Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!
Több jelenet is él bennem, amely elindított ennek a gondolatnak a feltárására. Egy keresztény konferencia végén a záró istentiszteletre díszítjük a termet, az oltárt. Könnyed léptű, szép arcú, kicsit határozottabb lány hoz egy mezeivirágcsokrot, az asztal szélére teszi, kezdi kettéválogatni a két vázába. Hosszasan mérlegeli, melyik szál hova kerüljön, igazgatja, magától távolabb tartva nézegeti. Egy másik lány, afféle szürke egérke, odalép mellé, csendben figyeli. Elmosolyodik, szemmel láthatóan gyönyörködik a virágokban. Talán az egész jelenetben.
Alapos okok, amiért kitagadtuk a megrendülés fogalmát korunk szótárából. Hadd kezdjem az írásomat egy kérdéssel. Mikor érezte magát a kedves Olvasó a legutoljára megrendülve? A valószínű válasz vagy halállal/temetéssel kapcsolatos („mély megrendüléssel tudatjuk, hogy…”), vagy a járványnak valamilyen következménye volt. Nem szeretünk megrendülni manapság.
Evangélikus hírességek adtak választ a címben olvasható kérdésre egyházunk kiadványában, amely márciusban jelent meg Mi, evangélikusok címmel. De nem csak ismert és számunkra kedves emberek véleményére voltunk kíváncsiak, ezért a Luther Kiadó felhívást tett közzé, amelyre bárki megírhatta személyes válaszát. Rendkívül szép és értékes vallomások születtek, ezért magazinunkban most továbbiakat közlünk a szerkesztőségünk által legérdekesebbeknek vagy legfrappánsabbaknak ítélt írásokból. A pályázati sorsolás eredményéről a kiadó rövidesen értesíti a nyerteseket. Addig is töltekezzünk gyülekezeti tagjaink gondolataival, ismerjük meg még jobban az egyéni történetekből felépülő egyházat.
Kondul a lullai katolikus templom harangja, amikor a májusi napfényben fürdő, zöldellő somogyi dombok között megbújó Lillalulla Vendégház elé érünk. A tulajdonosok, Perger-Wenszky Lilla, a férje, Perger Csaba, valamint Lilla édesanyja, Horváth Ágota sietnek elénk, s kísérnek a gondozott kertben álló szaletlibe. A kis családi vállalkozás olyan ritka értékeket kínál a városi, megfáradt vándoroknak, mint falusi vendégasztal, kemencés sütés, csillagászat és kézműves élelmiszerek sora. No meg személyre szabott figyelem, vendégszeretet, derűs beszélgetések. Írásunk evangélikus szereplői felismert értékekről, felülről kapott erőről, a családi összefogás ajándékáról és a hit útjairól mesélnek gasztronómiai riportsorozatunk legújabb állomásán.
Életünk egyik legnagyobb kihívása, hogy a vélt és valós terheinket ne csak meg tudjuk különböztetni egymástól, hanem a „válogatást követően” kezdeni is tudjunk velük valamit. Ezek közül is talán a legnehezebben kezelhetők a titkaink és a magunk által másoknak vagy a mások által nekünk okozott sebek. Mindezek idővel a mindennapjainkat befolyásoló terhekké válhatnak. A Szentírás arra tanít minket, hogy ne csak letenni tudjuk ezeket, hanem helyettük vegyünk fel valami egészen mást.
Különös a története a Deák Ferenc utcát és az Erzsébet teret összekötő utcácskának. Nevét, a Miatyánkot még a legzordabb időkben sem változtatták meg, amikor a kor szelleméhez igazodva tömeges volt a közterületek átkeresztelése. Szerencsére nem is törölték a hivatalos nyilvántartásból, egyszerűen csak nem használták: nem írták ki se az épületekre, se a térképre. Megtehették, hiszen ide nem nyílt egyetlen kapu sem, vagyis az utca létezett is, meg nem is.
Budapest – A Szépművészeti Múzeum gyűjteményei több mint harminc alkotást – festményeket és grafikákat – őriznek az id. Lucas Cranach műhelyében készült több ezer mű közül. Azt azonban talán kevesen tudják: Cranach amellett, hogy kiváló festő volt, rendkívül sokoldalú vállalkozó is, akinek patikája, sőt sörfőzdéje is volt. Nemcsak a 16. század művészetére gyakorolt számottevő hatást, hanem a korszak egyik legfontosabb, világtörténelmi horderejű fordulatában, a reformáció elterjedésében is kulcsfontosságú szerepet játszott. Színes személyiségét és Luther Mártonnal ápolt barátságának jelentőségét a Szépművészeti Múzeum animációs kisfilmben mutatja be.
