Egyházak Világtanácsa

„Hangok a közösségből” a faji igazságosságért

Az Egyházak Világtanácsának (EVT) globális közössége határozottan hallatja hangját ezekben a napokban is a rasszizmus ellen és kiáll az igazságosság mellett, miközben a szervezet szolidaritásra és cselekvésre ösztönzi tagjait. Ezek a hangok azt az elképzelést erősítik, hogy „változásra van szükség, ami eltörli a rasszizmus és faji diszkrimináció összes formáját”, ahogyan azt a szervezet végrehajtó bizottsága június 3-i nyilatkozatában az amerikai helyzetre tekintettel megfogalmazta. Az EVT videókonferencia sorozata.

Az EVT globális találkozóra hívja a fiatal keresztyéneket a nemzetközi ifjúsági nap alkalmából

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) megbízott főtitkára, Ioan Sauca valamennyi tagegyházhoz és együttműködő szervezethez eljuttatta meghívását az augusztus 12-i nemzetközi ifjúsági nap alkalmából tervezett virtuális ökumenikus világtalálkozóra. A szervezet egyben egy segédletet is megjelentetett, amelynek célja, hogy az egyházak ifjúsági misszióját és a fiatalok képzését, tanítványságát támogassa.

Az Egyházak Világtanácsa nyilatkozatban óv a koreai konfliktus eszkalációjától és imádságra hív a békéért

Ioan Sauca, az Egyházak Világtanácsának (EVT) megbízott főtitkára az ökumenikus szervezet súlyos aggodalmának és döbbenetének adott hangot a 2018-ban a két Korea közötti párbeszéd, valamint együttműködés koordinálására létrehozott keszongi Korea-közi összekötő iroda felrobbantása, és a Koreai-félszigetet újból fenyegető fegyveres konfliktus miatt.

Püspökké szentelték az EVT korábbi főtitkárát

Olaf Fykse Tveit a Norvég Evangélikus Egyház elnök-püspöke lett. Trondheim városában, a Nidarosi katedrálisban szentelték a helyi egyházmegye püspökévé az Egyházak Világtanácsa (EVT) márciusban leköszönt főtitkárát. Tveitet egyben az egyház püspökkari konferenciája elnökévé is beiktatták.

Érjen véget a járvány: világvallások közösen imádkoznak

Genf – Az Egyházak Világtanácsa (EVT), az úgynevezett Főbizottság az Emberi Testvériségért tagjaként felhívással fordult azokhoz a „testvérekhez”, akik hisznek a Teremtő Istenben és május 14-ére, csütörtökre imanapot hirdet a világjárvány végéért. A világvallások párbeszédét és összefogását célul kitűző szervezet böjtre és az emberiségért végzett könyörgésre hívja a vallásos embereket. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is arra kéri a híveket, hogy csütörtökön ki-ki a maga helyén imádkozzon a koronavírussal szenvedőkért, a világért, a biztonságért és a rendért.

Az ökumenikus mozgalom tavaszát éljük – Búcsúzott az Egyházak Világtanácsa főtitkára

Genf – A La Croix katolikus napilap április 1-jén adott hírt arról, hogy március 20-án véget ért Olav Fykse Tveit evangélikus lelkész, az Egyházak Világtanácsa (EVT) főtitkárának megbízatása. Az EVT központi bizottsága március 20. és 30. között ült volna össze, hogy megválasszák az új főtitkárt, azonban a járvány miatt el kellett halasztani az ülést.

Az EVT főtitkára lesz a norvég evangélikusok vezetője

Genf – Oslo – A Norvég Evangélikus Egyház Központi Tanácsa 2020. január 30-cal elnök-püspökké nevezte ki és hazahívta az Egyházak Világtanácsa (EVT) sok éven át volt főtitkárát, neves ökumené-szakértőt, dr. Olav Fykse Tveit lelkészt.

Ultimátum, nem béketerv

Genf – Nem a békéhez vezető út állomásának, hanem ultimátumnak tartja a Trump-Netanjahu egyezményt az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára.

A holokausztra emlékezett az Egyházak Világtanácsa

Genf – „Az antiszemitizmus gyakran és sok helyütt a kisebbségi közösségeket sújtó, növekvő intolerancia és erőszak első megjelenési formája, amit vissza kell utasítania és el kell ítélnie minden jóakaratú embernek, bármelyik közösséghez tartozzék is." Az Egyházak Világtanácsa (EVT) nyilatkozatban csatlakozott az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulóján tartott megemlékezéshez.

Az EVT főtitkára az iráni konfliktusról

Genf – Maximális önmérsékletre szólított fel az éleződő amerikai-iráni konfliktus kapcsán január 3-i nyilatkozatában Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Egyházak Világtanácsa csatornájára