„Ki érti ezt? A pápák városában, ahol annyi a templom, annyi a pap, még sincs senki, aki törődne a gyerekekkel” – mondja Néri Fülöp Rómában a 16. században, amikor mindenáron „az Indiákra” szeretne menni a jezsuitákkal téríteni. Aztán persze ő lesz az a pap, aki a Róma-szerte csellengő, szegény, rongyos, olvasni nem tudó, lopásra kényszerülő gyerekeket először emberszámba veszi. Ő lesz az, aki a katakombákban berendezkedett, csontvázak között alvó, nappal pedig a városban bandázó gyerekcsapatot – „tolvajok árváit és szajhák fattyait” – észreveszi.
Lovas Zsuzsanna evangélikus hittantanár versét adjuk közre.
„És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek” – olvashatjuk 2Tim 2,2-ben Pál Timóteushoz intézett szavait. Az átadás sokféleképpen történhet: az egyéni beszélgetésektől kezdve a bibliaórákon át a gyermekeknek tartott vasárnapi foglalkozásokig. Keresztényként fontos, hogy továbbörökítsük azt, amit az igehirdetésben hallottunk, amiben minket is megerősítettek, azt a krisztusi üzenetet, amely mellett elkötelezett, felnőtt döntést hoztunk. A Timóteus Társaság az ige alapján kifejezetten fontosnak tartja a keresztények felkészítését arra, hogy ők is aktív részesei legyenek a missziói munkának. Hogy mit is jelent ez pontosan a gyakorlatban, arról főállású szolgálókat kérdeztünk.
Egymást követik a megemlékezések a Lutheránus Világszövetség 1984 nyarán megrendezett nagygyűléseiről. Magyarországon a „gulyáskommunizmus” kellős közepén bámulatos és felejthetetlen hónapot élhettek át azok, akik mindkét konferenciának a részesei lehettek. Néhány személyes gondolattal és emléktárgyak fotóival igyekszem megidézni az egykori „keleti blokkban” elsőként megrendezett keresztyén világtalálkozót és annak napjainkig tartó hatását.
Ezeréves város. Egyidős a honfoglalással. A magyar fejedelmek szálláshelye volt itt Árpádtól Gézáig. Uralkodói központ volt, Fehérvárt és Esztergomot is megelőzve. A négy katolikus érsekség egyike, de a második legmagasabb rangú. Szent István királyunk alapította az egyházmegyét. Első érseke Szent Asztrik pannonhalmi apát, bencés szerzetes volt. Jól megtanultuk az iskolában – ő volt az, aki elhozta a magyar királyi koronát Rómából, II. Szilveszter pápától.
Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem 2019. szeptember 6-án tartotta tanévnyitó istentiszteletét és ünnepi ülését. Az alábbiakban dr. Csepregi Zoltán rektor beszédét közöljük teljes terjedelmében.
Talán hatéves lehetett, amikor először felfedezte a pincében az utolsó, gazdátlan tárolóban a régi limlomok, pokróc- és télikabáthalmok mögött megbújó rozsdás kisajtót. Igazából bunkert akart építeni, de a nyirkos levegőtől lassan penészedő ládamaradékok, az évtizedes vásznak áporodott szaga és a minden repedésbe, homályos helyre odagondolt pókok és százlábúak miatt inkább hagyta az egészet.
Szeptember 4–6. között tartották a Budapest Forum for Christian Communicators konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A számos előadás közül kifejezetten nagy érdeklődés övezte azt a kerekasztal-beszélgetést, melynek keretében a fiatalság megszólításáról diskuráltak magyar és külföldi egyházi személyek, köztük Böjte Csaba ferences szerzetes. Lehetetlen küldetésnek tűnik a mai, változó kommunikációs térben megtalálni a hangot a fiatalsággal, vagy túlmisztifikáljuk a kérdést? Beszámolónkat olvashatják.
Manapság igen kevesen imádkoznak, mert nem is akarnak és nem is tudnak imádkozni. Ennek „természetes” okai vannak. Némelyek nem is hiszik, hogy van Isten, mások csupán bizonytalanok: miért is szólítanák meg őt? A templomba járó emberek között is kevesen vannak, akik naponként komoly, bensőséges imádságban beszélnek Istennel. Az imádságot nevezhetnénk a hatalmas, világteremtő Isten és teremtménye közötti kommunikációnak. Szerintem a hívő keresztyén az, aki beszélő viszonyban van Istenével. Ennek viszont megvannak a feltételei mindkét fél részéről csakúgy, mint az emberek között, létre kell jönnie a kapcsolatnak.
A gyerekeknek nehezükre esik hazudni. Szívesebben mondanák ki az igazságot, ettől függetlenül újra és újra füllentenek. Ha ilyesmin kapjuk gyermekünket, tapintatosan és kedvesen érdemes reagálnunk. Hiszen a hazugság a társas intelligencia része – és nem is csak a felnőttek esetében.
