logó

Mutasd a logód, megmondom, ki vagy

Mindannyian naponta találkozunk – akár az utcán és a kedvenc boltunkban is – a legkülönfélébb vállalkozások cégjelvényeivel, emblémáival, ma divatos szóval logóival. De nem ismeretlenek ezek az egyedítő, megkülönböztető grafikák egyházunkban sem. Sőt arculati szempontból igencsak mozgalmas ez az év az evangélikus egyházban: nemrégiben új logót kapott a gyülekezetimunkatárs-képzés és a Pesti Egyházmegye, a harmincéves fennállását ünneplő Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, a Mevisz pedig megújította korábban használt arculatát. Ezek apropóján összegyűjtöttük a főbb evangélikus logókat, és szakembereket kérdeztünk a logók és arculatok általános céljairól, feladatairól.

Arculat és misszió – Beszélgetés Haba Gáborral

Budapest – „Tartozni egy közösséghez mindig jó. Minél többen tartoznak egy közösséghez, annál színesebb, annál heterogénebb. Egy jól irányított heterogén közösség pedig több területen is képes eredményes munkát végezni. Így gondolok egyházunkra is” – vallja Haba Gábor. Pünkösdkor mutatták be a Pesti Evangélikus Egyházmegye új logóját. Az arculatról, egyházunk külső megjelenéséről is kérdeztük az egyházmegyei missziói felelőst, kommunikációs szakembert.

Elképesztő, hogy mit művelt ez a református kántor a bibliai nevekkel!

Minimalista, elegáns és mégis nagyon ötletes logókat talált ki egy kárpátaljai református kántor a Bibliában szereplő nevekhez és helyszínekhez. Balog István képeit mutatjuk.

Meghívó doktori védésre

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa tisztelettel meghív minden érdeklődőt dr. Mézes Zsolt Látni a láthatatlant. A láthatatlan színház elmélete és gyakorlata. A Látás Redukciójával történő Dramatizálás (LRD) módszere. A műfaj és a módszer teológiai párhuzamai című doktori értekezésének nyilvános megvitatására 2018. április 26-án, csütörtökön, 12.30 órakor az Evangélikus Hittudományi Egyetem (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.) 10-es számú tantermében.

Egy mosoly Berlinért – A 2017-es Kirchentagnak arca lesz

Berlin – Egy igazi odatekintő – így hívja a Német Protestáns Egyházi Napok (Kirchentag) elnök asszonya, Christina Aus der Au a 2017-ben Berlinben megrendezendő esemény kampánymotívumát. „Két szem, boldogság, hívogatás” – ilyen plakátot szeretett volna az elnökség, és ilyet is kapott a berlini és wittenbergi alkalom számára.

A 14. CEC nagygyűlés grafikai elemei

Budapest – A 14. CEC nagygyűlés grafikai terveit a nagygyűlés témája – „Most tehát miért késlekedsz? (ApCsel 22,14-16) CEC és missziója a változó Európában” – ihlette. Forrás: assembly2013.ceceurope.org, szöveg: Marianne Ejdersten

Új vizuális identitás – Megújult a Lutheránus Világszövetség logója

Genf – A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) egyházak közösségeként értelmezi magát, hosszú történelemmel, mély gyökerekkel rendelkezik. Folyamatosan változó világunkban azonban szükség van arra is, hogy ez a szervezet alkalmazkodni tudjon a változásokhoz, és vizuális megjelenésében, teológiájában és stratégiájában megújuljon. Új logójukat mutatjuk be. Forrás: LWI. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Logó

Feliratkozás RSS - logó csatornájára