Kedves magyar keresztény testvérem, tégy egy próbát: mit mondanak közösségedben a barátaid, ha felveted nekik, hogy menjünk el a cigányok közé segíteni nekik, mert legtöbben hátrányos helyzetben vannak képzettségben, gazdasági, egészségi téren, valamint az Ige ismeretében és gyakorlásában is.
A napokban nagyobb visszhangot kapott a hazai sajtóban annak a hosszú évek óta folyó előkészítő munkának a gyümölcse, amelynek nyomán Berlinben elkezdik a House of One építését. Az épület különlegessége, hogy három világvallás szakrális terei kapnak benne helyet, melyeket a vallásközi dialógus terme köt össze. Válasz Homoki Pál véleménycikkére.
Bizakodásra okot adó jelek érkeznek sorban. A kiskerttulajdonosok, az erdőben kirándulók talán még nem látnak komolyabb mozgolódást februárban, de a napok észrevehetően hosszabbodnak, több a fény, jobb a kedélyünk, s mintha több férne ugyanabba a huszonnégy órába. A virágüzletek előtt érdemes lassítani: a legszebb színterápia az, amellyel a tavaszi virágokban (is) megajándékoz a Teremtő. A nagyváros egyes helyein rigófütty és általános madárcsivitelés hallható. A napfény már most ígéri, hogy napról napra több ereje lesz, és a rügyek is mintha készülődnének. Egy jelre várunk, hogy kimondhassuk végre: túl vagyunk a nehezén… Minden teremtett lény várva várja a tavaszt, és ünnepli az éledő természetet. Nézzük hát, mi minden kerülhet rá a manapság oly divatos „to do”, azaz tennivalólistára az új évszak beköszöntére készülve!
„Sok szeretettel…” – hangzik vagy íródik le minden születésnapon, diplomaosztón, sportversenyen, kollégák búcsúztatásánál, amikor valami ajándékkal vagy apró gesztussal fordulunk valaki felé, leginkább azért, hogy méltassuk egy adott ünnepen, egy elért eredmény miatt, egy örömteli alkalomból vagy hálánk jeléül. Talán az egyik legtöbbet használt és így az egyik leginkább leterhelt szavunk a szeretet.
Már gyerekkorom óta rajongok a sci-fiért. Könyvek, filmek, sorozatok – mind jöhet. Felnőttkoromra sem csillapodott a rajongás, épp csak átalakult, és már nemcsak az űrcsaták, az idegen fajok és a lézerfegyverek izgatnak, hanem például az űrutazás valós technikai, ökológiai, társadalmi, filozófiai és teológiai aspektusai is. Mert bármennyire is furcsa, az űrutazásnak is van teológiai olvasata.
„Az egyház” – mennyi minden van ebben a fogalomban. Ki ezt érti alatta, ki azt. Egyfajta pavlovi reflexként szinte mindenkiben megjelenik egy kép, egy hangulat, egy érzés vagy valamilyen vélemény „az egyházzal” kapcsolatban. Az utóbbi időben pedig sajnos „az egyház” csak akkor tematizálódik, amikor valami gáz van. Pénzügyi támogatások, le- és felminősítések, molesztálás, elítélés, tiltakozás… Mintha „az egyház” nem is lenne más, mint egy nagy „nem” vagy egy tilos jelzés. Azok viszont, akik elkötelezett tagokként ott vannak a hétköznapok egyházában, pontosan tudják, hogy mennyi mindent kaptak és kapnak „az egyház”-tól.
Sokan vélhetik úgy, hogy az idei böjt okafogyottá vált, hiszen már alaposan túl is teljesítettük a hagyományosan elvárt negyven napot. Közel egy esztendeje élünk visszafogottan, korlátok, karanténok közé szorítva, a legkülönbözőbb világi örömforrásokról lemondva.
Egy három világvallást egyesítő, neobrutalista „temegóga” berlini építéséről számolt be a napokban több hazai hírportál a brit The Guardian írása alapján. A három monoteista, egyistenhívő világvallás szakrális helyeinek nevéből összegyúrt temegóga elnevezés a templom, a mecset és a zsinagóga szavak összeolvadásából jött létre, amellyel egyrészt már a névválasztásban is egyenlőségjelet tesznek a különböző vallások közé, másrészt kihangsúlyozzák az egy, közös isteni személy imádatát. A párbeszédre való hajlam, a békességre irányuló törekvés dicséretes. Kérdés azonban, hogy csak önfeladás árán lehetséges-e.
Istennel való kapcsolatunk alapja a benne való hit. Ez a fogalom azonban rengeteg dolgot takar, sokrétű jelentése van, és jóval mélyebben gyökerezik az ember életében, mint azt általában gondolnánk.