Manapság már mindenki lehet szinte mindennek a „keresztanyja-keresztapja”, nem ritkaság, hogy egy-egy üzemeltetési gondokkal küszködő állatpark vagy kutyamenhely ajánl vagy kér keresztszülőséget gondozottjai számára. Így aztán többnyire még köztudott, hogy ez a vállalás valamiféle kötelezettséggel párosul. De milyen feladatokra bólint rá valójában a leendő keresztszülő, aki vállalja a felkérést?
Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban ülő Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, a lap tetejére pedig a legrosszabb érdemjegyet.
Harminc évvel ezelőtt, 1989. szeptember 2-án megrendítő esemény részesei voltunk Budapesten: újra tanévnyitó istentiszteletet és ünnepséget tarthattunk a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Magam boldogan kezdtem akkor ott a hitoktatói munkát. A több Nobel-díjast is felnevelt híres „Fasor” 37 éves kényszerszünet után nyithatta meg kapuit. A kommunizmus alatt egyedül az evangélikus egyháznak nem maradt iskolája, ezért aligha csoda, hogy arra a közel négy évtizedre, mint a pusztai vándorlás idejére emlékezünk. Nem voltunk szabadok, ráadásul a Vörös-tengeren is át kellett kelni…
Életet, hitet, egyházat Isten jelenléte, élő és ható igéje teremt és tart meg. Ez az egyházi ifjúsági munka titka, lényege is. A kilencvenes évek elején (is) láttam Istent dolgozni az ifjúság körében. A rendszerváltás utáni években szerveztük a konferenciákat, képzéseket. Évente négy munkatársképző tanfolyam mellett tartottunk hétvégi tanfolyamokat speciális szolgálatokról, mint például a színjátszás, kézművesség, sport, média. A programoknak része volt az ének és zene tanítása, a fotózás, filmezés, missziói munka, közösségszervezés. Kiadtunk énekeskönyvet, játék- és színdarabgyűjteményt. Életre hívtuk és szerkesztettük a rendszerváltás utáni első keresztyén ifjúsági újságot, a Vezess!-t.
Egy új tanév kezdetén mindig izgalmat jelent az órarend közzététele. Hatványozottan érvényes ez egy régi-új iskola indulására. Lássuk most, hogy az ünnepségsorozaton mely tantárgyak íródtak be egy képzeletbeli ellenőrzőbe.
Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök gondolatai az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium Általános Iskola és Kollégium évfordulójára.
A Paul Tillich evangélikus teológus által kifejtett „sötétbe ugrás” bátorságára van szükség akkor, amikor a Balatonra utazva a hátsó vagy épp a vonatülésen két vagy több vakációzni készülő kisgyerek várja a fejest ugrást a nyárba… A szünidei gyermekterelgetés témakörét körüljáró írásunk második részében is a kisgyermekes lét nem épp állóvizében mártózunk meg, és igyekszünk a mélyére evezni.
Az Ebben hiszünk címet viselő kötet személyes hangvételű „asztali beszélgetésében” két bencés szerzetesnek teszi fel aktuális kérdéseit Johannes Kaup osztrák rádiós újságíró. A kötet előszavában így vall beszélgetőtársairól: „David Steindl-Rast testvér és Anselm Grün atya számomra reménykeltő alakok, akik példájuk ereje által képesek tájékozódási pontot nyújtani az áttekinthetetlenné vált világban. […] A hétköznapok mély és ugyanakkor derűs lelkiségét sugározzák.” Lapozzunk bele a kétszáz oldalas beszélgetőkönyvbe, felidézve néhány izgalmas kérdést, az elolvasáshoz kedvet ébresztő gondolatot.
Mindannyian naponta találkozunk – akár az utcán és a kedvenc boltunkban is – a legkülönfélébb vállalkozások cégjelvényeivel, emblémáival, ma divatos szóval logóival. De nem ismeretlenek ezek az egyedítő, megkülönböztető grafikák egyházunkban sem. Sőt arculati szempontból igencsak mozgalmas ez az év az evangélikus egyházban: nemrégiben új logót kapott a gyülekezetimunkatárs-képzés és a Pesti Egyházmegye, a harmincéves fennállását ünneplő Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, a Mevisz pedig megújította korábban használt arculatát. Ezek apropóján összegyűjtöttük a főbb evangélikus logókat, és szakembereket kérdeztünk a logók és arculatok általános céljairól, feladatairól.
Fekete Károly református püspökkel és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitával együtt július 22- én a cigányok közötti egyházi szolgálatról tárgyaltunk Pintér Sándor belügyminiszterrel – akinek tárcájához a roma felzárkóztatás ügye került –, valamint Langerné Victor Katalinnal, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárával és Vecsei Miklós miniszterelnöki biztossal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökével. Ebben a körben is elmondhattam, mit tesz egyházunk a romák társadalmi felemelése és a velük kapcsolatos előítéletek eloszlatása érdekében.
