Bécs

Magyar ökumené Ausztriában

Bécs – „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…” (5Móz 16,20) Ez a mózesi ige állt a világ számos országában megrendezett ökumenikus imahét központjában, melynek mozgalmába az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet Bécsben és Grazban lévő istentiszteleti közössége egyaránt bekapcsolódott.

Advent Schönbrunnban

Bécs – Ágfalva – Egy 45 fős buszt megtöltve Bécsbe utazott az ágfalvi Pszichiátriai Betegek Otthona a karácsonyi vásárra.

Bruegel mester tanítása – Kivételes tárlat Bécsben

Idősebb Pieter Bruegel minden korábbinál nagyobb életmű-kiállításának plakátjai az elmúlt hónapokban számos hirdetési felületen megjelentek Európa-szerte. A bécsi Kunsthistorisches Museumban a mester 1569-ben bekövetkezett halálának négyszázötvenedik évfordulója alkalmából megrendezett – 2019. január 13-ig nyitva tartó – tárlatra a Bábel tornyának építése című festmény reprodukciója hív.

Krisztus összeköt!

Bécs – „Krisztus összeköt!” – olvashatjuk a meghívón, mely két közösséget invitált lelkészük, Wagner Szilárd beiktatására. A Bécs-Ottakringi és az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezetet ez az esemény kötötte össze 2018. október 7-én, melyen két nyelven, családi aratási hálaadó istentisztelet keretében ünnepelhették együtt új lelkészük szolgálatba indulását.

Protestáns egyházak egyeztettek a CEC nagygyűlése előtt

Bécs – Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) meghívására Bécsben találkoztak az európai protestáns egyházak képviselői március első napjaiban. A bécsi találkozó célja az volt, hogy a kontinens református, evangélikus, uniált és metodista egyházai közösen készüljenek az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) május végi nagygyűlésére.

A dunaújvárosi evangélikusoknál tárgyaltak a bécsi ortodoxok

Dunaújváros – Két monostort építene Magyarországon a bécsi ortodox egyházközség. Ennek érdekében egyházi delegáció tett látogatást Dunaújvárosban is.

Hansjörg Lein esperes: Nincs „egyszerű megoldása” a menekültkérdésnek

Bécs – A bécsi evangélikus egyházmegye fennállásának 70 éves évfordulója alkalmából a Gustav-Adolf-templomban tartott ünnepi istentiszteleten és kerti ünnepségen Hansjörg Lein esperes az egyházkerület áldásos munkáját méltatta, így egyebek mellett a sikeres lelki segítségnyújtást, kiváltképp a kórházakban és börtönökben.

Ökumenikus megemlékezést tartottak az ’56-os forradalom évfordulóján Bécsben

Bécs – Október 23-án a bécs-belvárosi református templomban tartott ökumenikus megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet, a Bécsi Magyar Római Katolikus Egyházközség és az Ausztriai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat.

Körtner: Az evangélikus egyháznak ki kell élesítenie a profilját

Bécs – A bécsi evangélikus teológus, Ulrich H. J. Körtner 2016. szeptember 1-jén, Schlierbachban tartott előadásában – Reformációi impulzusok a 21. században – arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyháznak feladata és kötelessége a keresztény profil kiélesítése.

A Bécsben élő magyar keresztények is összegyűltek az ökumenikus imahéten

Bécs – Az osztrák fővárosban élő magyar ajkú keresztények január 24-én, vasárnap tartották a 2016-os ökumenikus imahét keretében közös istentiszteletüket a bécsi magyar református templomban.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Bécs csatornájára