„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Felmászik egy szilvafára, és onnan kiáltja szerteszét: „Semminek sincs értelme!” Pierre osztálytársai erre elhatározzák, hogy nihilista társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A nagy terv pedig nem más, mint hogy egy régi pajtában összegyűjtenek mindent, aminek van értelme. Ám ez a kezdetben ártalmatlannak tűnő játék szép lassan kontrollálhatatlanná válik: örökbefogadási oklevél, kutyatetem, sőt egy Jézus-szobor is a „Fontos Dolgok Halmán” végzi, mígnem a tárgyakon túli áldozatok sorozatának vége tragédiába torkollik.
Még mindig a feldolgozás idejét éljük, hiszen a pandémia egy új, globális tapasztalata az emberiségnek. Ez a történet még eltart egy ideig.
Az egymondatos válasz így hangzik: „Mert ő következett.” Egyetérthetünk abban, hogy globálisan és hazánkban is nagyon rövid időn belül össztársadalmi kérdés lesz, hogy a koronavírus elleni védekezés következő stádiumában ki mikor milyen vakcinát kaphat egészsége megóvása érdekében.
Mit tudunk a reformációról? Az 1517. október 31-ei dátum – amikor Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára – fontos állomása volt annak a folyamatnak, amely nemcsak a vallás területén hatott, hanem befolyásolta a társadalom, a politika, a történelem alakulását is. A 16. századi Európában a hitújítás mozgalma nyomán gyökeres változások indultak el Luther és reformátortársai teológiai felismeréseinek köszönhetően.
Arra kaptam felkérést, hogy leírjam pár gondolatomat a farsangról. Egy olyan szokásról, időszakról, amelynek a kereszténységgel nem igazán van kapcsolata. Jelzi ezt például, hogy a farsang kezdete a karácsonyi ünnepkört követően van, zárása pedig a húsvéti ünnepkör előtt, konkrétan a böjt előtt. Sok hagyományt ismerek magam is, ami kapcsolódik ehhez az időszakhoz.
„Anyagi értelemben? Etikátlan már a kérdés is” – mondja az első. „Felháborító, hiszen nem mérhető” – erősít rá a másik. „Milyen élet? Egy afrikai vagy egy európai?” – kérdez vissza a harmadik hozzászóló egy közelmúltbeli baráti, filozofálgató beszélgetés során. A pandémiával kezdődő „legeslegújabb kor” kezdetén talán érdemes végiggondolni ezt az életbevágó kérdést, ugyanis eszerint hozzuk meg döntéseinket is már jó ideje, még ha nem is tudatosan. És erről szól a jövőnk is.
Egy régi névtelen levél adta mai írásomhoz a szikrát. Előre kell bocsátanom, hogy a névtelen leveleket nem szeretem. Nem lehet válaszolni rájuk, nem lehet kapcsolatba lépni és beszélgetni a szerzőjükkel. Kikívánkozik ugyan belőle az, amit leír, de szemtől szemben nem vállalja fel a véleményét. Az ilyen levelekben ritkák a konkrét, objektív tények, míg az érzelmek és az indulatok szinte túlcsordulnak bennük. A személyes vélemény gyakran erős ítélkezésbe és ex cathedra kijelentésekbe megy át.
Megtérés – sokan a kifejezés alatt egyszerűen azt értik, amikor az ember hazaér. Luther Márton a 95 tétel első pontjaként azt írta, hogy a keresztény ember egész élete megtérés kell, hogy legyen. Talán közelebb kerülünk ennek megértéséhez, ha hazatérésként gondolunk rá. De honnan is kellene visszatérni, és mi legyen azután? Ezekről beszélget a három szolgatárs: Nagy Zoltán esperes Békéscsabáról, Lázárné Skorka Katalin Mezőberényből és Zsíros András gerendási lelkész.
Talán a legnehezebben érthető, a legkevésbé megfogható és a legvitatottabb tanítása a kereszténységnek a Szentháromság. Az egyház két évezred alatt nem tudta feloldani annak az abszurd „matematikai példának” a feszültségét, hogy 1 = 3. Nemcsak értelmezési különbségek, de szakadások és különutasságok is szegélyezték a Szentháromsághoz való hozzáállást a teljes egyháztörténet folyamán, egészen napjainkig. Ebben az adásban ismét magyarázzuk a magyarázhatatlant, mert Istenről nem lehet beszélni, de kell.
Idén február 7-től 14-ig tartott a házasság hete rendezvénysorozat. Interjúk, online beszélgetések, véleménycikkek tucatjai szóltak a házasságról a médiában, bátorítva másokat az életre szóló szövetségre, a gyermekvállalásra, a házastársi kapcsolatok ápolására, gondozására. De vajon mit üzen ez az eseménysorozat, mit üzennek az egyházak az egyedülállóknak? Hogy érzik magukat az ezredik „Most is igent mondanék” kerettel módosított Facebook-profilkép láttán azok, akiknek nem adatott boldog házasság? Ezeken a kérdéseken gondolkodtunk.
Mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértést – mondja az egyszeri vicc. De felismerjük-e, ha megkörnyékez bennünket, vagy csak utólag látszik, ha elbuktunk benne? Egyáltalán, mik lehetnek kísértések az életünkben, meg lehetne-e szabadulni tőlük, vagy lehet-e bármi hasznuk számunkra? Az Erős Vár Podcast 15. adásában erre keresi a választ a három szolgatárs: Nagy Zoltán esperes Békéscsabáról, Lázárné Skorka Katalin Mezőberényből és Zsíros András gerendási lelkész.
Gyerekkoromban nem voltam, hogy úgy mondjam, nagy olvasó. Míg öcsém szinte falta a Tarzan-könyveket, én szívesebben ütöttem el a szabadidőmet valami mással. Mindegy, csak olvasni ne kelljen! – gondoltam akkoriban, mígnem találkoztam a Nagy indiánkönyvvel. Szerelem volt első látásra, ahogy mondani szokás; szerelem volt első olvasásra, ahogy nem szokás mondani. Nem tudtam letenni, pedig a méretét tekintve igen súlyos könyvnek bizonyult. Bár néha csábított a gondolat, hogy abbahagyjam, nem tettem. Jól tettem. Nagyon lekötött Karl May fikciós világa, és mondanom se kell, a könyv olvasása után izgatottan vártam a filmes adaptációkat is. Az indiános filmek lelkes rajongójává és az olvasás ellenségéből az olvasás szerelmesévé váltam.
„Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de az én legfényesebb diadalom az, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam.” 345 éve, 1676. február 11-én Michiel de Ruyter holland admirális, aki valóban számtalan tengeri csatában harcolt, megmentette huszonhat magyar protestáns prédikátor életét, akiknek hitük miatt gályarabokként kellett elviselhetetlen szenvedéseket kiállniuk.
Túrmezei Erzsébet 1912. február 14-én született. Az évfordulón D. Keveházi László nyugalmazott evangélikus lelkész gondolatait osztjuk meg.
„Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” (1Móz 1,26)
A végzős középiskolai diákoknak minden év januárjában dönteniük kell arról, hogyan tovább. 2020 szeptemberében 91 460 fő kezdte meg tanulmányait a felsőoktatásban. Vajon mekkora lesz idén ez a szám? Hogyan viszonyulnak most, a Covid-időszak alatt a fiatalok a továbbtanuláshoz, és melyek azok a szituációk, kérdések és problémák, amelyekre nem is gondolnánk, hogy egy napon szembesülünk velük? Kovács Gáborral, a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium iskolapszichológusával beszélgettünk.
Keresztényként bátran hangsúlyozhatjuk azt az igazságot, hogy Isten szent és magasztos kapcsolatként tekint a házasságra. Örömét leli két emberi szív egymásra találásában, szíve vágyik arra, hogy sikerüljön nekünk boldog házasságban élni. Ehhez azonban érdemes odafigyelni pár apróbb vagy fontosabb dologra. Ezeket gyűjtöttük most egy csokorba.
Újonnan induló sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink, mégpedig „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Kovács Áronnal, a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség hitoktatásért, valamint gyermek- és ifjúsági munkáért felelős másodlelkészével a lelkészi hivatalban, íróasztala mellett beszélgettünk az istentiszteletre készülés egy-két műhelytitkáról.
„Mondjon legalább egy érvet, ami amellett szól, hogy megéri!” – biztatott barátságosan az anyuka, miközben kamasz lánya azzal a bujkáló mosollyal az arcán figyelte a – minden bizonnyal kipirult – homlokomon legördülő kövér izzadságcseppet, mint amellyel a professzor figyeli a szigorlatozó diák vergődését, aki végső tartalékait mozgósítja a hőn áhított elégséges megszerzéséért. Őszintén megvallva kicsit így is éreztem magam.
Százhúsz éve, 1901. február 6-án született Ordass Lajos evangélikus püspök neve a rendszerváltásig tabunak számított, még saját egyházában is.
Szinte már kellemetlenül sokat beszél az egyház a bűnről, mintha soha semmi nem lenne elég jó, amit teszünk. Természetesen nem erről van szó, de akkor hogyan érti a Biblia a bűn fogalmát, miért tekinti már az újszülött csecsemőt is bűnösnek, és hogyan tudunk megszabadulni ennek a ránk nehezedő súlyától? Erre keresi a választ a három szolgatárs: Nagy Zoltán esperes Békéscsabáról, Lázárné Skorka Katalin Mezőberényből és Zsíros András gerendási lelkész.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház