dr. Harmati Béla

Egyetemi diákforradalmak, Marx, Mao és a Vörös Brigádok egyházakon innen és túl

Budapest – Ötven éve történt – Ökumenikus „gyógyító emlékezés” (Healing of Memories – Heilendes Erinnern) jegyében – Egyetemi diákforradalmak, Marx, Mao és a Vörös Brigádok egyházakon innen és túl címmel tartott előadást dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök 2018. június 26-án az Evangéikus Országos Múzeumban.

„Pásztorok” ökumenikus találkozója

Budapest – 2018. március 7-én a budapesti Városliget környéki keresztény gyülekezetek lelkipásztorai közös igeolvasásra, lelki beszélgetésre és imádságra gyűltek össze a fasori evangélikus gyülekezet imatermében, ahol Aradi György és Magyarkuti Gyuláné Tóth Katalin lelkipásztorok köszöntötték házigazdaként a résztvevőket, majd Harmati Béla nyugalmazott püspök idézte föl az ökumenikus mozgalomban tapasztalt személyes élményeit.

500 nap imádság a reformációért – novemberi körlevél

Bár az 500 nap imádság ideje letelt, de egyfajta visszatekintésként, további imádságra való buzdításként fogadják a Testvérek szeretettel körlevelünket ráadásként.

Ünnepléseink és a valóság Luther körül

Alig néhány nap van még hátra a lutheri reformáció ötszázadik évfordulójának ünnepéig, e hónap 31-ig. Mennyi minden történt ebben az évben itthon és külföldön, csak kapkodjuk fejünket, ha végignézzük a magyar és a nemzetközi naptárakat. Megmozdultak gyülekezeteink, megmozdult hazánk, Európa és az egész világ, mert mindenhol tartották magukat még annyira, hogy valami rendkívülit találjanak ki: nemcsak szigorúan egyházi-gyülekezeti-ökumenikus-közéleti-helyi-önkormányzati-állami rendezvények voltak, hanem a képzőművészeti-irodalmi-zenei-filmművészeti világ is profitálni akart ebből az ünnepből és hihetetlen sportrendezvényeket, helyi-országos figyelmet hajhászó alkalmakat szerveztek a reformáció itt-ott megkoptatott ökumenikus zászlaja alatt.

FÉLRE AZ ILLÚZIÓKKAL WITTENBERG KÖRÜL! – Több éves tapasztalat Luther városában!

Sokféle dolog és munka kötötte 1966 és 2006 között Wittenberghez dr. Harmati Bélát a Lutheránus Világszövetség genfi központján keresztül: egyetemi doktori disszertációját készítő ösztöndíjas egyetemi hallgató volt Genfben és Zürichben, majd a világszövetség tanulmányi munkatársa és lelkész-tanár Budapesten, aztán újra Genfben; 1987–2003. között budapesti evangélikus püspök és ökumenikus vezető. Személyes írását közöljük Wittenberggel kapcsolatban.

Jókai Annára emlékezünk!

Temetési szertartással, nagyszámú gyülekezet jelenlétével, irodalmunk, magyar kultúránk meghatározó személyétől, Jókai Anna írótól búcsúztunk el 2017. június 26-án, reggel 9 órakor. Emlékezzünk meg most evangélikus egyházunkhoz fűződő kevéssé ismert tevékenységéről.

„Szeretnék mindent elrendezni” – Interjú id. dr. Harmati Bélával az ügynökkérdésről

Budapest – Dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök 2005-ben, a Tényfeltáró Bizottság megalakulásakor egyszer már elmondta saját érintettségét az ügynökkérdésben, de legutóbb az evangélikus sajtó Lehel Lászlóra és másokra vonatkozó híradásai arra késztették, hogy az evangelikus.hu számára nyilatkozzon.

Professor emeritus nemzetközi tanulmányi csoport a hidegháborúról – GENF–HELSINKI–BUDAPEST–BOSTON – 2003–2016

Egyházunk nyugdíjas püspöke, dr. Harmati Béla személyes visszaemlékezéseit Minister Domini (Az Úr szolgája) a vasfüggöny mindkét oldalán címmel készíti. A szerző engedélyével az evangelikus.hu már számos részletet közölt ebből. Ezúttal a püspök a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2017. február 9-én, a Mike Sándor Társaság által rendezett nemzetközi ökumenikus konferencia apropóján, a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) szerepét mutatta be a közelmúlt tényfeltárásában.

Vallomások 1956-ról – VIDEÓ

Budapest – Személyes történetek felelevenítésével ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóját. Dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök és Szirmai Zoltán nyugalmazott esperes emlékezik vissza a forradalom idejére.

„Ti vagytok a lámpás, világítotok a sötétségben, utat mutattok!” – VOLT EGYSZER EGY ISKOLA

Ihászi-puszta – Marcaltő – A Pápa városa melletti Ihászi-pusztán egykor működött népiskolára emlékezve, a benne munkált ihászi néptanítók-tanítók-tanárok és diákok emlékére tartottak emléktábla avatóval egybekötött ünnepélyt, 2016. szeptember elsején. Az alkalmon részt vett D. dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök is.

Oldalak

Feliratkozás RSS - dr. Harmati Béla csatornájára