pap

Nem pap leszek, hanem lelkész?

„Nem pap leszek, hanem lelkész” – hallhatjuk nagyon sok teológushallgatótól, amikor megkérdezik, hogy mégis mihez kezd majd a teológusdiplomájával. Az ember identitását meghatározza a szerep, melyet betölteni készül. Egyházunkban a ma elterjedt felfogás szerint a lelkész nem szeretné önmagát piedesztálra emelni, ami helyes és üdvözlendő, meglátásom szerint ugyanakkor sokszor átesünk a ló túloldalára. Ha azt mondjuk, hogy „csak” lelkésznek készülünk, akkor egyrészt elhatárolódunk a római katolikusoktól, ami abból a – tapasztalatom szerint – negatív identitásból alakult ki, mellyel nem valami mellett, sokkal inkább valamivel szemben fogalmazza meg önmagát a hívő. Másrészt a lelkészi szolgálat tartalmi kiüresedését is magával hozza: lehántjuk róla azt a funkciót, mellyel a lelkész a csoda, a szentség és az igehirdetés őrállója.

Te mit szólnál be egy papnak?

Hallottál már a Szólj be a papnak kezdeményezésről? Igen? Akkor jó, mert ez azt jelenti, hogy találkoztál velünk a Campus fesztiválon, esetleg a debreceni Bakelit kávézóban, vagy a debreceni tömegközlekedésen láttad valamelyik hirdetésünket, vagy talán a Facebook-on hallottál felőlünk. Ha nem, akkor itt az ideje, hogy bemutassam egy kicsit magunkat, miről is szól ez az egész, ahol önkéntesként dolgozom.

Egyházi ó- és új divat – Ráncsimítások az egyházi viseleten

Bár Luther az „egyházi divatot” is megreformálta, és annak, hogy doktori talárban prédikált, funkciója volt, ő maga az egyházi viselet témáját marginális teológiai kérdésnek tekintette. A történelem azonban bebizonyította, hogy a gallérok-fodrok-ingujjak mégis jelentőséggel bírnak, identitástudatot adnak és a külvilág számára is információ értékűek. Talán mégis érdemes és érdekes tehát betekintenünk a csuhák, ingek, kiegészítők tágas ruhásszekrényébe, annál is inkább, hiszen korunk divattervezői, éles szemmel itt is meglátták a piaci rést.

Folytatódik a papoknak „beszólás” kedden este

Debrecen – Harmadik alkalommal kerül sor különleges hangulatú vitaestre a városban, ismét lelkészeket, papokat kérdezhetünk, tabuk nélkül.

Vidd el a lelkészedet sörözni szeptember 9-én!

Budapest – 2013. szeptember kilencedikét egy amerikai katolikus blogger kikiáltotta a nemzetközi „hívd meg a papodat egy sörre” – világnappá. A kedves felhívás hamar elterjedt, lutheránus és hazai körökben egyaránt. Ez a nap azóta is minden évben remek lehetőséget nyújt arra, hogy a lelkészeket és papokat kevésbé ismert, közvetlen oldalukról is megismerjünk.

„...Eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez” – A franciaországi papgyilkosságról

Saint-Etienne-du-Rouvray –Túszokat ejtett két késsel felfegyverkezett támadó egy észak-franciaországi város templomában – közölte a francia rendőrség. A francia terrorelhárító egységek a két támadót lelőtték. A túszejtők brutálisan végeztek a 86 éves pappal. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet jelentkezett. A Vatikán „barbár gyilkosságnak” nevezte és elítélte a támadást.
Feliratkozás RSS - pap csatornájára