kollégium

Kigyulladt a budapesti református teológia Ráday utcai kollégiuma

Budapest – Kigyulladt a budapesti református teológia Ráday utcai kollégiuma 2019. január 23-án, szerda este. A tűzoltók az oltás közben egy holttestet találtak a kollégium egyik emeleti folyosóján – tájékoztatta a református egyház kommunikációs szolgálatát Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A Magyarországi Evangélikus Egyház együttérez a református testvérekkel és imádkozik a bajban lévőkért.

Az Evangélikus Középiskolai Kollégium felvételt hirdet a 2016/17-es tanévre: középiskolások és általános iskolák felső tagozatos diákjai számára

BUdapest – Egyházi fenntartású kollégiumunk Budapest szívében, a Rózsák terén áll, és az ország minden pontjáról fogad diákokat.

Gólyaestet tartottak a józsefvárosi gyülekezet Mandák Házában

Budapest – A józsefvárosi evangélikus gyülekezet Karácsony Sándor utcai Gyülekezeti Házában majd húsz éve laknak együtt fiatalok és idősek. Ahogyan az egyetemeken hagyomány az elsősök fogadása, úgy a „Mandák-koliban” is szokás külön köszönteni az új lakókat.

Egy 19. századi épület a 21. század feltételeinek megfelelően – Hálaadás a megújult Rózsák téri épületért

Budapest – Gáncs Péter elnök-püspök igei szolgálatával a fasori evangélikus templomban adtak hálát a megújult Evangélikus Középiskolai Kollégiumért.

A Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház kollégiumában helyek kiadóak

Budapest – A felújítási munkálatok befejeztével új helyek váltak lakhatóvá a Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház kollégiumában, amely zöld kertjével, tágas szobáival és frissen csempézett fürdőszobáival várja új lakóit. Forrás: jozsefvaros.lutheran.hu

Színültig tele – A Szélrózsa-utótalálkozó előestéjén jártunk

Budapest – A Szélrózsa-utótalálkozó szervezői a távolról érkezettek számára már 2013. február 15-én, pénteken estétől programokat kínáltak a Rózsák terei evangélikus kollégiumban. Szöveg és fotó: Koczor Kinga

Oktatási intézmények honlapjai

Evangélikus (protestáns és ökumenikus) óvodák, általános iskolák és gimnáziumok, valamint felsőoktatási intézmények és kollégiumok honlapjai
Feliratkozás RSS - kollégium csatornájára