönte D. Szebik Imre nyugalmazott püspök, tanfolyamvezető tizenkét éves szolgálatát. Jövőre a püspöki tanács felkérése alapján Gáncs Péter nyugalmazott püspök veszi át a munkatársképzés vezetésének stafétabotját. Az alábbiakban szinte csak címszavakban adunk időrendben áttekintést a háromnapos továbbképző konzultáció történéseiről, mert minden előadás, áhítat hanganyaga a szolgálattevők előzetes engedélyével elérhető a tudósító (garainyh.hu) honlapjáról, a Hangzó örömhírtárból.

Várják az érdeklődőket az Evangélikus Hittudományi Egyetem pedagógus-továbbképzésére!

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem pedagógus-továbbképzése 2018 szeptemberében új kurzussal indul Budapesten. Várjuk a biblikus és teológiai kérdések iránt érdeklődő pedagógusokat! Képzésünk segítséget nyújt az evangélikus intézményekben (óvodákban, általános iskolákban, középiskolákban) oktatók számára a hitélet és egyház megismerésében. Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2018. szeptember 25.

A továbbképzés élménye – Pedagógus-továbbképzési program az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – A közel 15 éves múltra visszatekintő pedagógus-továbbképzés 2018 augusztusában zárta a 2017–2018-as tanévi budapesti képzését. A huszonegy evangélikus iskolában vagy óvodában tanító pedagógus számára a képzés utolsó négy napját új formában, a mai élménypedagógia kihívásait a mindennapokban megvalósító pedagógusok számára élményekre alapuló formában szervezték meg. Ezek az impulzusok a teológiával, a teológia gyakorlati megtapasztalásával kapcsolatos élmények voltak.

Diakónia, oktatás, partnerség

Rummelsberg – Dr. Thomas Poppnak, a Nürnbergi Protestáns Főiskola gyakorlatiteológia-professzorának meghívására vettek részt a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Osztályának munkatársai egy diakónushallgatóknak rendezett szemináriumon Rummelsbergben.

Lelkészek túrabakancsban

Révfülöp – A zarándoklatok népszerűsége évek óta egyre nagyobb: zarándokutak, -szállások nyílnak Magyarországon is, vallási hovatartozástól függetlenül sokan járják a Szent Jakab-utat, amikor életükben fontos döntésre készülnek.

Csodák a Bibliában – csodák az életünkben

Budapest – Az idei őszi hitoktatói továbbképzésre 2016. november 19-én, szombaton került sor az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógiai Tanszékének szervezésében. Közel nyolcvanan gyűltünk össze az ország különböző pontjairól hittanárok, lelkészek, pedagógusok, hogy a csoda kérdését körüljárva együtt, egymástól tanuljunk.

Csodák elbeszélései a hitoktatásban – Megszólító padlóképek

Budapest – Az EHE Valláspedagógiai Tanszéke által szervezett, 2016. november 19-én soron következő hitoktatási nap programját tesszük közzé. Az egyik délutáni programhoz ajánlót írt, és saját gyakorlatából képeket mellékelt Farkasné Gombár Ildikó.

Nyelvtanulás angol közegben – Soltvadkerten jó tanárnak lenni

Soltvadkert – Tizennyolc felejthetetlen nap a Smaragd szigeten, hajókirándulás a Shannon folyó torkolatánál, Dublin vagy Málta felfedezése. Csupa felejthetetlen élmény még turistaként is. A soltvadkerti evangélikus iskola pedagógusainak azonban ennél több jutott. Az Európai Unió Erasmus + pályázatának keretében 11 tanár, tanító, rendszergazda és iskolatitkár fejlesztette angol tudását, szakmai és módszertani tapasztalatát a nyáron Írországban és Máltán.

Ismét diakóniai továbbképzést tartottak Révfülöpön

Révfülöp – Újabb diakóniai továbbképzésre került sor 2016. szeptember 14–15-én a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban.

Oldalak

Feliratkozás RSS - továbbképzés csatornájára