Végh Szabolcsnak, az Andorka Rudolf Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon igazgatójának a Facebook-oldalán figyeltünk fel arra, hogy a kényszerű leállás alatt egészségőrző termékek előállításába kezdtek a balatonszárszói intézményben. A szép és hasznos kézműves áruk a járvány elmúltával is kelendő portékák lehetnek. Milyen a szappan, a levendulapárna, a méz, ha „evangélikus”? A munkahelymegőrző találékonyság és a bajban kreatív erőket mozgósító összefogás példaértékű történetének jártunk utána, Végh Szabolccsal beszélgetve.
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Osgyán Gáborné, Emília a Bakonycsernyei Evangélikus Óvoda vezetője. Az óvodapedagógussal a keresztény nevelésről, a munkatársi közösség szemléletének kialakításáról és az éneklés öröméről is beszélgettünk.
Aki lelkes nézője volt a 2012-es olimpiának – mint példának okáért jómagam –, annak túladagolása lehetett egy bizonyos reklámból. A közvetítések akkori egyik főtámogatója Magyarországon egy bizonyos cég volt, amelynek a „magyar hangját” Rudolf Péter színész adta felejthetetlenül. A reklám szlogenje így hangzott: „Minden, ami kell, és semmi, ami nem.”
A tizenkét kötetes, tudományos igényű új magyar kritikai kiadássorozat többi darabjához hasonlóan a Luther Válogatott Művei 4. – Felelősség a társadalomért című kiadvány is tematikus válogatás. A benne található huszonnégy írás témái – ahogy a kiadói előszó fogalmaz – „a világi hatalom és az engedelmesség vagy ellenállás kérdése, a lázadás és a háború, a török fenyegetés, a közerkölcs, a közoktatás, az uzsora, továbbá olyan vallási kisebbségek, mint az újrakeresztelők, a spiritualisták és a zsidók”.
Kedves Ifjúság! Ma pénteki nap van, a Magyar Nemzet nagypéntekje. Szomorú nap szomorú óráját éljük most, melyre meghatottsággal fognak gondolni késő utódaink évszázadok múlva is. De ahogy kétezer év előtt elkövetkezett nagypéntekre a dicső feltámadás húsvét vasárnapja, oly szilárd a meggyőződésünk, hogy nemzetünk e szomorú napját ezeréves hazánk feltámadása fogja követni.
Templomszentelési ünnepen vagyunk. Salamon király felépítette azt a templomot, amelyre már Dávid király és az egész nép régóta vágyódott. A gyönyörű jeruzsálemi épület elkápráztatja és örömmel tölti be az emberek szívét. Mindenki örül és ujjong. Van templomunk! Van, ahová mehetünk istentiszteletre, dicsérni az Urat, hálát adni, imádkozni. Így van ez ma is, ha felépül valahol egy templom.
Jézus tanítványai a Mesterrel töltött idő alatt sokszor átélhették az ő isteni hatalmát, csodatévő lépességét, békességet árasztó szeretetét. Időnként mégis elbizonytalanodtak, vagy félelem töltötte el a szívüket. Ám – mentségükre legyen mondva – ilyenkor kapaszkodót is kerestek; a Mester nélkül töltött első pünkösdkor például együtt imádkoztak. A Jézus-követők életében a későbbiekben is mindig voltak próbatételek. Az 1600-as években élt Paul Gerhardt német evangélikus lelkész a vállára nehezedő súlyos terhek ellenére is így írt: „Hogyne dicsérném az Istent / Zengedező énekkel, / Ki dolgában oly bölcs, oly szent, / És jót tesz mindenekkel!” (EÉ 53) Az énekszövegszerzőről dr. Kinczler Zsuzsanna egyházzenésszel, tanárral beszélgettünk.
