Valamelyik adventi készülődésem során olvastam egy novellában, hogy egy gyermek felnevelése körülbelül ezer hét. Utánaszámoltam, és tényleg. Körülbelül akkorra lesz önálló keresettel rendelkező, saját lábán megálló felnőtt abból a három-négy kilogrammal született apró csomagból, akit születésekor megpillantottam.
Héttagú családomból mindenki más-másfelé futkos a hétköznapokon. Legtöbbször egyedül vagyok itthon dél körül. Ha nem felejtem el, és időben kiveszek valamit a fagyasztóból, akkor meleget ebédelhetek. Hogy mit, azt szinte soha nem tudom. Pedig már nagyanyám megmondta, hogy a befőttes-, lekvárosüvegekre és legfőképpen a fagyasztóba kerülő dolgokra rá kell írni, mi van bennük. A dátumot még rá szoktam firkantani, de a tartalmat elég gyakran lehagyom. Minek, hiszen látszik, mit rejtenek a dobozok! Persze, amikor elteszem, még tényleg, de amikor keresgélek közöttük, akkor már fogalmam sincs. Kikapok egyet: ha kiolvad, éppen jó lesz. Biztosan ehető, hiszen azért tettem ide.
Budapest – D. Káldy Zoltán püspök századik születési évfordulójára készült el az a kétkötetes mű, amelyet özvegye, dr. Esze Magdolna írt, állított össze és adott ki. A több évnyi munka eredménye meglepetés, mert nemcsak semmiféle hír nem előzte meg, de szerzője is ugyancsak ritkán szerepelt egyházunkban a meghívottak listáján.
Különös életút az, amelyet a háromszázötven évvel ezelőtt elhunyt Vitnyédy István bejárt. Jogászként és politikusként korának széles körben ismert tagja – többek között Zrínyi Miklós horvát bán, hadvezér és költő jogtanácsosa és bizalmasa –, megszállott levélíró, aki több száz levelet hagyott hátra, kivételesen olvasott és művelt nemesember, aki rengeteget tett az evangélikus oktatásügyért is. Vagyonát élete végéig gyarapította, de örökösei ebből már semmit sem élvezhettek. Vitnyédy regénybe illő életrajzát először Fabó András írta meg 1871-ben.
„Vallásos költemények kétségkívül még ma is írattatnak – bár majdnem mindig némi feszélyezettséggel. Tudva, hogy nem igazán comme il faut; régimódi, talán kicsit vidékies. De azért a nem túl harcias maiak is elfogadják, hogy létezhetnek ilyen gondolatok, érzések is; és kinek kedve van hozzá, miért ne önthetné versbe azokat. Urbán Gyulánál föl sem vetődik, hogy ilyen is van. Mert ha van ilyen, akkor az mindenkor és mindenütt van. Akkor az mindennel párbeszédre lép, ami csak létezik az ember életében. Hol barátságos, hol küzdelmes párbeszédre” – írja Urbán Gyula Úrvacsora című verses imakönyvéről Zalatnay István református lelkész a kötet utószavában.
Január első napjaiban készítettem a szomszédos oldalon látható képet Budagyöngyén, szemben az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalának székházával. A Zala megyei Surdról érkezett árusok ebben az évben nem tudtak eladni minden fát. Szegények még szenteste kora délutánján is ott toporogtak, ám aztán érthető módon hazaindultak.
Ady Endre halálának századik évfordulója adja egyházunk folyóirata, a Credo 2019/3–4. számának fő vonulatát körkérdés formájában; a megkérdezett művészek, teológusok, tanárok, tudósok személyes olvasmányélményeikre támaszkodva idézik meg azt az Ady-jelenséget, amely a közölt szövegek tanúsága szerint szerves részét alkotja – sőt alakítója is – a kortárs kultúrának és közgondolkodásnak.
Húsba vágó és aktuális kérdéseket vet fel a házasságról, válásról a Házassági történet című amerikai film. A történet nem a „válnak-e, vagy sem” kérdést járja körül, hanem sokkal inkább azt, hogy a szerelmes házastársak hogyan válnak el egymástól. Emberközeli, szimpatikus, erős érzelmi töltetű alkotás lett. Érdemes megnézni.
A házasság társadalmunkban sokak számára ma már nem több mint törékeny, ingatag, kiüresedett, némelyek szerint egyenesen fölösleges együttélési keret. Az egyházak azonban évről évre igyekeznek bizonyságot tenni arról, hogy ennek a keretnek megtartó- és kiteljesítő ereje, méltósága, gazdagsága lehet – ha a terébe engedik a házasság elrendelőjét. Az idén tizenharmadik alkalommal, február 9–16. között megrendezett házasság hete rendezvénysorozat apropóján kérdeztünk evangélikus lelkészeket az egyházunkban zajló jegyesoktatásról, az esketési liturgiáról, a házasság keresztyén formájáról és próbáiról.
Minden bizonnyal sokan hallottunk már a világjárvánnyal fenyegető koronavírus feltételezett forrásáról: „Amikor részletesebben elkezdték tanulmányozni a vírus genetikai szekvenciáit, egyértelművé vált, hogy ez a koronavírus kígyókból származhat.” A fertőzés a kínai Vuhan város piacáról indulhatott el, ahol többek között kígyókat is árultak étkezési célra; ezek között lehetett a koronavírust hordozó példány.
Kudarc. Beégés. Elutasítás. Pofára esés. Felsülés. Bukás. Krach. Sikertelenség. Balsiker. Blama. Bukás. Csőd. Nevetségessé válás. Megszégyenülés. Vereség. A sort pedig folytathatnánk a végtelenségig. Ha azonban érzelmileg akarjuk leírni, akkor legjobban a megsemmisülés szó illik rá. Két okból is. Egyrészt inkább válnánk láthatatlanná, és nyílna meg alattunk a föld, csak ne kelljen valami nagy blamában benne maradnunk. Másfelől az emberek többségére olyan elementáris erővel hat a kudarc, hogy úgy érzik, tényleg egész valójukat megsemmisíti az, amiben elbuktak.
A házasság hete utolsó napján az ószövetségi Rúth könyvében olvashatjuk a következő átszellemült mondatokat: „Ahova te mégy, odamegyek én is. Ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem.” (Rúth 1,16-17)
Kilenc hónapja van egy édesanyának gyermeke születésére felkészülnie. A várakozás ideje tele van eseményekkel, mégis a legizgalmasabb az, hogy ki lesz az, akivel személyesen találkozni fog. Milyen lesz gyermeke? Milyen lesz az az új személy, aki az életének része, és akihez már most elszakíthatatlan, örök kapocs köti? Az életünkben mindenféle találkozásra való készülődés hordoz ehhez hasonló izgalmas perceket, boldog, várakozással és tervekkel teli pillanatokat. Amikor pedig a találkozás létrejön, újabb események várnak ránk: az öröm, a szeretet és a figyelem megtapasztalása, az élet feladatainak közös elhordozása.
Folytatjuk Jézus és Péter vízen járásáról szóló, háromrészes sorozatunkat. Előző alkalommal – a történet első harmadában – addig jutottunk, hogy az ötezer ember megvendégelése után Jézus egyedül akart maradni egy fél napig, és a tanítványokat is magukra akarta hagyni, hogy gondolkodjanak, amolyan csoportos lelkigondozásként. Amikor éjjel utánuk indult, „egyszerűen” elsétált hozzájuk négy-öt kilométer hosszan a víz színén… Az előző nap eseményeitől és a kísértetnek hitt jelenségtől halálra rémült tanítványok azonban megnyugodtak Jézus hangjától. Péter szívében pedig már készülődött valami… (Mt 14,22–33)
Só és világosság vagytok. Szinte megremeg a lelkünk, hogy Jézus így jelöli meg követőit ebben a világban. A tizenkét galileai férfi valóban só és világosság lett az emberek számára. Sóvá váltak, mely nem ízetlenül meg, világossággá, mely utat mutat, ízzé, mely életet ad. Kincsek lettek...
A Barna-kutatócsoport számos felmérést készített már az amerikai keresztény fiatalok körében a hithez való hozzáállásukról. Sokkoló tanulmányuk – melyről korábban már mi is beszámoltunk –, a You Lost Me eredményei szerint bár az korábban is kimutatható volt, hogy a keresztényként nevelkedett fiatalok húszas éveik elején elhagyják az egyházat, azonban az általános tendencia szerint ezeknek az embereknek a többsége végül visszatért közösségébe. Ez a trend mára megváltozott. Akik elhagyják az egyházat, ritkán találnak vissza.
Nádas Alexandra Kikötések névre keresztelt sorozatán stilizált bárkák, a bárkákban utazó emberalakok és házmotívumok szerepelnek. A hajók és a figurák többnyire gézszerű kötésekkel vannak betekerve, illetve világos árnyalatú (hajó)kötelek kapcsolják őket – szintén stilizált – póznákhoz vagy a képtérből kikerülő pontokhoz.
