fordítás

A legolvasottabb könyv – 20 éve működik a Wycliffe Bibliafordítók Egyesülete Magyarországon

Budapest – A Wycliffe Bibliafordítók Egyesületének magyarországi munkája hivatalosan 1999-ben kezdődött. 2019. február 16-án több földrészről és felekezetből érkezők ünnepelték a hazai szolgálat huszadik születésnapját a Kelenföld Montázs Központban. Megtudtuk, hogy már 2500 nyelven olvasható a Szentírás vagy annak egy részlete, leginkább az Újszövetség. Ebből 500 nyelvre az elmúlt húsz évben készült fordítás.

Nemzetközi jelnyelvi bibliafordító workshopot tartottak Budapesten

Budapest – 2018. december 5–7. között a Magyar Bibliatársulat adott otthont annak a nemzetközi jelnyelvi bibliafordítással foglalkozó szakmai műhelymunkának, amelyen Litvániából, Szlovákiából, Romániából, az Egyesült Királyságból, Hollandiából és az USA-ból érkezett résztvevők osztották meg egymással tapasztalataikat és kérdéseiket.

Szeretetmű a nyomortelepen

Budapest – A kairói Mokattam szeméttelep élők munkáját bemutató könyv fordítójával, dr. Békefy Lajos nyugalmazott református lelkésszel, a Presbiter című lap főszerkesztőjével beszélgettünk.

Fiú – gyermek – szolga – Bibliafordítási kérdések

Budapest – Mindnyájunk örömére készül az új bibliafordítás. Minden generációnak újra kell fordítania a Bibliát, mert a szavak értelme változik, vagy ahogy szépen szoktuk mondani, a nyelv is fejlődik. Azáltal marad a Biblia közérthető, ha újra fogalmazzuk a mondanivalóját. Ma egyszerre több bibliafordítás is készül hazánkban. Van, aki angolból fordítja a Bibliát, mások felekezeti értelmezésük szerint értelmezik a héber vagy görög szöveget. Ezért látja szükségét az Ökumenikus Tanács, hogy egy olyan fordításon dolgozzon, amelyik igyekszik az eredeti héber és görög szöveget hűen fordítani és a felekezeti szélsőségeket kihagyni. Most egy ilyen a munka közeledik a végéhez. Szöveg: Missura Tibor

Sola Scriptura: Konferencia a Biblia egységében bízva

Budapest – A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Vallástörténeti és Bibliai Teológiai Tanszéke, a Bölcsészettudományi Kar Hermeneutikai Kutatóközpontja és a Magyar Bibliatársulat közös szervezésében létrejött konferencia 2013. április 2-án és 3-án a ma használatos bibliafordítások bemutatása mellett azok sokszínűségére hívta fel a figyelmet. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Elolvashatja honlapunkon a Biblia legújabb revíziójának első próbakiadását – A prédikátor könyve

Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált protestáns új fordítású Biblia legújabb revíziójának próbakiadását tartja kezében a Tisztelt Olvasó. A Magyar Bibliatársulat 2006- ban kezdett hozzá a revízió előkészítéséhez, az észrevételek gyűjtéséhez. Munkánk most jutott el arra a pontra, hogy az egyházi bibliaolvasó közvélemény elé tárhatjuk a Szöveggondozó Bizottság revíziós munkájának gyümölcseit, köztük Pál levelét a kolosséiakhoz.
Feliratkozás RSS - fordítás csatornájára