Ki is az a Mikulás? Mit kell tudnunk róla? Fabiny Tamás elnök-püspök rendhagyó áhítatában a Mikulás személyén keresztül mutat be nekünk egy sokkal fontosabb valakit. „Hát ti kinek mondotok engem?” (Mt 16,15)
Az abortusz megítélésében nincs konszenzus a világ számos társadalmában, így a magyarban sem – ám a keresztény egyházak és híveik körében sem. A művi terhességmegszakítás mint törvényi lehetőség az átlátható szabályozással együtt sem mentes az ellentmondásoktól és az etikai dilemmáktól. Írországban tavaly szavazták le az évtizedekig fönnálló teljes abortusztilalmat, ugyanekkor nagy viták folytak, polgári megmozdulások zajlottak a szintén szigorú abortuszszabályozású – és további szigorításokat kilátásba helyező – Lengyelországban is. Nem sokkal később az Egyesült Államok New York államában megszavazott úgynevezett reproduktív egészségügyi törvény hatására is feléledt a vita, aktuálisan pedig az észak-írországi jogszabály-módosítás kapcsán estek egymásnak az életvédők és a jogvédők.
Hiánypótlónak nevezhető a Napi ige – Lelki útravaló az év minden napjára című áhítatoskötet, amelyet egyházunk országos irodájának gyülekezeti és missziói osztálya, valamint a Luther Kiadó közösen gondozott. A szerzők a 2020-as bibliaolvasó Útmutató napi ó- és újszövetségi igéi alapján fogalmazták meg tömören gondolataikat. Többen is beszámoltak arról, milyen izgalmas feladatot jelentett számukra a megszokott prédikációs keretekkel szemben pár mondatban kifejteni mondanivalójukat, különös tekintettel arra, hogy egy-egy áhítat szerkezetéhez az igehirdető jelleg mellett az imádság és a napi áldás is hozzátartozik. Szerepelnek a könyvben az Útmutató havi igéi is, ezek elmélyítését rövid idézetek segítik.
Lényegre törő, a Biblia üzenetét elénk táró, ugyanakkor kortárs és pontos – így jellemezhetjük a budapesti Műcsarnokban látható, Egyszer volt, sokszor volt című kiállítást és a nemrégiben megjelent, Biblia – Az ősi történetek című kötetet. Serge Bloch és Frédéric Boyer több mint ötszáz oldalas kötete harmincöt ószövetségi történetet mutat be mintegy kétezer rajzon. A kiállítás látogatója a könyv fejezetei alapján készült animációs filmekkel találkozhat.
Ezt az egyszerű, bibliai erejű mondatot nem egy reformációi istentiszteletről hoztam magammal ezen az őszön: „Azért nem félünk, ha megindul a föld, ha hegyek rendülnek meg a tenger mélyén: a Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk…” – így idézi fel a reformációi istentisztelet zsoltára az evangélikusság születésénél tisztán hallható éneket. A mondat most klinikai helyzetben ért el engem, egy altatóorvos szájából. Azóta minél többet alszom rá, annál erősebben mozog bennem, nem hagy nyugodni.
Noha Luther Márton naponként szóról szóra elmondta a Miatyánkot, a Tízparancsolatot és a Hitvallást – vagy ahogyan szokásosan emlegetjük, az Apostoli hitvallást –, zsoltárokat, a saját bevallása szerint mégsem tudott úgy helytállni, ahogyan szeretett volna. Ezért szívesen vallotta magát mindvégig a káté gyermekének és tanulójának.
Amikor Erdélyre és magyar vonatkozású épített örökségére gondolunk, elsősorban a református, aztán az unitárius és a katolikus emlékek jutnak eszünkbe, az evangélikusok talán legutoljára. Az erdélyi evangélikusság, gondolnánk, „szász ügy”. Pedig csak részben az. Ami pedig az evangélikus templomokat illeti, bőven akad közöttük gyönyörködni- és megmentenivaló.
„A csend az Isten közelségében bennem kezdődő szünet” – vallja az 1935-ben született észt zeneszerző. Arvo Pärt nemcsak a modern egyházzenének, hanem a kortárs zeneirodalomnak is az egyik legmeghatározóbb személyisége. Előadásaiból és interjúiból a Rózsavölgyi és Társa Kiadónál jelent meg igazán izgalmas kötet.
A cím Michael W. Goheen Keresztyén misszió ma című kötetének egyik legizgalmasabb idézetére utal, amelyet Luther Mártonnak tulajdonít a szerző: „Az evangélium olyan, mint a ketrecbe zárt oroszlán: nem megvédeni kell, csak szabadon engedni.” Valójában ez lenne a misszió lényege – az evangélium kommunikálása. Ahogyan a kanadai missziológus, református lelkipásztor fogalmaz: „Az egész egyház az egész evangéliumot az egész világon az egész embernek viszi.”