Péntek reggel van. Nemigen akaródzik kikászálódni az ágyból. Tudom, hogy fel kéne kelnem, tudom, hogy fontos… Vagyis sejtem, de még nem tudom, mennyire.
Közismert, hogy az evangélikusok köszöntése – a 46. zsoltár alapján – így hangzik: „Erős vár a mi Istenünk”. A tőle megszokott játékosságával ezt gondolja tovább Kosztolányi Dezső, amikor így fogalmaz: „Erős várunk a nyelv”. Biblia és irodalom egymásba fonódik. A próféták, a zsoltárok vagy az evangéliumok szóhasználata tele van irodalmi leleménnyel, és megfordítva is igaz: a szerzők újra és újra merítenek a Szentírásból. Tegyünk említést a reformátusok himnuszáról, a 90. zsoltárról is: „Tebenned bíztunk eleitől fogva”. Ezt pedig a maga lázadó módján József Attila fordítja ki a Kész a leltár első sorában: „Magamban bíztam eleitől fogva”. Nagy Gáspár aztán még ezen is csavar egyet, amikor így ír: „Magamtól féltem eleitől fogva”.
1906-ban költözött a jelenleg is székházaként működő a budapesti, Üllői út 24. szám alatti épületbe az „országos egyház”, a Magyarországi Evangélikus Egyház – akkor még „egyetemes egyháznak” nevezett – adminisztrációs központja. Ez az az épület, ahol negyven éven keresztül – 1909 és 1949 között – helyet kapott a Luther Otthon is, amely főiskolás fiúkollégiumként adott szállást a fővárosban tanuló evangélikus ifjúság számára.
Animációs rövidfilmet készített Az utolsó vacsora címmel Rófusz Ferenc rajzfilmrendező. Az alkotást a tizennegyedik kecskeméti animációsfilm-fesztiválon vetítették először nyilvánosan. A légy című alkotásáért 1981-ben Oscar-díjjal jutalmazott alkotó negyven évet várt arra, hogy elkészíthesse a Leonardo da Vinci freskója ihlette animációs festményfilmjét.
Az evangélikus egyház pótolhatatlan értékeit őrzik a gyűjteményei. Vajon mit tudunk utódainkra hagyományozni? Meglévő és veszendő értékeinket meg tudjuk-e menteni? E kérdésekre válaszként az Evangélikus Országos Gyűjtemény (Levéltár, Könyvtár, Múzeum) 2017–2019 közötti gyarapodásának néhány példájával szeretnénk arra buzdítani egyházunk híveit, hogy egyháztörténeti értékeiket, egyházi fotóikat bízzák egyházi közgyűjteményeinkre.
Fenn, a kereszten túl. Szeretek a temetők csendjében sétálni. Nem a halottak napi „zarándoklat” idején, amikor mindig motoszkál ott valaki, inkább egy hétköznap délelőtt, amikor csak úgy süt a nap, és a sírok kis virágoskerteknek tűnnek az előrementek emlékére.
Egy család életében óriási változást hoz, amikor befogadnak egy kisállatot, és gondoskodnak a családtaggá vált kutyáról, macskáról, nyúlról, hörcsögről, madárkáról. Egy másik hatalmas változás akkor következhet be, amikor kisgyermek születik. A „falka” fontossági sorrendje ekkor ugyanis felborul, és mindenkinek meg kell találnia a maga helyét, új feladatát. A kis kedvencek titkos élete című film második részében a szórakoztatás mellett fontos és megszívlelendő emberi és „állati” gondolatok is szerepet kapnak.
Ülök a fóti evangélikus templomban, és hallgatom egyházunk kántorképző intézete idei első tanfolyamának kórusát. Bár én is itt nőttem fel, mégis minden évben megindít a tény, hogy a nyári szabadságok idején összegyűlik ötven gyermek és fiatal, akik tizenöt – többnyire náluk alig idősebb – oktató vezetésével két és fél hétig együtt muzsikálnak, imádkoznak, és közben közösséggé válnak. Hála érte Istennek!
„Az idén a magyarok 62 százaléka tervez nyaralást. A legtöbben (35 százalék) július második, valamint augusztus első felében (22 százalék)” – írta nemrégiben egy napilap, a 18–59 éves korosztály körében végzett reprezentatív kutatás eredményeit ismertetve. A pihenés bizony nem luxus: létszükséglet. Olyan biblikus tevékenység, amellyel Isten ajándékozta meg az embert. Már a Genezis arról tudósít, hogy miután Isten elkészült világot teremtő munkájával, megpihent a hetedik napon. S nem csupán pihent, hanem „megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt…” (1Móz 2,3)
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Google+ oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház