Skip to main content

Gyülekezeti munka

Lelkészi életpályamodell

2019. január 1-jén lépett életbe a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) lelkészi életpályamodellje (LÉM), amelynek célja, hogy segítse a lelkészi szolgálathoz szükséges feltételek megteremtését a hivatásgyakorlás, a személyes életvezetés és az anyagi biztonság terén.

Hitoktatói életpályamodell

Az MEE Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának (Gyümi) hitoktatóiéletpályamodell- (HÉM-) koordinátora segíti az evangélikus hitoktatók munkáját. A 2021-ben elinduló szakfelügyeleti rendszer biztosítani kívánja, hogy ezen a rendkívül fontos területen a hitoktatók szakszerű képzése mellett az azok mentorálásának, támogatásának kérdése is megoldott legyen. Az evangélikus hitoktatásról bővebb információ itt érhető el.

Gyülekezetimunkatárs-képzés

2019-ben Gáncs Péter nyugalmazott püspök vezetésével elindult a gyülekezetimunkatárs-képzés, amelynek mottója: „Nem jó a lelkésznek egyedül szolgálni – képezzünk mellé munkatársakat!” A foglalkozásokon részt vevők a gyermekek közt, az ifjúság körében, a szeretetszolgálat és a gyülekezetmenedzsment területén végzett szolgálattal kapcsolatosan kapnak hasznos megerősítést.

Kórházlelkészi szolgálat

Az MEE kórházlelkészeinek szolgálatát a Gyümi kórházlelkész-koordinátora segíti.

Kiadványok és kézikönyvek

A Gyümi gyakorlati kiadványok, kézikönyvek megjelentetésével is támogatást kíván nyújtani a lelkészek, gyülekezeti munkatársak és hitoktatók számára. Az egész éves szolgálatot segítő gyülekezeti munkaprogramok digitálisan is elérhetők. Szintén gyakorlati, modelljellegű kiadvány az Épüljetek fel lelki házzá – Gyülekezetfejlesztési program, valamint a betegágy melletti lelkészi szolgálathoz is hasznos Gyógyító örömhír. Több mint 120 szerző közreműködésével, az evangélikus bibliaolvasó Útmutató napi igéi alapján készül az az évente megjelenő, napi igemagyarázatokat, imádságokat tartalmazó olvasmányokból álló könyvsorozat, amelynek első kötetei Napi ige, illetve Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára címmel jelentek meg a Luther Kiadónál. A sorozat elektronikusan is elérhető a Napi ige – evangélikus útmutató című Facebook-oldalon. A Szíverősítő című kiadványt a koronavírus-járványra tekintettel elsősorban az idősebb generáció számára készítették, azzal a céllal, hogy segítse oldani a bezártságot és elszigetelődést az elmélyedés, imádság, elcsendesedés, Istenre figyelés útján. A kiadványt a gyülekezeteken keresztül díjtalanul juttatják el az idősekhez, elektronikus formában itt érhető el.

Meghívható projektek

A Gyümi munkatársai évről évre igyekeznek olyan újabb és újabb izgalmas, hasznos projektekkel előállni, amelyeket meghívhatnak a gyülekezetek. Ilyen volt az életút-labirintus, a Luther-estek, az interaktív keresztút és az adventi esték. A projektekről bővebb információ itt érhető el.

Pályázatok

A Gyümi kezelésével futó pályázatok közül évek óta sikeresen elérhető például a Két nap kettesben és a Hold Me Tight kapcsolaterősítő tréning, amelyen lelkészeink házastársukkal együtt vehetnek részt prevenciós céllal. Eszközpályázatokkal is igyekeznek segíteni a gyülekezeti munkát: könnyűzenei, illetve digitális eszközöket, hordozható kórházi (betegágyi) úrvacsorakészletet, illetve intinkciós kelyhet biztosító pályázaton is sikerrel lehetett indulni. Az utóbbi időben a pandémiás helyzetre reagálva többféle, vissza nem térítendő anyagi erőforrás alapú pályázatot is hirdettek.

gyulekezeti munka muveszetek volgye tarisznya udvar

Fesztiválok és világi rendezvények

Egyházunk fesztiválokon, világi rendezvényeken való missziós megjelenése is kiemelt fontosságúvá vált az elmúlt években. A Tarisznya evangélikus udvarral 2017 óta részt veszünk a Művészetek Völgye Fesztiválon, és a tervek között szerepel a Bánkitó Fesztiválon való egyházi megjelenés is.

Természetjáró Evangélikusok Szövetsége

Néhány éve megalakult a Természetjáró Evangélikusok Szövetsége (Termesz), amelyet Németh Zoltán, a Gyümi osztályvezetője hívott életre. Számos izgalmas és lelkileg is tartalmas túrán vettek már részt együtt a természetszerető evangélikus testvérek a kör szervezésében.

 

A Gyümi feladata a gyülekezetek és a lelkészi munka segítése, támogatása, amelynek különböző módokon igyekeznek eleget tenni.

A Gyümi az egyéb fontos munkaterületeken kívül adminisztrációs háttértámogatást is biztosít, mivel számos költségvetési sor tartozik az osztály alá, így az azokkal kapcsolatos szerződés- és számlaügyintézés is rajtuk keresztül folyik. Az osztályon dolgozó munkatársak biztosítják az adminisztratív hátteret számos egyházi rendezvényhez az országos táboroktól a papnétalálkozón át a Kárpát-medencei lelkészkonferenciáig.