Cikksorozatunk első részében beszámoltunk az egyházunk gyermek- és ifjúsági bizottságának égisze alatt zajlott átfogó kutatásról – Grendorf-Balogh Melinda angyalföldi másodlelkész, bizottsági elnök összefoglalója alapján –, és a legkisebbeknek szóló gyülekezeti alkalmakra vonatkozó eredményekről szóltunk. A második részben a kisiskolás korosztályra fókuszáltunk néhány ifjúsági munkában jártas pedagógus és lelkész megkérdezésével. A mostani, egyben befejező részben pedig a konfirmáció időszakának áttekintésétől eljutunk az egyetemista korosztályig.
Garai András gondolatait adjuk közre a 2020-ra kiadott evangélikus Útmutató megjelenése kapcsán: „Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!” (Mk 9,24b)
Mi jár a fejemben? – kérdezi tőlem a legnagyobb közösségi portál, mikor megnyitom az alkalmazást. Most éppen Gera Zoltán. Illetve az a csodálatos kép, melyet a 777 blog csapata közölt, de még inkább azok a kommentek, melyeket egyes finnyás emberek alábiggyesztettek. Persze igazságtalan lennék, ha azt mondanám, ők voltak többségben. Nem, mert Istennek hála, erős kisebbségben voltak.
Terjed a bullying címmel közöltünk cikket lapunk ez évi 37–38. számában. Vitális Judit részletesen szól írásában a bántalmazás formáiról és lehetséges következményeiről, a csoportdinamikai folyamatokról, a zaklató pszichés gondozásáról és az áldozattal való támogató beszélgetésről. Írásunk szerzője – gimnáziumi tanár – azt tekinti át, milyen módszereket ajánlanak a szakemberek a szülőknek: miként előzhetik meg, hogy gyermekük rendszeres vagy alkalmankénti bántalmazás áldozata legyen, vagy ha már az lett, akkor milyen beavatkozási lehetőségei vannak a nem kívánt helyzet kezelésére.
A halál, a gyász, az elengedés az élet része. A legfájdalmasabb… Megváltónk, Jézus is sírva fakadt barátja, Lázár halálhírének hallatán (Jn 11,35). Elengedni valakit az egyik legkomolyabb lecke, amelyet meg kell tanulnunk. Mindenszentek, halottak napja táján bizonyára sok olvasónk is elindul szerettei sírjához, vagy otthon gyújt mécsest, gyertyát emlékükre. Írásunkban két evangélikus lelkészt, gyakorló lelkigondozót kérdeztünk meg a témáról. Ribár János nyugalmazott esperes, tanatológus évtizedek óta kutatója és előadója a tudományterületnek, számos ilyen tárgyú tanulmánya, cikke jelent meg egyházi és világi fórumokon. Börönte Márta lelkésznő pedig Veled vagyok, fogom a kezed – Csendes percek gyászolóknak című kötetében és a hozzá CD-n mellékelt hangzó anyagban nyújt vigaszt.
Aznap, április 11-én, hétfőn reggel hat óra után egy perccel szólalt meg a telefon. Akkor már egy hete minden este úgy aludtam el, párnám mellett a mobillal, hogy tudtam: valamelyik hajnalban meg fog érkezni „az” a telefonhívás. Az orvossal való megegyezés szerint ha éjszaka megy el, akkor hajnali hatig nem értesítenek, hadd aludjak, pihenjek tudatlanul, amíg lehet. A testilelki végkimerültség határán ezek az éber alvások szükségesek is voltak. Három és fél hónap kemoterápia után nem volt kérdéses a végkifejlet, csak az időpont.
Ez a lapszám a reformáció emlékünnepe és Márton napja között jelenik meg. Ebből az alkalomból egy 1540-es eseményt idézek fel, amelynek alapján a barátságról szeretnék szólni. Közgyűlésekre, zsinatra, felügyelőtalálkozóra készülve talán van ennek értelme.
Dávid zsoltára. De nem csak az övé. A tied, az enyém. A miénk. Mindenkié. Mindenki zsoltára a 23. zsoltár. Kedvenc. Szóról szóra. Fejből. Szívből. Kívülről. Tudjuk. Fújjuk. Mondjuk. Énekeljük. Imádkozzuk. Egy zsoltár. A huszonharmadik. Több, mint egy zsoltár. Hitvallás. Örökre szól. Ökumenikus zsoltár. Evangélikus zsoltár. A mi zsoltárunk. Is. Dávid zsoltára.
„Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza!” – hangzik a házasságkötés szertartásából is ismerős ige Máté evangéliumának 19. fejezetében (Mt 19,6). Talán kevesen tudják, hogy a „Quod Deus coniunxit homo non separet” feliratként – általában így, latinul vagy németül – ékszereken is közkedvelt díszítés volt. A közép-, illetve kora újkor folyamán előszeretettel vésték eljegyzési gyűrűk belsejébe rejtve oly módon, hogy a felirat esetenként csak akkor tűnt elő, ha viselője a gyűrűt „szétcsúsztatta”. Luther Márton is ilyen gyűrűt viselt.
