Svédország

Ismeretlen vandálok céltáblájává vált egy malmői evangélikus templom

Malmö – Rendőrök és biztonsági őrök fogják védeni azt a malmői templomot, amelyet a múlt héten többször megrongáltak ismeretlenek. A vandálok másfél hete jelentek meg először, majd mindennap folytatták a rombolást. Az evangélikus templom harminc ablakát betörték, és az egyik Krisztus-szobrot is ledöntötték és összetörték. A főként bevándorlók lakta környék a svéd rendőrség szerint különösen veszélyes terület – közölte az M1 Híradója.

Egyre nagyobb a női lelkészek aránya a svéd lelkészi karban

Stockholm – A legfrissebb (2019 őszéről származó) adatok szerint a svéd egyházban már több nő dolgozik lelkészként, mint férfi. A nők száma 1533, míg a férfiaké 1527. Egy évvel korábban még a férfiak voltak túlsúlyban.

„Itt minden várost egy ikeás bútorról neveztek el?”

Vårdnäs – Budapest – Ez és ehhez hasonló viccek is színesítették azt az ötnapos találkozót, melyre a Linköping-i és a Déli Evangélikus Egyházkerület lelkészei voltak hivatalosak a svédországi Vårdnäs-ben. A jó hangulatú, baráti beszélgetések mellett tartalmas teológiai előadásokra, azok csoportos feldolgozására is sor került az eszkhatalógia témakörében, valamint istentiszteleteken élték meg az Úrral és az egymással való közösséget régi és új barátok.

Uram, irgalmazz!

Rendre felszisszenünk, amikor a majd' nyolc éve a nyugati demokráciaeszmény leghaladóbb és legszebb vívmányainak elsorvasztásán ügyködő magyar kormány környékéről valaki a Nyugat hanyatlásáról beszél. Mert bár a Nyugat épp nem éli fénykorát, temetni nagyon korai lenne. Erről meggyőződhet bárki, aki elmegy akár csak Bécsig.

Evangélikusok egy asztalnál – Mi vagyunk Európa ellenkultúrája?

Höör – A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) namíbiai nagygyűlésére készülve közel száz európai küldött tanácskozott a svédországi Höörben 2017. január 31. és február 3. között. A Magyarországi Evangélikus Egyházat dr. Fabiny Tamás, a kelet-közép-európai régió májusban leköszönő alelnöke, Cselovszkyné dr. Tarr Klára, Garai Szilvia és Mesterházy Balázs nagygyűlési küldött, valamint Pap Kinga Marjatta liturgikus felelős képviselte a találkozón.

Skandináv agapé, az igazi svédasztal

„A svédasztal az a vendéglátói gyakorlat, amikor egy nagyobb társaság számára nem az étlapról rendelt egyéni elképzeléseket vagy az egész társaság számára rendelt csoportmenüt szolgáljuk föl, hanem a hideg s meleg ételeket egy vagy több, e célra kialakított – többnyire körbejárható – kínálóasztalra tálaljuk, önkiszolgálás céljából.” (Idézet egy háznagyjelölteknek szóló előadásból)

A kereszt nem jel – a svéd kereszt-botrány margójára

Az elmúlt hónapban keresztény körökben nagy felháborodást keltett a hír, hogy Stockholm leszbikus püspöke, Eva Brunne le szeretné szedetni a kereszteket a város Tengerésztemplomának belsejéből. Jelen írás gondolatkísérlet arra, hogy a kereszt éppúgy, mint a heteroszexualitás, valójában nem szerves része a keresztény üzenet lényegének.

A svéd Linköpingi Evangélikus Egyházkerület és a Déli Evangélikus Egyházkerület közös nyilatkozata

Budapest – Vadstena – Hatodik teológiai lelkészkonferenciáját tartotta a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerülete és a Svéd Egyház Linköpingi Egyházkerülete szeptember 30. és október 3. között Vadstenában, a Vättern tó partján, ahol Svédország védőszentjének, Szent Brigittának a nyugvóhelye is található.

Mit jelent ma evangélikusnak lenni? – 6. svéd-magyar lelkészkonferencia

Vadstena – A Déli Evangélikus Egyházkerület 1997 óta ápol testvérkapcsolatot a svédországi Linköpingi Egyházkerülettel. Valódi, élő ez a kapcsolat, amelynek eredményeként a 18 év során egyházvezetők és lelkészek egyaránt lehetőséget kaptak a találkozásra, lelki épülésre. Kiemelkednek ezek közül a 2005 óta tartó, kétévenkénti svéd-magyar lelkészkonferenciák, melyeknek hol a hazai, hol pedig a skandináv evangélikusok a házigazdái.

Svéd-magyar diákcsere a Deák téren

Budapest – A Deák Téri Evangélikus Gimnázium közel tíz éve vesz részt abban a csereprogramban, amelyet a svéd Rättvik város gimnáziumával alakítottak ki. Idén tizenhét diák és négy tanár utazott Svédországba egyhetes tanulmányútra. Szöveg és fotó: Urbán Ágnes

Oldalak

Feliratkozás RSS - Svédország csatornájára