Japán, Belgium, Oroszország, Spanyolország – néhány hely azok közül, ahol Daróczi Csaba képei díjat nyertek. Ám a Soltvadkerten élő pedagógus, természetfotós azt mondja: a kép nem attól lesz jó, hogy valahova messzire elutazik az ember, a lakóhelyünkön is találkozhatunk csodákkal. A nemzetközileg elismert fotóssal a kezdetekről és az elkapott pillanatok varázsáról is beszélgettünk.
A történelmi keresztény felekezetekhez tartozók száma nyugaton masszív fogyást mutat. Mi lesz Európából, ha az európaiságukra oly büszke emberek lassan már azt sem nem tudják, hogy ki az, aki a kereszten függ? A probléma nagyon is aktuális, és számos társadalompolitikai vetülete van.
Evangélikus hírességek adtak választ a címben olvasható kérdésre egyházunk kiadványában, amely márciusban jelent meg Mi, evangélikusok címmel. De nem csak ismert és számunkra kedves emberek éleményére voltunk kíváncsiak, ezért a Luther Kiadó felhívást tett közzé, amelyre bárki megírhatta személyes válaszát. Rendkívül szép és értékes vallomások születtek, ezért magazinunkban két részletben közöljük a szerkesztőségünk által legérdekesebbeknek vagy legfrappánsabbaknak ítélt írásokat. A pályázati sorsolás eredményéről a kiadó rövidesen értesíti a nyerteseket. Addig is töltekezzünk gyülekezeti tagjaink gondolataival, ismerjük meg még jobban az egyéni történetekből felépülő egyházat.
Nemzetünk, sőt az egész emberiség jelenlegi helyzetére gondolva visszhangzik bennem a balatonfüredi gyülekezeti énekkarunk által gyakorta dalolt Úton című ének néhány sora: „Letér az útról a gyarló ember, / de lelkében Isten hangja súg, / kövesd e hangot, azt mondja néked: / Én vagyok az élet és az út.”
Bár írói pályája nehezen indult, végül szinte minden elismerést megkapott, amelyet a korában megkaphatott, de azt azért talán még ő maga sem gondolta volna, hogy idővel életrajza és egyes művei érettségi tételek lesznek a középiskolás diákok számára. Száztíz évvel ezelőtt, 1910. május 28-án hunyt el Mikszáth Kálmán író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy, illetve a Petőfi Társaság rendes tagja, a budapesti egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Budapest – Börönte Márta mindig is szívügyének érezte, hogy segítséget nyújtson embertársainak. Kerületünk evangélikus lelkésze, mentálhigiénés szakember, a Csillaggyertyafény Alapítvány elnöke a nehéz időkben is igyekszik lelki vigaszt adni. Ebben egy különleges kommunikációs forma, a zsiráfnyelv is a segítségére van. – A lelkésznő sokoldalú szolgálatáról a XVI. Kerületi Újság idei 8., április 24-i számában megjelent interjút idézzük.
Budakeszi – A budakeszi evangélikus templom építési munkálatai a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben sem álltak le, sőt most kaptak csak igazán új erőre. A 2017. november 29-i alapkőletétel után sokáig kevés látványos dolog történt, ám ez év elején meglendült a munka. Ami pedig most történik, az valóságos pünkösdi csoda. Egy olyan közösségben, ahol minden generáció jelen van, valósággá válik az, amiről Péter apostol az első pünkösdkor prédikált: „…ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak…” (ApCsel 2,17)
A Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelye az idén őszre tervezett, de a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott nemzetközi eucharisztikus kongresszushoz csatlakozva, ugyanakkor a kiírásban is az ökumenét megfogalmazva Szent vendégség (Eucharisztia/Úrvacsora) címmel hirdette meg az idei, immár tizedik biennálét. A kialakult veszélyhelyzet okán az országos kortárs képző- és iparművészeti kiállítást csupán két napig lehetett megtekinteni, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a tárlat anyagát némi szöveges kiegészítéssel online is bemutatják.
Életem első saját könyvének bemutatóján egy verseskötettel együtt szerepelt a Tócsatükörben. [Füller Tímea kötetét 2013-ban jelentette meg a Luther Kiadó. – A szerk.] Nagyon furcsa egy alkalom volt ez. Előtte megjelent egy kis füzetben, számomra meglepetésként, a Tök Tóbiás című mesém, és össze is gyűltünk ezt megünnepelni, tehát az érzés ismerős lehetett volna, mégis kicsit meghatódva és fellelkesülve léptem be a szépen feldíszített terembe.
Minden kétséget kizáróan az utóbbi másfél évtized egyik legizgalmasabb, legfelkavaróbb filmművészeti alkotása a Cate Blanchett és Brad Pitt főszereplésével készült Bábel című film. Lakmuszpapír, diagnózis is, de több annál, maga a valóságra adott reflexió.
Talán nem rónak meg magazinunk szerkesztői, ha elárulok egy munkahelyi titkot. Amikor még január végén elkezdték tervezgetni egyházunk ingyenes kiadványát, a Mi, evangélikusok címmel azóta megjelent „reklámújságot”, többek között azon gondolkodtak, kik azok a közismert, a maguk szakterületén meghatározó világi személyiségek, akikről az átlagemberek nem feltétlenül tudják, hogy evangélikusok. Épp ilyeneket szerettek volna ugyanis megkérni arra, hogy írjanak egy rövid vallomást, mit jelent számunkra lutheránus voltuk. S itt jön a munkahelyi titok: az elsők között került a listára Novotny Zoltán újságíró, sportriporter, Deák téri presbiter neve.
Rendkívül érdekes könyvecskét ajánlok kedves olvasóim figyelmébe. A hazai magyar evangélikusság különleges történelmi örökségéről van szó, amelyet alig ismernek még a bennfentesek is. A könyvecske egy úrvacsorai káté Zvonarics Mihály tollából, Az Úr vacsorája idvösséges tudományának útába való rövid bemutatás címmel jelent meg 1643- ban Csepregen.
Száz évvel a trianoni döntés után sem nemzetként, sem egyházként nem sikerült még elvégeznünk a gyászmunkát. Trianon elsiratását az egyházak számára különösen is sok megpróbáltatást hozó 20. századi történetünk akadályozta meg. A békediktátum olyan sokkot jelentett, hogy erre az egyetlen természetes válasz csak az el nem fogadás, a „nem, nem soha” lehetett. A magyarlakta területeken is túlnyúló teljes revízió politikája is hozzájárult ahhoz, hogy Trianon után negyedszázaddal újabb tragédiába fusson nemzetünk. 1945 után Trianon tabuvá, a két világháború közötti történelmünk pedig hivatalosan az ország legsötétebb korszakává vált. 1989 után a szocializmus történetének feldolgozásával voltunk elfoglalva, csak az elmúlt tíz év figyelme fordult Trianon és az azt követő korszak felé – a kutatást és újragondolást zajos közéleti, politikai viták kísérik. Az evangélikus egyházunkat ért veszteségeket és a két világháború közti virágzásának történetét sem tártuk fel teljeskörűen. Ez az írás is csak nagy vonalakban, vázlatosan tudja bemutatni, mi történt velünk Trianonban és a következő két évtizedben.
Trianon. Több mint szó: fogalom. Velünk él száz éve. Diktátum, oktrojált „béke”. Egy nép, közösségek, egyházak, családok, egyének drámája, amely magába foglal küzdelmet, reményt, veszteséget, megbékélést, összefogást, összetartozást. Az első világháborúban győztes hatalmak diktátumának következményeiről így írt az irodalmi Nobel-díjas Winston Churchill brit miniszterelnök: „Az egykori Habsburg Birodalmat alkotó népek és tartományok számára a függetlenség olyan kínszenvedéseket hozott, amelyeket a régi költők és teológusok csak az elkárhozottak számára tudtak elképzelni.” Gyökeres átalakulást hozott az új helyzet egyházunkban is. Ennek részleteit dr. Lackner Pál korábbi tábori püspök, egyházunk püspöki tanácsának titkára tárta fel doktori disszertációjában. Őt kértük elemző beszélgetésre.
Bizonyára olvasóink közül is sokan nehezen viselik, hogy a koronavírus-járvány miatt nem léphetik át szeretett templomuk küszöbét. Azét az épületét, amelyben lelkileg töltekezni lehet, amelyhez oly sok kedves emlék fűz, amely összeköti az egyházközségi múltat a jelennel. Érdemes fellapozni a gyülekezettörténeti iratokat, mert elődeink a nehéz időszakra is bőven kínálnak követendő példákat egyházszeretetből, evangélikus elkötelezettségből, erőn felüli áldozatkészségből vagy épp a jó ügyek melletti kiállásból. Ezekből ismertetünk néhányat..
Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+
Instagram