Ha jobban belegondolunk, szomorú egy világ az, ahol az interneten kell tájékozódni a megfelelő kapcsolati mintákról. A magazinok életmódrovatai tele vannak a jó párkapcsolatot építő tanácsokkal, elemzésekkel, a nevelési tippek széles skálájáról válogathatunk. Sajnos egyre általánosabbnak mondható, hogy ezeket az ideális esetben családban megszerezhető mintákat már nem tudjuk az anyatejjel magunkba szívni. Ezért aztán marad az internet, s így olyan „módszereket” ismerhetünk meg, melyek közvetetten súlyos társadalmi problémákra világítanak rá.
Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök érzékeny témáról a Kossuth Rádióban: az emberek miért hibáztatják Istent?
Ha ismerjük Jób történetét, akkor tudjuk, hogy mennyi csapás érte csak azért, hogy a Sátán bebizonyítsa Istennek, hogy ő csak a jólét miatt szereti az Urat. A csapások között és után mégsem a kísértő által várva várt tagadás következett. Jöttek a kérdések Jób szájából, hiszen Jób annyi mindent nem tudott. Kérdéseivel ostromolja Istent. Nem szégyellte tudatlanságát, de azt sem szégyellte, amit tudott. Tudom – mondja –, hogy az én Megváltóm él!
A jegygyűrű története több ezer évre nyúlik vissza, és töretlen karriere nem utolsósorban szimbolikájának és az egyszerűségében rejlő számtalan variációs lehetőségnek köszönhető. De vajon mért is hordják a legtöbb nyugati országban a bal kéz negyedik ujján, közismert nevén: a gyűrűsujjon?
Nem kedvelem Greta Thunberget. Nyilvánvalóan elhamarkodott kijelentés ez, hiszen nem is ismerem őt – talán ha személyesen találkoznánk, más lenne a véleményem erről a tizenhat éves svéd lányról, aki felforgatta a világot a klímakatasztrófára figyelmeztető pénteki iskolasztrájkjaival. Mégis, bevallom, hatásvadásznak érzem a nyilvános felszólalásait, azt, ahogyan elsírja magát beszéd közben, és ahogyan a dühtől eltorzul a hangja. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem, hogy felnézek rá a bátorságáért és az elszántságáért, elismerve, hogy amit ő tesz, én annak a felére sem lennék képes.
Budapest – Az Északi Evangélikus Egyházkerület Facebook oldalán Fabiny Tamás elnök-püspök a mai sajtóhírekkel kapcsolatban az alábbi gondolatokat közölte.
Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy nekünk, magyarországi evangélikusoknak miért lettek olyan fontossá a templomtornyok. Mostoha történelmünk megtaníthatott volna bennünket akár arra is, hogy a templomok torony nélkül is be tudják tölteni legfontosabb funkciójukat.
Előző lapszámunkban beszámoltunk annak a kutatásnak a hátteréről, amely a gyülekezeteinkben zajló gyermekfoglalkozások, illetve ifjúsági munka országos feltérképezésére vállalkozott Grendorf-Balogh Melinda angyalföldi másodlelkésznek, egyházunk gyermek- és ifjúsági bizottsága elnökének a kezdeményezésére. Cikksorozatunk második részében elsősorban a kisiskolás korosztály gyülekezeti életben betöltött szerepéről, bekapcsolásának lehetőségeiről gondolkodunk el a kutatás eredményeinek és néhány ifjúsági munkában jártas pedagógus és lelkész tapasztalatainak fényében.
„A jelenkor egyházában először történt meg, hogy egy perifériáról származó szemlélet és magatartásmód képviselője a központba jutott” – fogalmaz a Ferenc pápa és az ő ideje című kötet szerkesztője, Andrea Riccardi arról, hogy mit jelent a 21. században Ferenc pápa személye és tevékenysége. Mit kezd a világ, a többi vallás és a római katolikus egyház az első pápával, aki az amerikai földrészről származik; egyúttal az első olyan egyházfővel, akit már a második vatikáni zsinat után szenteltek pappá? – erről is szól a Sólyom László korábbi köztársasági elnök fordításában megjelent kiadvány.
Az ősi latin közmondás szerint a név egyfajta előjel, mely sokat elárul viselője habitusáról. Gondoljunk csak az Ószövetség nagy alakjaira, akiknek neve valóban ómen volt. Itt van például Jákob, aki születésekor ikerbátyja, Ézsau bokájába kapaszkodott, hogy övé legyen az elsőszülöttségi jog, ezért kapta a Jákob, azaz a „csaló" nevet. Erre rá is szolgált, mert furfanggal meg is kaparintotta az örökséget egy tál lencséért, majd édesanyja közreműködésével hazug módon még az atyai áldást is megszerezte. Később azonban megküzdött Istennel azért, hogy az Ő áldását is megkapja. Így lett új neve Izrael, tehát „Isten harcosa".
Mit adhat a ma emberének a reformáció? Történelmi eseményként tekintünk rá, vagy képesek vagyunk felfedezni, hogy szükségünk van a megújulásra egyéni életünkben és az egyházban – minden egyes nap? Vagy bezárjuk a történelem ereklyetartójába, és megragadunk ugyanott, ahol az egyház Luther idejében volt?
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház