Nagy Szabolcs

Hátizsákos emberek Jézus vállán – Milyen lesz az ONLINE SZÉLRÓZSA?

Budapest – Szombathely – Nagyon sokan szomorúan vettük tudomásul, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják a Gyulára tervezett Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozót, amelyet kétévente szerveznek meg. Aki ott volt az előzőn, valószínű, hogy azóta várta az ideit, aki pedig eddig csak hallott róla, minden bizonnyal szerette volna átélni azt, amit azok éltek át, akik meséltek neki rendezvényről. Jó hír viszont, hogy lesz ONLINE SZÉLRÓZSA, július 15-től július 19-ig.

Szuplikáció a Fasorban

Budapest – Nagy Szabolcs teológushallgató hirdette az igét 2018. március 11-én a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközségben. „Nagy ajándék lesz ő az evangélikus egyház lelkészeként a jövőben. Isten áldja szolgálatát!” – írta Zachary Courter szerkesztőségünknek küldött képriportjában.

Isten mindenkit megbecsül

Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Nagy Szabolcs ötödéves, teológus-lelkész szakos hallgatót a Közel zenekarról és a Kötőszó blogról is kérdeztük.

Mert annyira szeret, hogy meg akarja érteni a fájdalmamat és szenvedésemet – Nagy Szabolcs nagypénteki prédikációja

„Mikor Krisztust a kereszten látom, megbizonyosodok arról, hogy teljes emberségében és teljes istenségében szenved. Megbizonyosodok arról, hogy Istent látom szenvedni. Megnyugvás tör rám, mikor újra és újra megértem azt, hogy Isten önként vállalja ezt a szenvedést. Mikor azt látom, hogy Isten nem csak azért hal meg a kereszten, hogy áthidalja az örökös szakadékot ember és Isten között, hanem azért, mert velem akar lenni. Mert annyira szeret, hogy teljes mértékben meg akarja érteni a fájdalmamat és szenvedésemet.”
Feliratkozás RSS - Nagy Szabolcs csatornájára