Vannak, akik életük legnagyobb sebeit éppen egy lelkésztől kapták. Vannak, akik leginkább egy lelkészben csalódtak. Hogy hányan vannak, nem tudom. De magam több ilyet is ismerek.
Budapest – G. István László, Géher Istvánné Kepes Mária, Kállay G. Katalin szerkesztették Géher István: Minden minden (Összegyűjtött versek) című könyvét, amely a L’Harmattan Kiadó és a Kossuth Klub gondozásában jelent meg 2019-ben. Lázár Júlia a Credo magazin 2019/3–4. számában írt recenziót a könyvről.
„Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut. Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11,24–25)
Drága Jézusunk! Engedd, hogy kövessünk téged, hogy azon az úton járjunk, amelyet tanítványaidnak mutattál.
A fenti mondatot néhány hónapja hallottam valakitől. Nem tudom már felidézni, hogy kivel és miről beszélgettünk. Ez a félmondat azonban belém égett. Szinte nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna, és ne kezdenék el gondolkodni rajta. Fontos azonban már az elején látnunk, hogy maga a mondat („…de ehhez meg kellett térnie a pénztárcámnak is”) teológiailag helytelen, hiszen a tárgyak nem tudnak megtérni, csak az emberek. Sokkal inkább a pénztárca megszemélyesítéséről van szó, mely egy fontos felismeréshez vezethet el bennünket.
Az elmúlt év adventjének sűrűjében írom e sorokat, melyek már az új évben látnak napvilágot. Magazinunk tavaly október 6-i számában közzétett jegyzetem óta jelentős események megvalósításában vehettem részt, így ismét örömmel osztom meg élményeimet az olvasókkal.
A szöveg megjelent A föld sója találkozóra kiadott könyvben, 2016-ban, Budapesten.
Isten szempontjai, legyen szó akár a római hitűek, akár az újabb hitűek Istenéről, akár a Luther-hitűek, akár a Kálvin-hitűek Istenéről, akár a kishitűek, akár a nagyhitűek, akár a halk hitűek, akár a harsány hitűek, akár a dolgos hitűek, akár a harcos hitűek Istenéről, akár a félkegyelműek, akár a filozófusok Istenéről… –, tehát Isten szempontjai sosem vagy legalábbis többnyire nem maguktól érvényesülnek az emberi világban. Hanem emberek által.
Nagyon jó érzés jelen lenni ott, ahol kétségkívül dominálnak a szellemi értékek, és a találkozás résztvevőit már az érdemi megszólalások előtt is eltölti egy közös, magasztos érzés: van miért hálát adni, és van miért előretekinteni éppen akkor, amikor a stafétaváltás pillanata zajlik. Ebben az élményben volt részük mindazoknak, akik december 12-én megtöltötték a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermét abból az alkalomból, hogy Lukács László piarista szerzetes harmincöt év után átadta a Vigilia folyóirat főszerkesztői tisztét eddigi helyettesének, Görföl Tibornak.
Luther Márton a Kis kátéban azt tanítja az oltáriszentségről, hogy az „Jézus Krisztus Urunk valóságos teste és vére kenyérben és borban, amelyet Krisztus maga azért rendelt, hogy azt mi, keresztények együk és igyuk”. Az úrvacsora közösség a feltámadott, élő Krisztussal, és egyben előképe a mennyei vacsorának. Ennek megfelelően az úrvacsora szentsége az evangélikus oltárképek leggyakoribb témája.
A 62. Grammy-díjátadó legnagyobb meglepetése a tizennyolc éves Billie Eilish volt, aki testvérével együtt összesen hat szobrot vitt haza. Ezzel olyan sztárokat utasított maga mögé, mint Taylor Swift, Lana Del Rey és Ariana Grande. Kevesebb szó esik azonban a gospel és kortárs keresztény zenei kategória nyerteseiről, ezért velük együtt bemutatjuk a többi jelöltet is, akiknek bár nem sikerült elhozni a trófeát, de személyes kedvencünkké válhatnak.
2020 az úrvacsora éve egyházunkban. Az úrvacsora a bűnbocsánat alkalma, a közösség megélésének lehetősége Jézus Krisztussal és embertársainkkal egyaránt; Jézus egykori utolsó vacsoráját eleveníti meg és teszi jelenvalóvá. Erre a vacsorára és ebbe a korokon átívelő közösségbe kapunk meghívást minden egyes úrvacsoravételkor. Egyházunk különböző területeken szolgáló lelkészeit kérdeztük meg az e szentséggel kapcsolatos tapasztalataikról, meghatározó élményeikről, a Krisztussal való találkozásról.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház