Füller Tímea

Mama énekel

Úgy hervadt el a mama a szemünk előtt, mint egy virág. Sziporkázó elméjén lassan jelentek meg a fehér foltok. Amikor ezt észrevettük, először hóbortosságnak gondoltuk, csak akkor ijedtünk meg, amikor eltévedt az utcán, és időnként az unokákat nézte a gyerekeinek.

Osztás

Először jó ötletnek tűnt ez a csomagosztás, de aztán minden nagyon megbonyolódott. Milyen értékben vásároljanak? Hánytól hány éves korig adják? Kinek járjon és kinek ne? Névsort írtak, számolgattak, osztottak-szoroztak. Helyszínre nem költöttek, maradt az iskola aulája, ahol maszkban, de meg lehetett tartani a Mikulás-estet.

Drága Papó!

Olyan kicsi voltam, amikor elmentél közülünk, hogy szinte csak a történetekből ismerlek. Azt mesélték a szüleim, hogy gyakran az öledbe ültettél, és húzogathattam a bajuszodat. Hogy mindig, mindig megdicsérted a „tündérruháimat”, ha négy-öt évesen megpörgettem előtted őket. Hogy felültettél a Pajkos ló hátára, és olyan büszkén néztél rám, mintha minimum vágtázni is tudnék már rajta. A szőlőskertből hazafelé a friss gyümölcs legjavát adtad be hozzánk, és gyönyörködve nézted, hogy harapjuk az ikrás húsú körtét, rakjuk a fülünkre a páros cseresznyéket, és tömjük magunkba a hamvas, nagy szemű málnát.

Piros, piros!

Nem szerettem a piros színt. Nem tudom, kislányként volt-e ilyen ruhám, de valószínű, hogy a szűkös anyagiak miatt inkább olyan dolgokat vettek a szüleim, amelyeket aztán az öcsém is hordani tudott. Később meg szégyenlős kamaszként nem kerestem a feltűnést. A piros olyan volt nekem, mint egy nagy kiáltás: „Ide nézzetek!” A magam részéről a legkevésbé sem vágytam rá, hogy épp én kerüljek a figyelem középpontjába. Aztán ahogy fiatal nőként tanítani kezdtem, már világos volt, hogy a gyerekek miatt muszáj kicsit kilépni a szürke egérke szerepéből. Jó, hát akkor kék, esetleg zöld. De piros?! Na, az nem! Az a magabiztos emberek színe, nem vallana rám.

Bemutatták a Holtág című új kötetet Bonyhádon

Bonyhád – 2020. október 31-én reformációi istentisztelet volt a bonyhádi evangélikus templomban, ám idén a járványhelyzet miatt a szokásos református-evangélikus közös istentisztelet elmaradt. Ezt követően a gyülekezeti teremben könyvbemutatót tartottak, amelyen Antal Bálint, a Luther Kiadó igazgatója beszélgetett Fényes Endre református lelkipásztorral, aki 15 évig a zsibriki Kallódó Ifjúságot Mentő Missziós Támogató Alapítványnál volt addiktológiai szakember, illetve Füller Tímeával, akinek Holtág című könyve nemrégiben jelent meg a Luther Kiadónál.

Nem a halál, hanem a megnyugvás

„Miért történik ennyi rossz, ennyi rengeteg tragédia idén? Vagy mindig ennyi van, csak nem mind a közelünkben, és ezért nem érezzük őket ilyen élesen, húsba vágóan?” A Ragyogó című novella fiatal szereplői töprengve merengnek el a baljós jeleken, amelyek szomorúvá, csendessé teszik fiatalkoruk egyik meghatározó telét. Fájdalmat, betegséget, elmúlást látnak maguk körül, majd az önmagát megrázó, megújulni, felragyogni képes élet győzelme kimozdítja őket abból a holtágból, amelybe tragédiák sokasága közben kerültek.

Azt kapja, amit megérdemel?

Van már egy-két éve, hogy azt olvastam valahol: „Okos embernek a nagyapja ültet diófát.” Azóta is eszembe jut, akkor pedig körülbelül úgy hatott rám, mint egy sípcsonton rúgás. Mi az, hogy okos embernek? Mitől lesz okos az, akinek a szülei, nagyszülei szeretettel készítik elő a jövőt? Miért értékesebb az, aki ilyen háttérrel élhet, mint az, akitől mindezt megtagadta az élet?

A cipő

Ez volt az első netes rendelése. A neje sokáig nézelődött a különböző felületeken, míg kiválasztotta neki azt a furcsa, hosszúkás, fényes cipőt. Azt mondta, itt az ideje, hogy belejöjjön a számítógép használatába. Nem olyan idős még. A férfi tétován kattogtatott, míg a kosártól a kész gombig elért. Éppen a jótékonysági báli szezon kezdetén tartottak.

Csend

Egy idő óta semmi sem ment úgy, ahogy kellene. A készülés nyűg volt, az éneklés laposra sikerült, a szervezési munkákat sóhajtozva végezte, a hittanok meg egyenesen fárasztották. Először nem beszélt róla senkinek. Megoldódik. Próbált eleget aludni, kommentárokat olvasni, igehirdetéseket hallgatni a neten, edzőterembe járogatni. De valahogy semmi se használt. Csak úgy kongott a lelke az ürességtől.

Úrvacsoráim

Életem első gyülekezetében minden szempontból a „pengősmalac-módszert” alkalmazta a lelkész egész lelki nevelésünkkel kapcsolatban. A prédikáció csaknem végig arról szólt, milyen mocskos, bűnös, utolsó, szennyes semmirekellők vagyunk, aztán, mintegy könnyed záróakkordként, megszólalt a nagy „de”. „De Jézus az életét adta értetek.” „De Isten megkönyörült rajtatok.” „De drága vére árán mégis van reménységetek.”

Oldalak

Feliratkozás RSS - Füller Tímea csatornájára