filmajánló

A legőszintébb film az abortuszról – Filmajánló

Hogy lesz egy abortuszklinika vezetőjéből életvédő példakép, aktivista és egy nonprofit lelkigondozó szervezet vezetője? Az amerikai Abby Johnson életéről szóló film kasszasikerként robbant be az Egyesült Államokban 2019 márciusában, és már a nyitó hétvégéjén visszahozta a gyártására fordított 6 millió dolláros összeget, így a Pure Flix stúdió legjobban indító filmje lett az Isten nem halott 1. és 2. után. Mivel az Unplanned megjelenését több botrány is kísérte – a film Twitter-fiókját minden magyarázat nélkül blokkolták –, ezért nem csoda, ha ezek a hírek még nagyobb érdeklődést váltottak ki a közönségből és köztük belőlem is. Filmajánlónkat olvashatják.

Én is szeretném a mennyországot választani – Filmajánló (nyaraló) tanári szemmel

„Ki érti ezt? A pápák városában, ahol annyi a templom, annyi a pap, még sincs senki, aki törődne a gyerekekkel” – mondja Néri Fülöp Rómában a 16. században, amikor mindenáron „az Indiákra” szeretne menni a jezsuitákkal téríteni. Aztán persze ő lesz az a pap, aki a Róma-szerte csellengő, szegény, rongyos, olvasni nem tudó, lopásra kényszerülő gyerekeket először emberszámba veszi. Ő lesz az, aki a katakombákban berendezkedett, csontvázak között alvó, nappal pedig a városban bandázó gyerekcsapatot – „tolvajok árváit és szajhák fattyait” – észreveszi.

Falkalét – Újra mozivásznon a kis kedvencek

Egy család életében óriási változást hoz, amikor befogadnak egy kisállatot, és gondoskodnak a családtaggá vált kutyáról, macskáról, nyúlról, hörcsögről, madárkáról. Egy másik hatalmas változás akkor következhet be, amikor kisgyermek születik. A „falka” fontossági sorrendje ekkor ugyanis felborul, és mindenkinek meg kell találnia a maga helyét, új feladatát. A kis kedvencek titkos élete című film második részében a szórakoztatás mellett fontos és megszívlelendő emberi és „állati” gondolatok is szerepet kapnak.

Az ember kérdez, az Úr válaszol

Az egyesült államokbeli színész és rendező, Perry Lang jegyezte film alapötlete izgalmas. Úgy tűnik azonban, hogy elhagyva a nézőteret mindenki kénytelen elkészíteni a saját kérdéseinek listáját és kérni egy új interjúidőpontot…

A szabadságharcot nem csak tábornokok vívják – A Guerilla című film ajánlója

Ha az 1849-es szabadságharcra, illetve annak végkifejletére gondolunk, többnyire az iskolai évekből rögzült képek jutnak eszünkbe: Cegléden toborzó Kossuth, Világosnál a fegyvert letevő Görgey, kivégzőosztag előtt térdelő Batthyány és az aradi tizenhármak vesztőhelye. A szabadságharcot azonban nem csak politikusok és tábornokok vívták. A végzete mindenkit egyaránt utolért.

Egy osztály kiállása '56-ért – A néma forradalom filmajánló

Lars Kraume német rendezőnek az idei müncheni filmfesztiválon Békedíjjal és rendezői díjjal méltatott, A néma forradalom című filmje egészen új látószögből mutatja be az 1956-os magyarországi események hatásait. Egy keletnémet középiskolai osztályról szól, amely kiállt a magyar forradalmárok mellett.

Reformáció bármikor – Come Sunday filmajánló

Mi történik egy karizmatikus közösséggel és a vezetőivel, ha a püspökük hirtelen elkezdi megkérdőjelezni, amiben addig szilárdan hittek?

Egy újszerű Jézus-film

Nagy izgalom és érdeklődés övezte a Mária Magdolna című film megjelenését, hiszen a Bibliának egy olyan alakját helyezte az események középpontjába, akit rengeteg félreértés és legenda övez. Kétségtelen, hogy újszerű az evangéliumi eseményeket Mária Magdolna szemén keresztül bemutatni.

Égbe szállt angyal | Jupiter holdja – hitről és istenkeresésről

A cannes-i filmfesztivál után a magyar mozikban is bemutatták Mundruczó Kornél új filmjét, a Jupiter holdját. A Fehér isten rendezője ezúttal is nagy fába vágta a fejszéjét: egy szíriai fiú és egy magyar orvos megpróbáltatásain keresztül mesél el egy történetet a hitről, a csodákról, és hogy mindezek hogyan változtatják meg az ember életét.

Fegyver nélkül a világégésben

Tíz év kihagyás után Mel Gibson ismét a rendezői székbe ült, hogy egy történelmi filmet készíthessen. A két Oscar-díjat nyert alkotás, A fegyvertelen katona, amely most jelent meg DVD-n, egy mélyen hívő ember rendkívüli helytállását mutatja be, ahogyan fegyver nélkül próbálja minél több bajtársát kimenteni a háború poklából.

Oldalak

Feliratkozás RSS - filmajánló csatornájára